Lassan indul az este, pont olyan lassan, ahogy a jegyzeteim nyomják el az érzéseim. Amekkora szerencsém van DKV-val annyira szívom meg a tudatom kiöblítését, és még az a rémálom is felsejlik, h nem lesz kivel megosztani azt, amit biztosan nem tudok megfogalmazni. Zárt ajtók és közjáték, majd megoldás, mely fura, mégis otthonos, és fél pohár sörönként a múltam részletei tűnnek fel, ráadásul húsvér valójukban, mintha a Karácsonyi Ének remixe lenne a saját szellemeimmel. Közben érkezik a pozitív visszacsatolás… wi-fi van, mi más… bár nem minden irányból, de legalább annyira megnyugtat, mint amennyire felkavar, még akkor is, ha van aki értelmezze helyettem, a több irányba is egyértelmű, így bizonytalanná váló jeleket. Az egyik szellemem nem tágít, míg a mási félválról vesz búcsút, kissé sértetten, h nem jelent már annyit sem, h rosszul érezzem magam miatta. Persze, ha nem tágít, és nem ismerem a fegyvert, amivel eltávolíthatnám a nyugtatós dobozom mellől, inkább megkerülöm a mára már sokkal kevésbé vonzó, bár még mindig fals potenciált rejtő sárkányt, és majdnem ismeretlenekhez csatlakozok, akik üde színfoltjai ennek a jelenésnek. A sárkány és a tabuk távoznak, ahogy a második szarvarsmarha is. Veszélyes vizek, veszélyes őszinteség, és az a megnyugtató érzés, h legalább az egyik oldalról úgy tehetünk, mintha tudnánk, h miről is folyik a szó, pedig nem. Aztán elfogy a nyugtatóm, és maradnak a gondolatok, és marad az ezer éves ösvény, mely mindig ugyan az, és mindig más. Ingyen Zsiráf, Kikötő, Nagyerdő, Békástó… a gondolatok, tájak és személyek pedig pont ilyen intenzitással váltják egymásta a fejemben. A felszabadultabb sorstársak, vagy csak fiatalabbak, még csak most kezdenek a ma esti küldetésbe, bár nem tűnnek túl elszántnak, én pedig beállítom az ébresztőmet, h holnap felelősségteljesen induljak a napnak, és térjek vissza a talán megváltást jelentő jegyzetekhez, melyek lassan elnyomják majd az érzéseim.
Archive for the 'Mi van/volt ma...' Category
Régen írtam, nagyon régen, vhogy mostanában nem visz rá a lélek, nah meg nem is nagyon történnek említést érdemlő dolgok mióta hazajöttem… „vagyishát“, ahhoz képest, ami kint említésreméltónak mondható volt, ahhoz képest az itteniek elhanyagolhatóak. Szépen kiélveztük az indián nyarat, és végig buliztuk a heteket, ahogy azt kellett. Sajna még a DEN előtt beköszöntött a tél, mindenféle átfutási idő nélkül, de persze ezen nincs mit csodálkozni, mivel az időjárás nem a magyar bank szféra. Az Anima csalódás volt, meg szinte az egész este is, annak ellenére is, h azért a hangulat meg volt alapozva. Szerencsére a szerda estét kedves barátaim Sanyika, Zoli, Jim és Tibi sikeresen megmentették a Vad Fruttikon felsorakozó dekoratív lányokkal karöltve, így nem érheti szó a ház elejét, bár lehetett volna ezt az egészet szebben és okosabban is szervezni, de ez már csak ilyen. Aztán most, hogy a DEN-nek vége, vhogy a buli hangulatnak is vége szakadt a tél beköszöntélve. Szóval most jönnek a csendben itthon töltött esték, esetleg borozgatás, tea főzés és sorozatok/filmek előtt kuporgás az öreges téli estéken.
A kis csapatunk, akikkel szinte minden percünket együtt töltöttünk az elmúlt években, olyan szinten szétszóródott, h most már annak a pár percnek is nagyon örülünk, amit együtt tudunk tölteni, és az “együtt” még így is gyakran elég hiányos, és soha nem teljes, de ez a világ rendje, vagy mi… Az új csapat beszerzése pedig az V. év kezdetén már nem alternatíva, és am is a régit szeretném vissza, ami halott álom, de ez van, ezt nem kell szeretni. Mert szép és jó a online barátság, csak vhogy kevésbé szabad, mint a real time azonos térben.
Erre persze rátesz még egy lapáttal, h Tibi már dolgozó ember, így nem ér rá csak úgy mindenfél gyorsan kialakuló és gyors lefolyású partykon résztvenni. Arról az apróságról már nem is beszélve, h nekem is munkát kéne találnom, nem is feltétlen a pénz miatt, bár az soha nem jön rosszul, nah meg soha nincs belőle elég, pláne, ha épp előbújik, a fogalmam sincs, h honnan örökölt, zsidó mentalitásom… de elkalandoztam, mert a mondat második fele az lett volna, h a magány és az unalom a szobában nem épp a legjobb partnerek az ember kedvének jobbátételéhez, így jobb lenne dolgozni. Mert persze soha nincs pénz, csak ha épp olyanra kell, akit amit valóban szeretne az ember. 
Közben épp nagyon szeretném, h teljenek a napok, de ezzel párhuzamosan roham léptekkel közelít a végítélet napja, ami legalább két biztos kivégzéssel kecsegtet, és egyelőre még csak reménykedni bírok, h a sortűz minden tagja elhibázza majd. Persze a remény ebben az esetben is édes kevés, így lassan ideje lenne tanulni, mert a halál a lovasai közül erre a félévre a legjobbakat küldte, akik már rég vadásznak a nyugodt egyetemi éveimre, és most már mindenképp döntésre kell vinni a dolgot. Persze ilyenkor az ember végig gondolja az összes lehetséges végkimenetelt, és van még katasztrófa terv is, ami előreláthatólag evakuálással végződne, de azt nem nagyon szeretném. Szóval marad a Stat és a Nummat tanulás, és ahogy nézem az Adatbiztonság sem egy new yorki hosszúhétvége, így lesz tennivaló.
Persze összességében nem panaszkodom, minden folyik a maga természetes medrében, meg van, ami nem a természetes medrében, de kell vmi, amit élvez is az ember, és hát mi lehetne jobb, mint a szabálytalankodás…
Sportolás, fogyás, munka, tanulás, a szórakozás fenntartása, a depresszió elkerülése, és persze egy nő sem árt… de már kezdek úgy beszélni, mint egy BTK-s lány, csak ő persze nem lányra vágyik, bár manapság ki tudja. Szóval egyre szürkébb hétköznapok, néhol kitörési lehetőséggel, de összességében tényleg semmi említésre méltó, ha az olyasmiktől eltekintek, amiket nem lehet csak úgy kiengedni a web 2.0 végtelen tengerére, ami olykor mégis rendkívül aprónak és belterjesnek tűnik, de ez persze már megin‘ egy másik témakör.
Közben az én blog néhol átszivárog a tumblr-re, ahol még mindig sok a nő és az autó, de néha megéri benézni és egy-egy pillanatképet elkapni, és ez itt nem a reklám helye de, csak mondom. Persze köztudott, h ott az én blog csak akkor népszerű, ha A listás vagy, de ki nem szarja le, ha egyszer úgyis magamnak csinálom, a többiek csak szeretik, ha szeretik…
Most pedig meglátogatok egy valószínűleg teljesen értelmetlen órát, ahol legalább az aktuális sorozatok megfelelő sebességel csúsznak le a TK-ból, ha már más nem… és itt el is érkeztünk a következő posthoz, ami kis összefoglaló lesz, hátha van még akinek tudok ötletet adni a sorozatokkal kapcsolatban.
Szóval, mint gondolom sokan észre is vettétek, vhogy a tábor vége és az utazás is kimaradt… a tábor vége azért mert hosszú és bonyolult, és amint belekezdtem leírni, gyorsan rájöttem, h esélytelen visszaadni pontosan… Az utazást pedig úgy lett volna jó, ha minden nap leírom a történteket képekkel illusztrálva, de szerencsére azt kell, h mondjam, h annyi unalmas percem azért nem volt, h napi 1 órát ezzel töltsek. Szóval akit ezek a dolgok érdekelnek, azoknak nagyon szívesen elmesélném egy sör mellett, de biztos vagyok benne, h csak több sör mellett sikerülne.
Már lassan egy hete itthon vagyok, és vannak fura dolgok, meg vannak, amik nagyon hiányoztak, és vannak, amik meg a kintlétből hiányzonak rettenetesen. A repülőről leszállva nagyon örültem, és az egyetlen különbségnek azt éreztem, h itt nincs mindenhol légkondi. Aztán jött a család egy része, meg a sok-sok itthoni kaja, és ezzel elkezdődött a visszaállás az itthoni létre. Bevallom, h az “örülök, hogy itthon vagyok” téma kb 2 napig tartott, aztán szépen visszakerül az ember az igazi Magyarországra, ami azért még sok mindenben elég csúnyán le van maradva, nem csak az USA-tól, de minden nyugati országtól. Itt pedig egyáltalán nem arra gondolok, h nem jár mindenki hatalmas kocsikkal, vagy vmivel alacsonyabb az életszínvonal. Egyszerűen csak a rettenetes magyar mentalitásra gondolok, amit baromi nehéz megszokni, még akkor is, ha a nyár elején azt mondtam, h majd a kintit lesz nehéz megszokni.
Az egyetemi élet viszont semmit sem változott, bevallom, h ennek azért eléggé örülök. Sikerült a koliba gond nélkül beköltözni, mondjuk kellett hozzá egy kis szerencse is, nah, de mihez nem. Már az első 2 napban sikerült az őrületbe kergetni a portások jelentős részét, pedig nem is tettünk semmi rendkívülit, csak a szokásosat. 
Végre sikerült magam minden tekintetben kialudni, még akkor is, ha az első két debreceni estémen összesen aludtam vagy 5 órát, nah de ott van még a délután, illetve szépen vissza lehet állni arra, h az ember délelőtt inkább csak passzív. Nem panaszkodok, vannak azért az alvásnál fontosabb és főleg kellemesebb dolgok is. Voltunk az egyetemen is, ami annyit tett, h megnéztük az új infó épületet, ami szép-szép, viszont szerintem rengeteg fölösleges tér van benne, és még a stílust is sikerült néhány helyen mocskosul megtörni. Persze a légkondis termek azért fényévekkel jobbak, mint a matekban. Arról, h a félévem h alakul majd, nah arról még egyelőre fogalmam sincs, a koliban úgy látom, hogy a társasággal nem lesz gond, ahogy eddig soha, és itt persze nem csak Tibire gondolok. A tárgyaimról egyelőre keveset tudni, pláne mivel a leglényegesebbek am is csak vizsga kurzusok.
Arról pedig, hogy az amerikai emlékek mikor fognak teljesen megszépülni és eléggé elhalványodni, egyelőre sajnos, vagy nem sajnos még fogalmam sincs, de jó volt kinn, és egyelőre elég jó itthon.
Mivel Andi megkérdezte tumblr-ön, hogy rajtunk kívül volt-e más is, így most egy “hogy volt” következik, mert rég volt, és kedvem is van hozzá.
Szóval a MÁV remek informatikai rendszerének köszönhetően ismét csak a 8-as IC-vel tudtam megközelíteni a tett helyszínét, itthon pedig már vártak, engem és a piát is, amit hoztam. Kis családi hangulatban meg is volt a névnap köszöntés. A felhozatal: 2 üveg édes BB pezsgő (nyomtalanul eltűnt), 1 üveg körte pálinka (kb 1 deci maradt), nem emlékszek pontosan, de kb 100 db töltöttkáposzta (most ebédeltem a végéből, és még maradt 9). Szóval köszöntés után jöhetett az ünneplés. Káposzta szétoszt, megesz, pálinka fogy (nem rossz, de volt jobb), nő a hangerő, javul a hangulat, sírva röhögés az asztalnál. Mivel a pezsgő záros határidőn belül elfogyott, és ha még egy kör pálinkát elküldünk, akkor senki nem megy sehova, így elindultunk vasárnap a Kikötőbe. Anita betegsége miatt kimenőt kapott, a többiekkel viszont vállt-vállnak vetve közelítettük meg a szinte teljesen üres “kikcsit”. Legnagyobb meglepetésünkre egy nagyon régi ismerősünk Zoli fogadott minkett a pultnál, így egyre pozitívabbnak tűnt az este kimenetele. A szokásoktól eltérően a tánctérnél nem szólt a zene, a gépet sikerült életre kelteni, de az Ubuntuba már nem sikerült bejutni, így onnan hangot nem tudtunk csiholni. Volt viszont a pultban notebook, azon net, a neten pedig YouTube, és az ismeretségre való tekintettel nagyon sokáig az szólt, amit mi írtunk egy aprócska papírra, hogy a “DJ” fejéből ki ne menyjenek a fontosabbnál-fontosabb slágerek és a hatalmas klasszikusok. Elég valószínű, hogy olyan számok szóltak tegnap, amik még eddig soha a Kikötő történetében. Énekeltünk például a pultnál olyan jelentős party himnuszokat, mint az Aranka szeretlek, az Evvel a dalban, vagy a Letörtétek a tükrünköt, ami talán többször is volt. Közben a táncos lábúaknak is kedvezve, jah… mert közben azért jöttek még páran, volt némi Dub Step is, csak hogy jobban foggyon a sör. Bár egyszer kollektíven hazaindultunk, amikor az egyik névnaposra rájött a kötelesség tudat, mégis folytatódott a party, mert a sarkon ugyanazzal a lendülettel fordultunk is vissza, és sikerült eljutnom arra a szintre, amikor salsázást imitáltam. Hazafelé meg-meg álltunk… reggel pedig rettenetesen meglepve tapasztaltam, hogy nem is vagyok másnapos.
(a hibákért a felelősséget a lustaságom vállalja)
Valahogy összejöttek a dolgok, mert szép lett az idő, a tömeg pedig lement a térre, és mi is velük, és ott napozunk, illetve más egyéb járulékos költségek. Nah meg közben talán sikerült mindent teljesíteni az amerikai úttal kapcsolatban, gyakorlatilag már nincs is sok hátra, és már csak fel kell szállni a replülőre, nah meg addig nem ártana még fejben, és lélekben is felkészülni! Közben nem mondhatnám, h ömlik a szar, de néha mégis úgy érzem, mert vannak napok, amikor szinte semmit nem csinálok mégis folyamatosan jönnek a kellemetlenebbnél-kellemetlenebb dolgok szépen sorban. Nah de hagyjuk a panaszkodást, mert az nem valami izgalmas. Szóval lassan majd írok egy pár film és sorozat kritikát, mert szép lassan fináléjukhoz érkeznek az általam megtekintett sorozatok is. A legfontosabb feladat pedig, h tartalommal töltsem meg a blogom, h érdekes maradjon nyárig…, mert akkor majd valódi és új izgalmas élményeket tartalmazó kontent érkezik a tengerentúlról, legalábbis most ezt tervezem, aztán majd elválik!
A mai napom a szokásosnak megfelelően alakult, még el is mosogattam mielőtt eljöttem volna Debrecenből. Az előrejelzett kellemetlenségekkel én nem találkoztam, ebbe a szar időben az aktuális 5 perces késést elnézem nekik. Szóval minden rendben zajlott, megnéztem az aktuális Hawaii 50 részt, majd szépen összepakoltam a cuccomat és leszálltam. Apa nem is sokkal később megérkezett, mondom neki, h nyissa már ki a csomagtartót, mert koszos a táskám alja, és nem akarom az ülésre rakni. Berakom az utazóm, majd venném le a hátamról a noti táskám, de nincs sehol. A szar megáll bennem, a pulzusom az egekben… hol hagyhattam??? Mivel mindent gyorsan kizártam, így már csak az maradt, h az összepakolás után elfelejtettem felvenni a hátamra, és az IC-n marad. Nekem igazából semmi ötletem nem volt, csak, h most azonnal induljunk Miskolcra, hátha elérjük még a vonatot.
Szerencsére fater ennél gyakorlottabb, tapasztaltabb és főleg nyugodtabb volt, így bementünk a forgalmi irodába, és előadtuk, h mégis mi a probléma motivációs bázisának lényege. A bent lévők nagyon könnyen vették a dolgot, és előadták, h azt hitték, vmi komolyabb dologról van szó, “és hát”, ha nem estem le a vonatról, és meg se sérültem, akkor olyan nagy gond nem lehet. Nah meg, h “Erzsike, akkor melyik számot is kell ilyenkor hívni?” Szóval, elkezdték hívni a számot, és közben mesélték a storykat, meg h ismerem-e a fiát, aki kémiát tanul, és ezen nekem szórakozni kellett volna, de élni alig bírtam, merthogy mégis mi a …-t csinálok, ha nem lesz meg a táska.
Kb 2 perc alatt sikerült felhívni a vonatot, és a pontos hely megadása után újabb, számomra óráknak tűnő percek következtek, hogy ott van-e a táska, ahol hagytam. Aztán csak megjött a visszajelzés, hogy megvan a csomag, és mehetünk érte Miskolcra, majd ott leadják az ügyeletes tisztnek. Itt már egy picit lenyugodtam, merthogy mégis megvan a cucc, már csak el kell menni érte.
Miskolcon kisvártatva sikerült megtalálni az aktuális irodát, ahol már az ajtó előtt kérdezék, hogy én jöttem-e a notebook-ért. Gondolom látszott rajtam. Szóval bementem, és már meg volt írva a jegyzőkönyv, hogy találták, és hogy mégis mi volt benne. Az ügyeletes tiszt is vicces kedvében volt, meg akkor már én is, mert láttam a táskát, és az még akkor sem jutott eszembe, h mi van, ha a táska megvan, és valami hiányzik belőle. Szóval elkezdem sorolni, h mi volt benne, ő meg nézte a listát, majd 2 ponton tértünk el. Ő elkezdett röhögni, mert nem említettem a jegyzőkönyvben szereplő “Durex óvszer (ultravékony)”-t, de én ezt ekkor még nem találtam viccesnek, mert nála meg nem volt meg az 500-as Samsung külső vinyó. Aztán végül csak megkönnyebbültem, mert a táskában benne volt a vinyó és az óvszer is. Aztán felvette az adataim és már mehettem is a cuccaimmal együtt.
A lényeg, h nagyon nem vicces elhagyni a notebookod és az összes fontos cuccod (még az útlevelem is a táskában volt). A MÁV-ban pedig pozitívan csalódtam, és hatalmas piros pont nekik ezért, sőt inkább kiradírozok egy pár feketét. Mondjuk ehhez kellett fater is, de azért meglepett, hogy ennyire kidolgozott és jól működő rendszer van erre az elhagyott dolog témára.
Rettenetesen örültem, mikor karácsonyra a piacon az egyik legjobbnak tartott (és legdrágább) fóliát kaptam a 3GS-emhez. Full body, teljes felrakó szettel, nem kell iszonyatosan koncentrálni a felrakásnál, mert van hozzá minden, ami ezt megkönnyíti. Kicsit hezitáltam is, hogy egy ilyen drága fólia felrakása előtt megcsináltassam-e a kijelzőmben lévő apró hibát, de végül a héten úgy döntöttem, h nagyobb szükségem van a telefonra, minthogy a T-nél nyaraljon vagy 3 hetet, így végül a felrakás mellett döntöttem.
Lesz majd év végi összesítő bejegyzés, “mivoltazévben” témázással, meg persze karácsonyi bejegyzés is a két ünnep között, mit ettem, mit kaptam jelleggel. Addig is puszi!
Hétfőn már én sem halogathattam tovább a dolgot, ki kellett mennem az üzletek erdejébe, és karácsonyi ajándékok után kellett néznem, illetve a sajátommal kapcsolatos dolgokat intézni. Ez a kis bevásárlás rendkívül tanulságosra sikerült, így most meg is osztanám a tapasztalatim. Continue reading ‘Fogyasztói tapasztalatok karácsony előtt’
Már rég nem vagyok kibékülve a magyar mobiloperátorokkal, mert nem igazán tesznek semmit azért, hogy az ügyfelek jobban érezzék magukat, még akkor sem, ha folyamatosan az folyik a reklámokból, h milyen jó nekünk, és hogy a fogyasztó az első. Mostanában főleg a Telenor-ra jellemző, h ugyan minden reklámban elmondják, hogy mi vagyunk számukra a legfontosabbak, mégis a valóságban le vagyunk szarva. Beszélhetnék itt a még a Djuice-hoz képest is nevetséges mobilnet árakról, vagy a rengeteget reklámozott családi csomag kedvezményeinek átveréseiről, ne adja az ég a szerintem hihetetlenül magas percdíjakról. Ezektől az átlagos dolgoktól most tekintsünk is el. Nézzük az aktuális helyzetet, azaz azt, hogy mit kapunk a szolgáltatóktól a rengeteg reklám és nyomulás mellett karácsonyra. Continue reading ‘Itt a karácsony a magyar mobiloperátoroknál’
A Tumblr-nál a “We will be back shortly” jelen esetben már több, mint 12 órát jelent, ha a “hamarosan” nálam is ennyit jelenten, azthiszem elég gyorsan megharagudnának az ismerősim. Nálam már most jelentkeznek az elvonási tünetek. Mióta felkeltem tudom, h nincs, ennek ellenére olyan 5 percenként oda kattintok, hogy megnézhessem a hibaüzenetet. Nah és mivel nincs tumblr ezért jön ide 2 kép mikroblog jelleggel, csak ugye ez arra nem alkalmas, vagyis inkább viccesen nézne ki, így egy bejegyzésben.
Olivia Wilde a londoni Tron premieren, amire nagyon szívesen elmentem volna, csak, hogy élőben lássam, bár… meg kell mondjam, nem tűnt olyan tökéletesnek, mint általában. Persze ide pont egy olyan képet választottam, amin gyönyörű, mert sem az ocsmány ruhája nem látszik igazán, sem a mára kissé megvastagodó lábai…, de tudom attól még sírnék, ha élőben láthatnám.
Hamarosan új sorozat indul The Cape címmel, ilyen szuperhősös téma lesz az egész, és Summer Glau is szerepet kap majd benne, azt egyelőre nem lehet tudni, h mekkorát, de állandót. A kép a sorozat egyik promó képe, nem mellesleg Summer és az SLS egy elég jó kis párosítás, vinném csomagban!
Így a bejegyzés végén, pedig mindenki mormoljon el egy imát (vagy bármit, amit csinálni szokott), h végre újra legyen tumblr!
Igazából rengeteg minden foglalkoztat, és rengeteg mindent kéne kötelességből is csinálni, de valahogy semmihez sincs kedvem, ezzel párhuzam viszont szórakozni sincs kedvem, az itthon ülést meg unom, szóval a lényeg, h nyűgös vok. A lakással még mindig vannak gubancok, amiket egyelőre jegelek, mert nekem végülis nem sürgős, akinek meg az lenne, az nem tud vagy nem akar tenni a dologért. A kolival nem tudom mi van, a héten újra próbálkozok, hátha megint kapok valami ígéretet. Telefont kéne vennem, mert nagyon hiányzik, és azt hiszem egyre jobban fog, most, h jön a vizsgaidősuck. Sajna a legutóbb kiszemelt valószínű elkelt, mielőtt meg tudtam volna nézni, a többinél pedig nem valami gördülékeny az “ügyintézés). Az igényeim már lentebb adtam, szerintem 4-re soha nem lesz pénzem. Ma a Voda is behozta a kínálatába, hétfőtől lehet is kapni, de kb ugyan ott tartunk, mint a T-nél, csak talán még rosszabb egy picivel. Így az egyetlen előnye, h talán a nagyobb kínálat miatt lentebb megy majd a használtak ára, de az még rengeteg idő. Szóval ez az ügy sem halad sehova.
Közben kiderült, h a Campleaders-hez leadott profilomnál nem dolgoztam ki eléggé, h milyen jól is tudok zöldséget szeletelni, vagy mosni, így nem kerültem bele az első 250-be, ami némi költséget jelent. Am tudtam, h rengeteg baszakodással és ügyintézéssel jár ez az egész, de ezt a szintet azért el sem tudtam képzelni. Képzelem milyen lenne, ha egyedül mennék szervezés nélkül az USA-ba. Szóval még dolgozni kell a profilomon, meg egy csomó papírt beszerezni, de úgy döntöttem, h nem adom fel, mert ennyi befektetés mellett is, még mindig a hozadék irányába billen a mérleg, legalábbis most még úgy látom.
Amivel egyelőre jól állok, az a sorozatok. Szinte mindennel naprakész vagyok, csak némelyikről írni is kéne, mert megérdemli, viszont nincs ihlet (vagyis tegnap 2 körül lett volna, de akkor meg már nem akartam nekikezdeni). Aztán lehet, h hamarosan újabb sorozatos pólót újítok be, meglássuk azzal is mi lesz.
Közben meg persze nyomni kéne a vizsgaidőszakot, ami remélem eddig 1-1-re áll az elővizsgák tekintetében. Megvannak az elképzelésim, hogy miből hanyas kéne, és ezeken nem is szeretnék változtatni, így lehet, hogy idén lesz az eslő félév, amikor megyek javítani valamiből, pedig már meglenne a kettes. Persze ott van még a szakdoga is, amihez meg könyveket kéne olvasni, de nagyon, mert pörög az idő, ráadásul még egész jók is, de valahogy mégsem megy.
Filmek terén némi lemaradás van, mert angolul lusta vagyok végignézni egy filmet (a sorozat részek 43 perce persze más tészta), a feliratok meg baromi lassan készülnek, vagy egyáltalán nincs olyan változat, amire ne mondanám azt, h “én ilyen fos minőséget nem nézek meg”. A moziba menés pedig hosszú hónapok óta várat magára, talán csak a Tron lesz képes megtörni a csendet.
Aztán lehet, h hamarosan jön egy játék teszt is, amire nagyon ritkán van példa, de most nagyon sok a gondolatom ezzel kapcsolatban, így papírra kell vetnem.
Aki pedig idáig eljutott, az elég elszánt, így megérdemel egy kis jutalmat, így kattintson a linkre, és nézegessen lengén öltözött sorozat színésznőket.
Hosszú hónapokkal ezelőtt egy viharokkal teli hétvégén (2010.08.14.!!!) sikerül kifognom egy olyan remek alkalmat, amikor nem tudtam elkerülni a várakozást a szerencsi állomáson, mert akkor derült ki, hogy 120 percet késik a vonatom, amikor fater már Miskolc felé tartott. Így volt alkalmam végre kipróbálni a MÁV legújabb spórolási stratégiáját, amit természetesen megint az utasok kárára vezetett be. Az ugye mindenki számár nyilvánvaló, h már nem fizetik vissza a helyjegyek árát, hanem egy A4-es papírt kell kitölteni a késések esetén, a kártérítés igényléséhez. Szóval abban a 2 órában bőven volt lehetőségem áttanulmányozni és kitölteni ezt a remek kérdőívet. Nem volt egyszerű szülés, mert nagyon részletes és sok a beugrató, de időm volt, így tökéletes lett. Debrecenbe érve azonnal le is adtam a papírt, és ma (2010.11.19.!!!) jött meg a válasz.
Roppant gördülékenynek tűnik ez alapján az eljárás. A levél elején sűrűn bocsátnatot kérnek, és az időjárásra fogják a hosszú elbírálást. Majd részletesen felvázolják, h milyen döntés született, illetve, hogy a döntés jogosságát milyen szabályzatok bizonyítják. A lényeg röviden annyi, hogy ha 120 percet vagy annál többet késik a vonat, akkor a teljes jegy árának 50%-át kaphatom vissza, ez a vonat viszont “csak” 110 percet késett, így csak a 25%. Viszont örömmel értesítenek, h a kártérítési igényem “máris” teljesítették, így az elmúlt héten a számlámra utaltak 265 forintot. A levél végén pedig ez a mondat szerepel: “A megélt kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük, s reméljük, a jövőben elégedett Utasaink között üdvözölhetjük.
Persze a MÁV és az én célom is teljesen érthető, és azt hiszem mind a kettőnknek sikerült is elérni. Azaz, a MÁV-nak sokkal kevesebb jegyárat kell visszafizetnie a folyamatos késések ellenére, mert ennyi pénzért nagyon kevesen hajlandóak egy hosszú nyomtatványt kitölteni, majd hónapokat várni az elbírálásra. Én pedig örülök, mert végig kellett csinálniuk néhány munka órát, posta költstséget, illetve átutalási díjat beleölve, h rohadna ki a belük!
Már lassan egy hónapja, h beadta a kulcsot az iPhone-om kijelzője. Azóta a pótlásával próbálkozok. Persze az első és legfontosabb az volt, h tudjak telefonálni, de az első kompromisszumos tervem befuccsolt, de legalább kifizetem belőle a kredit büntit, most pedig egy még több kompromisszumot kívánó megoldást használok, méghozzá vmi „Samsung SGH-szétcsúsztathatóizé” formájában. Remekül lehet vele telefonálni, és még zenehallgatásra is egészen alkalmas, bár a lejátszási listáim és az album artwork-öket nem kezeli, de ez legyen a legkisebb baj, legalább működik, és még 3,5-es csati is van rajta. Az SMS írás már nem ilyen baráti, a csengőhang beállítás pedig kurva idegesítő (már elnézést, de tényleg). Continue reading ‘Miért hiányzik az iPhone-om, mi a megoldás?’
Szóval volt némi kihagyás, pedig történnek ám a dolgok, csak valahogy nem volt benne a kezemben a boogie. Nah, de majd talán most. Annak, h nem írtam, több oka is volt, többek közt, h némi nemű lakhatás gondokkal küzdök (többek számára ismert), amire remélhetőleg hamarosan sikerül mindenki számára kielégítő megoldást találni, mert nagyon fáraszt már az egész téma, és jelen pillanatban nincs is igazából időm foglalkozni vele. A másik dolog, h elindítottam néhány új “projectet”, amikbe jelentős mennyiségű energiát kell fektetnem, h legyen is belőlük valami. Continue reading ‘Fúúú de régen írtam’
Commentek