Archive for the 'Cute Girl' Category

Védett: “és már megin’ áll a …”

Ez a bejegyzés jelszóval védett. Megtekintéséhez meg kell adni a jelszót:


Sorozatjunkie eyecandy 2010

Mostanra már mondhatjuk, hogy szokásommá vált átvenni a kedvenc sorozatos oldalam eyecandy szavazásának végeredményét, és új képekkel új fényben feltüntetni az egészet, ha egyetértek vele, ha nem. Idén sem pont úgy alakult a lista, hogy nálam alakulna (lásd a korábbi listákat), de azért nem vagyok elégedetlen. Persze mindenkinek meglehet a véleménye, és ez a szép az egészben, mert számomra kevés kellemesebb téma van, mint mikor szép színésznőkről megy a vita. Így lássuk most a listát, kezdjük természetesen hátulról. Nálam a képek koncepciója elég egyszerű, azaz: egy stúdió fotó, ami sok utómunkával készült, a másik vagy utcán, vagy valami eseményen elcsípett fotó, amihez már nem nyúltak utólag, de a lányok még mindig ki vannak kenve. Ilyenkor kicsit úgy érzem, hogy hiányzik a hétköznapi utcai fotó is, de az sajnos a lista szereplőiből adódóan nincs mindenkiről, így ezt most kihagyom. Continue reading ‘Sorozatjunkie eyecandy 2010′

Kik voltak a legszebbek és a legfelkapottabbak 2010-ben?

Ez az a téma, ami talán igazán az én asztalom, és még a sorozatoknál is jobban értek hozzá, főleg azért mert a szabadidőm nagy részét, hobbiszerűen ezekkel a lányokkal töltöm. Már csak az a kérdés, hogy pontosan vissza tudok-e emlékezni.

Egy visszatérővel kezdeném. Jessica Alba a terhessége alatt, és még utána is szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, kizárólag néhány paparazzi fotó volt róla. Aztán ebben az évben visszatért, és rengeteg helyen szerepelt: filmek, címlapok, TV műsorok, minden úgy ment, mint régen. Elég, ha csak a Machete-t vagy a Killer inside me-t említem. Az idei évben bebizonyította, hogy még mindig számolni kell vele, ha a világ legjobb női kerülnek szóba. Az pedig szinte a csodával határos, ahogy visszanyerte az alakját. Continue reading ‘Kik voltak a legszebbek és a legfelkapottabbak 2010-ben?’

Yvonne Strahovski

Az idei évadban már nem csak a kedvenc és legszebb kémnő díjáért száll harcab, hanem a kedvenc sorozatos színésznő címért is. Talán még Anna Torv kelhet vele versenyre ebben a szezonban. Nem mondom, hogy olyan rettenetesen jó színésznő, de nekem mindig sikerül átadnia a megfelelő érzéseket a képrenyőn keresztül, arról már nem is beszélve, hogy mennyire kellemes a szemnek. Így jöjjön most egy nem is olyan régi (szerintem még egy hetes sincs) fotósor róla, még akkor is, ha már volt a tumblr-ön, de ennek egyben is meg kell lenni, mert talán ez az eddigi lejobb. Ha nem ő nyeri az idén az eyecandy szavazást, akkor nincs igazság. :)

Halott a Tumblr

A Tumblr-nál a “We will be back shortly” jelen esetben már több, mint 12 órát jelent, ha a “hamarosan” nálam is ennyit jelenten, azthiszem elég gyorsan megharagudnának az ismerősim. Nálam már most jelentkeznek az elvonási tünetek. Mióta felkeltem tudom, h nincs, ennek ellenére olyan 5 percenként oda kattintok, hogy megnézhessem a hibaüzenetet. Nah és mivel nincs tumblr  ezért jön ide 2 kép mikroblog jelleggel, csak ugye ez arra nem alkalmas, vagyis inkább viccesen nézne ki, így egy bejegyzésben.

Olivia Wilde a londoni Tron premieren, amire nagyon szívesen elmentem volna, csak, hogy élőben lássam, bár… meg kell mondjam, nem tűnt olyan tökéletesnek, mint általában. Persze ide pont egy olyan képet választottam, amin gyönyörű, mert sem az ocsmány ruhája nem látszik igazán, sem a mára kissé megvastagodó lábai…, de tudom attól még sírnék, ha élőben láthatnám.

Hamarosan új sorozat indul The Cape címmel, ilyen szuperhősös téma lesz az egész, és Summer Glau is szerepet kap majd benne, azt egyelőre nem lehet tudni, h mekkorát, de állandót. A kép a sorozat egyik promó képe, nem mellesleg Summer és az SLS egy elég jó kis párosítás, vinném csomagban!

Így a bejegyzés végén, pedig mindenki mormoljon el egy imát (vagy bármit, amit csinálni szokott), h végre újra legyen tumblr!

Háttereim az utóbbi időben

Azt hiszem leszűrhető, h ki az aktuális kedvenc mostanában, nah meg az is, h melyik filmet várom a legjobban. Am ez az Olivia Wilde dömping nem volt koncepció, csak így alakult, pár hónapja még teljesen más volt a felállás.

Aki esetleg szeretne belőlük, az kattintson az indára, vagy szóljon bártran.

Victoria’s Secret Fashion Show – képekben

Már alapjáraton is nagyon bírom az amerikai show-kat, mert ha máshoz nem is, azt el kell ismerni, hogy show készítéshez nagyon értenek, és am is mádom ahogy a kedvenc sztárjaim feltűnnek imitt-amott. Szóval ezek közül is a legkedvencebb showm természetesen a VSFS, mert nem csak show van, hanem rengeteg hihetetlenül gyönörű csaj is, már-már a hihetőség határán.

Már alig várom, h 30-án műsorba kerüljön a show, és végre a nagyfelbontású változatra csorgathassuk a nyálunkat, és faljuk az eyecandyt. A tovább mögött pedig rengeteg kép a show-ról, a backstage-ből és az after partyról is. Lányok a továbbra csak saját felelősségre kattintsanak, mert a képek tapasztalataim szerint önértékelési zavarokat okoznak. Continue reading ‘Victoria’s Secret Fashion Show – képekben’

Friss hús, avagy új sorozatos szépségek

A minap szóba került twitteren, hogy egy torrent oldal szavazásán hogy lehet első helyen a legszebb nők között Kristen Bell, mikor rengeteg mai sorozatos arcra is lehetett szavazni, és ők mennyivel szebbek. Ezzel a feltevéssel persze nem feltétlen értek egyet, az viszont biztos, h azok, akik számomra meghatározóak voltak, már kezdenek kiöregedni az eyecandy szakmából, vagy ha ez nem is igaz, az mindenképp, h másoknak adják át a stafétát, ami nyilván érhető. Viszont semmiképp nem szabad elfelejtkeznünk a mára már klasszikussá váló szépségekről, akik megalapozták a rajongásunk. Róluk már jó pár sor született itt a blogon, az újoncokról viszont sokkal kevesebb, ezért nézzünk most egy tízes listát a friss húsról. Teljesen önkényesen én a Gossip Girl kezdésének évét, azaz 2007-etet veszem fordulópontnak, lássuk kik tűntek fel akkor, vagy utána (persze kis túlzással, mert sokaknak volt már korábbi feltűnése is, de azok nem voltak jelentősek). Kis utánanézés után remek választásnak tűnik a 2007-es éve, ugyanis szinte minden listán szereplő akkor szerepelt először abban a sorozatban, ami ismerté tette. A 2007-es év amúgy is remek volt új sorozatok szempontjából. Continue reading ‘Friss hús, avagy új sorozatos szépségek’

Katy Perry lovagol

Ehhez nem nagyon van mit hozzáfűzni!

via yummie (és csak azért ide, mert a tumblira túl nagy)

Entourage a vetítésig

A legutolsó sorozat, ami az idei darába még belefért az az Entourage, de ennek is elértem a végére, persze ettől még nem vagyok csalódott, sőt. Minél közelebb ér az ember gyereke az aktuális részekhez, annál aktuálisabbak a sorozatban a popkultúrális utalások, és a vendégszereplők is. Vendégszereplők terén talán a 6. évad volt a legerősebb, mert annyi film/sorozat sztárt, és sportolót sikerült belegyömöszölni különböző helyekre, hogy az ember csak kapkodta a fejét, és tátotta a száját, hogy “hát ő is”.

Continue reading ‘Entourage a vetítésig’

Teen Choice Awards 2010

Mivel nem akartam a képekkel és a véleményemmel telenyomni a tumblit, mert még a végén jöttek volna az unfollowok. Itt meg, aki akarja megnézi, aki nem, nem. Szóval jöjjenek azok, akik szerintem szóra érdemesek. Azt a részt nem néztem meg, hogy kik nyertek, mert nem igazán érdekel, hogy akkor most a GG és a Sötétedés, vagy a GG és a Sötétedés nyert-e. Continue reading ‘Teen Choice Awards 2010′

Top 10 csaj 2010 nyár

Mióta betörtem a tumblrre azóta ide a blogra nem nagyon jönnek csajos posztok, annál inkább oda. Gyakorlatilag elárasztom a követőemi dashboardját puncikkal. Idén az eddigi évek hagyományaitól eltérően (lehet lesz még hagyományos is), de nem csak az aktuális sorozatos csajokat vesszem számításba, hanem azokat, akik a legtöbbet szerepeltek mostanában a “KÉP-ZÉS”-en, és ebből adódóan azokat, akiket a legjobb nőnek tartok aktuálisan. Számora is érdekes, és nyilván normális, hogy folyamatosan változik a top 10-es csajok köre. Persze az irányvonal marad, csúnya nő ezúttal sem került a listára. :) Abban is változik idén a top 10-es lista, hogy nem nagyon tudok, és nem is szeretnék sorrendet állítani, így “eszembe jutási” sorrendben jönnek a lányok egy az egyben a sticky noteról. Continue reading ‘Top 10 csaj 2010 nyár’

Oscar a vörös szőnyegen

A tegnap esti Oscar gála természetesen nem a várakozásaimnak megfelelően alakult, így a vörös szőnyeg után nem is folytattam a dolgot, és elég gyeneg volt a stream is. Idén a ruhákkal kapcsolatban sem voltam olyan lelkes, de azért jöjjön egy kis összefoglaló. Azt mondjuk még be kell vallanom, h azért Gabival jól szórakoztunk msnen 1-2 arc bevonulásán. :)

Bárki bármit mond, neki kellett volna nyerni a női mellékszereplő kategóriát. A ruha, smink, haj mind rendben van, és szerintem nagyon cuki is. Sajna róla pont lecsúsztam bevonuláskor, mert túl korán jött. Continue reading ‘Oscar a vörös szőnyegen’

Zsáner

Ma a villamos elég lassan haladt az állomás felé, így volt időm gondolkozni, miközben egy csodás “kislányon” legeltettem a szemem. Aki ismer, az úgyis tudja, aki nem, annak meg már lejöhetett a “KÉP-ZÉS”-ből, h milyen is a zsánerem. Természetesen csak külsőségekről beszélünk, mert a belsőségek (szív, vese, máj…) túl összetettek lennének egy ilyen bejegyzéshez, meg arról nekem sincs konkrét elképzelésem, max körvonalak, de ez mindegy is.

Szóval a zsánerem a mindenképp szőke, relatíve magas vagy nem, de hosszú combú, lapos hasú, és formás fenekű. A nagy mell nem feltétlen előny, de nem is hátrány. Fagyizom a kék szemeket és határozottabb északi stílusú arcvonásokat. Continue reading ‘Zsáner’

Mila Kunis – Esquier

Azért még mindig vannak az Esquiernek hihetetlen hangulatos dolgai, még akkor is, ha 1-2 fotózást elbarmolnak, mint pl legutóbb a Blake Lively-ét, mert az tényleg szörnyű lett. Ez az aktuális viszont jónak tűnik (mondjuk mintha már a fotókat is láttam volna, csak most nem ugrik be), legalábbis így videó alapján, ami egy nagyon jól összerakott anyag. Mind a zene, mind a látvány, mind az ötlet nagyon rendben van.

Mila nekem alapvetően nagyon tetszik. Itt mint mindig behozhatjuk az “egyáltalán semmi melle nincs” tételt, mint anno Oliva Wilde esetében (tudom az GQ), de ez engem annyira nem érdekel, h az hihetetlen. Ha egy nőnek relatíve jó teste van, és van mellé egy nagyon jó kisugárzása, akkor bizony leszarom, h mekkora melltartóra van szüksége (vagy nincs szüksége). Mila lábai gyönyörűek, az arca is egyedi, az ajkait nagyon szépen kiemeli, mind a smink, mind a videó, a kisugárzása pedig szerintem egyértelmű.

A ruhák és főleg a cipők nagyon királyak, nah meg a lakás sem kutya. Szóval bejön az egész. Azon meg mindig kiakadok, h mennyire lazán tudják az amerikaiak ilyen módon mutatni az “egyezményes kézjelet” nekem meg fél percet kell koncentrálnom, ha úgy akarom tartani az újjaim.