Archive for the 'London' Category

Az utolsó teljes nap Londonban

Tegnap volt az utolsó teljes napom Londonban, ezt meg is próbáltam kihasználni. Mondjuk nem keltem vmi korán, majd legalább egy órát fürödtem, majd a szokásos vajas pirítós reggelire. Esztiék elmentek megnézni a Towert én meg addig itthon maradtam blogot írni, majd Zsúval elnindultunk a Haye parkhoz, mert ott beszéltünk meg találkozót. Megnéztük a parkot minden látványosságával együtt, na meg állatkodtunk még utoljára egy sort. Közben picit esett az eső de ez nem zavart meg minket. Aztán elmentünk a Marblearchhoz, ahol végre csinálhattam közös képet a nagy lófejjel. Esztiék ellátogattak 1-2 ajándékboltba, de persze nem vettek semmit.

SDC12765

Aztán hazafelé vettük az utunk. De le kellett szállnunk a Dolchester hotelnél mert olyan verdákat láttunk amik világ szinten is iszonyat ritkák, majd jön róla a bejegyzés, de majd már otthonról. Itthon pedig kajáltunk meg töltöttük az időt. Continue reading ‘Az utolsó teljes nap Londonban’

Natural by Sir Alex

SDC12485

Tower birdge

A meló keresést ezúttal hivatalosan is feladom, elegem van a járkálásból és a visszautasításból. Ma nem hívtak be az autómosóba, így esélyem sincs annyi pénzt szerezni, h tudjak maradni. Mondjuk anya felajánlotta, h fizet még egy hetet, de nem látom értelmét a dolognak. Mármint annak, h még egy hetet nyaraljak az ő pénzén. Inkább hazarepülök szerdán és nézek otthon vmi melót, h legyen pénzem még a nyár további részére. Közben a GT-t leszerveztem, szerdára megvettem a repjegyet… ilyenek. Az a helyzet h az idő előtti hazautazás ellenére nem érzem sem kudarcnak, sem eredménytelennek a kinn töltött 2-2,5 hetet.(de erről, majd írok otthonról, h átlássam a dolgokat)

SDC12540

Tegnap nem keltünk túl korán (mert minek), Ancsa és Dóri mondjuk igen, mert megint nem szóltak nekik h day off-juk van, így bementek melózni, majd haza. Mikor hazaértek eldöntöttük, h akkor most már ha törik, ha szakad elmegyünk a Tower birdgehez. Felkerekedtünk (mondjuk csak 5an , mert a többiek vagy melót kerestek, vagy melóztak). Continue reading ‘Tower birdge’

Szétnéztünk

Mivel Dórinak szabadnapja volt (Ancsának is csak ez nem derült ki), így elmentünk megint megnézni 1-2 látványosságot. Erre a napra a Trafalgar square és a Buckhingam palota volt betervezve a St. James’s Parkkal egybekötve. Bementünk szépen a Hyde park cornerig, onnan pedig egy másik busszal a Trafalgar squarere. Az a helyzet, erről a napról nem nagyon van mit mesélni. Sétáltunk Londonban, láttunk csomó érdekes és szép dolgot, elvoltunk. A tovább mögött viszont jó pár képpel mesélek arról, h mit is láttunk. A nap folyamán 230 kép készült, szóval ez csak a töredéke… nagyon kis töredéke. :P

SDC12491

Itt egy hatalmas oroszlán előtt guggolok, amire később fel is másztunk. :) Nem volt egyszerű menet felmászni rá, kár h nem készült róla videó. :D Continue reading ‘Szétnéztünk’

HP 6. világ premier

Eszti már otthon említette, h pont akkor lesz az új HP film premierje amikor kinn leszünk Londonban, és h ő nagyon szeretne elmenni, ha csak melóval nem ütközik. Mivel a munka veszélye nem fenyeget/ett, így tegnap olyan 10 óra felé elindultunk a belvárosba, h megnézzük mi a helyzet.

SDC12377

A mozi előtti park már 1 órakor, amikor odaértünk, fel volt készítve szinte 100%-ig a negyed 6-kor kezdődő bevonulásra. Állítólag 300 rajongó már hétfő reggel óta ott volt a téren, és ott is aludtak (ami elég kemény, mert egész este esett az eső). Hatalmas volt a felhajtás, sok a biztonságiőr és a szervező. Az emberek pedig keresték a legjobb helyeket. Mivel mi tapasztalatlan premierre járók voltunk, ezért érdeklődni kezdtünk, h mi?, h?, merre?, meddig?. 1-2 rajongó és biztonságiőr elmondása alapján sikerült összerakni, h akkor végülis, h is lesz. Continue reading ‘HP 6. világ premier’

Egy kis konyhai körkép

Csak h lássátok, h még élünk és a hangulatunk sem olyan halálos, mint ahogy azt a helyzet megkövetelné, vagy ahogy a szöveges részekből kitűnik, persze vannak mély pontok, de am nem olyan rossz itt (tudom, ha lesz időtök majd sajnáltok XD )!

Lesz még rosszabb

Tudom sokan azt várják, h majd vicces, kreatív, felszabadult, érdekes és jó dolgokról írok, de ez most ismét nem így lesz. Ennek sajna az az oka, h továbbra sincs munkánk. Dóri és Ancsa úgy tűnik, h bevált a szállodában, szóval ők most dolgoznak, keresnek és így valószínűleg maradnak. Mi többiek a napjaink jelentős részét állás kereséssel töltjük. Az Imperial nevű ügynökséghez vezető utat pl már csukott szemmel is meg tudnám tenni. Eddig szivatott minket az aktuálisan benn lévő picsa, h ez kell-az kell, de most már mindenünk megvan és azt ígérte, h hív ha van vmi meló. Ehhez képest a fent említett 2 hölgy bement egy délután, beregelt és másnap már melózott, szóval nem nagyon értem a dolgot, ők biztos szimpibbek voltak mint mi. Arról nem is beszélve, h a lányok előnyben vannak. Tegnap épp az Imperialból jöttem ki amikor hívtak, h mehetek az autómosóba dolgozni. Ezzel csak az a gond, h onnan az autómosó legalább 2,5 óra. Mondjuk a srác nem mondta h sietnem kéne, de siettem. Ehhez képest mikorra odaértem már nem volt munka. Szépen elnézést kért, h odarángatott, és azt mondat majd hív 6-7 óra között, h menjek-e reggel… hát nyilván nem hívott. Eszti ennek ellenére felhívta és elküldte a tesóját. Várjuk a fejleményeket. Tegnap mikor onnan visszaértem 3 óra felé, már nem nagyon volt kedvem semmihez. Közben hazafelé beugrottam az ASDÁba kenyérért. Itthon pedig nem tudtam bemenni, mert Niki nem hallotta, h kopogok, a teló száma meg nincs meg. Nah mindegy. Szóval leültem az ajtó elé netezni, és vártam hátha jön vki. Jött is Niki barátja, aki hozott nekünk kaját az étteremből, ahol dolgozik. Hamburger hús, sült csirke comb, rák és 2 féle saláta volt a menü, ezt mi redkívül tudtuk értékelni. Közben kiderítettem, h a rákot én személy szerint nem preferálom, de volt aki rendesen evett belőle. :)

IMG_0645

Mivel mint mondtam, már semmihez sem volt kedvem (a többiek kocsmákban szórták szét a CV-jüket), így lefeküdtem aludni. Olyan éjfél körül ébredtem fel, akkor a lányok már elmentek bulizni (vagy mi), én meg megfürödtem és vissza feküdtem aludni. Ennek örömére ma már magamtól keltem fél 7-kor, de azért 8-ig még ágyban maradtam. Azót várjuk a főbérlőt, aki 9-re ígérte magát, most van itteni idő szerint fél 10.

Ma nem fogok munkát keresni mert vasárnap van, úgy gondolom, h ha holnap nem lesz meló, amikor Ritával bemegyünk 10-edjére az Imperiálba, akkor már nem nagyon lesz. De mivel ma befizetjük még egy hétre a lakbért, és ma feltöltöm a bérletem is, így még egy hétig maradok, a hazautat meg majd megoldom vhogy, már kaptam ajánlatot a segítségre, és lehet h élek is vele.

Mára azt tervezem, h 4-körül elindulok Wimbledonba, h még az utolsó napra be tudjak meni, igaz 5 fontomban lesz, de nem hiszem h túl sok lehetőségem lenne utána…, ígye ezt mindenképp meg akarom játszani. Majd kérek költsön gépet, és csinálok képeket. Mondjuk jobban szerettem volna, ha a mai számításaim az autómosós meló áthúzza, de nem így lett.

IMG_0643

Sajna nem igazán értem, h a rengeteg állás közül miért nem találunk mi is magunknak, mivel már gyakorlatilag egyetlen kirtériumnak kell megfelelni az általunk vállalandó munkának, mégpedig h hetente fizessenek, mert különben kidob a főbérlő. Ez alapján még mindig nem bántam meg, h felmondtunk a City Inn-ben, mert ott az alatt a 2 hét alatt ameddig maradni tudunk saját pénzből, semmi más nem történt volna, csak melózunk és az adósságunk nő.

Egyelőre nagyon úgy tűnik, h mindenki megy haza idő előtt, még ha nem is túl boldogan. Atán muszály leszek otton is vmi melót keresni, mert bulizásra vagy bármilyen programra szánt pénzem épp most megy el lakásra.

Azt hitted mi

Azt hitted h Magyarországon vannak csak vicces, elmebeteg baromságok, vagy átgondolatlan hülyeségek, de nem itt is akad bőven. :) Meg persze akadnak csak simán érdekes cuccok. Most ezekből szemezgetek, bár nyilván aki látta a webalbumot, az látta ezeket a képeket is, de szerintem nem árt egy kis story is melléjük.

IMG_0622

Furcsa mód gyalog át lehetett menni épp aktuálisan az úton,lóval viszont nem, a kutya sem érti ezt, nem h a ló. :D

P4070043

Ez a busz meg ennyira misztikus, h nem csak fél Londont járja be, de egyenesen a világ végére megy. XD Legutóbb például az “északi sark” nevű megállóban láttuk. :D Continue reading ‘Azt hitted mi’

Szorít az idő

Továbbbra is ott tartunk, h nincs munkánk, bár tegnap Dórinak és Ancsának adtak egy elég (sőt nagyon) jót, egy 5 csillagos belvárosi szállodában, mondjuk az az egy gond lesz vele szerintem, h fél 6-kor kell kelniük és már így is mindenki a teljesítő képessége és ezzel a türelme határán van. Nah de én nagyon szurklok nekik, h rendes munka legyen és tudjanak maradni.

P4070035

Mi tegnap elmentünk felmondani, ezt sikeresen kiviteleztük, minden cuccot visszaadtunk, majd mivel az ügynökség nyitásáig még volt egy rakás idő, ezért úgy döntöttunk, h meglessük a környék nevezetességeit. (mert h volt egy pár) :) Aztán mikor ezzel végeztünk elindultunk a szokásos ügynökség felé, csak most ugye máshonnan. Leszállok a buszról az Oxford Streetnél, felnézek és mit látok, nah mit? Egy 2 szintes Media Markt éretű Apple boltot. Mindent végig simogattunk, megint volt 3 GS, meg tényleg minden. Volt új iPod Suffle, annyira pici h az valami hihetetlen, bár a kezelése elsőre picit nehézkes. A web albumban van róla 1-2 kép. Nagyon durva, h ha veszel egy gépet, és nem értesz hozzá, akkor kapsz ott a boltban egy külön oktatót aki elmond mindent amit tudni akartsz. Illetve ha később van problémád, akkor is visszajöhetsz és segít. Az egész felső szinten, minden vevő mellett ült egy-egy alkalmazott, és kedélyesen beszélgettek. Ezt hívom én kiszolgálásnak. :) Continue reading ‘Szorít az idő’

Szép környezetben ingyen szopok

Szóval az a helyzet, h nem nagyon volt időm mostanában írni, azt viszont látom, h ti nagyon várjátok, mert a bejegyzés hiány ellenére nem csökken a látogatottság, így most eleget is teszek a nép akaratának. A másik el nem titkolt szándékom, h hitelesen őrizzem meg a Londonban töltött napok emlékét, így a blogom kivételesen tényleg internetes naplóvá válik, bár abból is elég trehány, mert sajan nem írok minden nap. Most nem megyek bele abba, h ki mennyire és mennyire nagyon hiányzik, mert szerencsére eddig nem nagyon volt időnk (ezt szerintem nyugodtan mondhatom a többiek nevében is) az otthoniakon gondolkozni. Most pedig jöjjönenek azok a dolgok amik miatt nincs ideje az emberünknek Londonból szavakba önteni a történteket.

SDC12261

Mint látjátok voltunk például a Chelsea stadionjátnál, közben persze tervebe van véve az összes nagy stadnion is. Continue reading ‘Szép környezetben ingyen szopok’

Ez az a ház

Egy 2×2 emeletes társasház második 2 emeletén kaptunk albérletet. Itt lakunk perpillanat 7-en. 5 lány és 2 fiú. A szoba beosztásokba most nem mennék bele, a lényeg h én Esztivel és Dórival alszok (mondjuk ez várható volt). A lakás összességében teljesen rendben van, mondjuk mint már említettem az az összeg amit első körben ki kellett csengetni a főbérlőnek, az számomra felfoghatatlan, de ez van. Végülis van minden ami kell. A konyhában több a robotgép mint nálunk otthon, rögtön van karomyni vastag Wi-fi, szal ezen a téren rendben van. Van 2 fürdő, 1 lenn (elég gáz a vízmelegítő szerkezet) és egy fenn, az teljesen rendben van a kiskacsás függönnyel együtt. :) A szobák felszereltségével sem volt gond, mindeni kapott ágyneműt, meg minden.

IMG_0613

Dél körül elmentünk vásárolni. előbb busz bérlet, majd vmi kaja. Igazából csak olyan dolgokat vettünk ami 1 font alatt volt és azt is többnyire többen együtt, mert elég kevés a pénzük. Am tiszta szívás, h nincs olyan ásványvíz mint nálunk. Azaz olyan olcsó amit csapvíz helyett innának, csak olyan ami annyiba kerül mint a Coke termékek, szal akk inkább a Sprite. Elég sokat számolgattunk a vásárlásnál, h mindenki olcsón megússza, ezért ahogy néztem hülyének is néztek, nah de ez van. Aztán hazafelé iszonyat kacskaringós úton jöttünk dubble deckerrel, nah az viszont elég király cucc, főleg amikor a lépcsőn állsz és átmegy egy fekvőrendőrön az kemény.

SDC12156

Itthon mindenki nyugodtan és jóízűen kajált, majd elkezdtünk csak úgy jó hangulatban, és a kutyák társaságában punnyadni. Ez az állapot még most is tart, bár a lányok sétálni akarnak menni, én viszont nem mek, mert elég fáradt vok.

Holnap meglehetősen nagy meló vár árnk, méghozzá az h melót kell találni, remélem sikrül, különben gyorsan elfogy a pénzünk.

Közben az általatok kért képek a szállásról. :) Az első képen a kutyák a mikrón. (hangszórók am :) ) A másodikon a “kilátás” hátra, itt lehet látni a repülőket, amik a Heathrowra mennek. Continue reading ‘Ez az a ház’