Archive for the 'Autók' Category

Londonban jártam 1-2 szép autót láttam

Szóval a Porsche és Aston Martin felhozatalt most kihagytam, mert bár azok is nagyon szép autók, de túl sok volt belőlük Londonban ahhoz, h különlegességnek számítsanak, nah meg így is sok kép van. Szóval csak a legjobbak kerültek ebbe a bejegyzésbe, illetve a személyes kedvencem. :) Szóval jöjjenek a képek. :)

P4200346

Ezen a képen a Rolls Royce mellett eltörpülő matt Mergára hívnám fel a figyelmet, ami nem egy mindennapi darab. Continue reading ‘Londonban jártam 1-2 szép autót láttam’

Rolls Royce Phantom

Gondolom mindenkinek rémlik, h milyen verdája volt Lew Ashby-nek a Califorgiában. Igazából engem már csak magával a verdával levett volna lábamról, de ahozz h Carent lenyűgözze még mást is be kellett h vessen. Ez az autó igazából nem szerepel semilyen álmomban, nem vágyok ilyenre, igazából csak messziről csodálom. Azt sem tartom valószínűnek, h itthon fotót tudnák készíteni egy ilyenről (talán majd Londonban), de azért beülnék egy ilyenbe és ki is próbálnám. Ez azon kevés autók egyike amiket nem vezetni szeretnék, hanem csak behuppanni a hátsó ülésre és egy megfelelő helyen, megfelelően sok ember előtt felvágni azzal, h egy ilyenből szálok ki. Sokan utálnak emiatt a hozzállás miatt, de ez van, néha szükségem lenne ilyen dolgokra. Ne mondja nekem egyik csaj sem, h egy ilyen kocsi hátsó ülésére nem tudna ráolvadni…!

project-kahn-rolls-royce-phantom-hr-01

A cabrio még nekem is túlzás, de a hófehér nagyon tetszik.

Continue reading ‘Rolls Royce Phantom’

Ilyenem lesz, ha nagy leszek

Már sokaknak mondtam, h jelen pillanatban ez a verda van nálam abban a státuszban, h ha lesz egy fix állásom, akkor lakás előtt/helyett veszek egy ilyet, mert… mert! (persze addig még változhatnak a preferenciáim)

26924_1

Nyilván kiírhattam volna nevét is, mert ez egy BMW M6 Cabrio, de ez többet mond minden szónál, ráadásul ezen a képen egy pont olyan van, amilyet szertnék.

Márkahűség

Nálunk ez egy érdeks dolog, mert csomó dolog van amiben nem figyelünk arra, h milyen márka az amit veszünk. Ezzel szemben telefonból öcsém és anya mindig Samsungot, én és fater meg mindig Nokiát veszünk (most én váltottam, de megérte, és még mindig meg van a 6300-ám is). Arról nem is beszélve, h én cipőből meg csak Nikeot.

img_0511

Most autóban is rátérünk a márkahűségre, valószínű azért mert az előző autónk elég sokáig és elég meggyőzően teljesített. Mivel a 12 éves kor mostanra már elég erőssen meglátszott  szegény Escorton, mind külsőleg, mint belügyileg… bár a motor még most is harapott (erről esetleg Feri tudna mesélni), de lengéscsillapítók, a kuplung és más egyéb fogyó eszközök már megették a kenyerük javát. Lányeg a lényeg, h egy 12 éves autó már megérett a cserére. Mint írtam a szüleim hazaálítottak ezzel a barna metál (szerintem homok színű, vagy ilyesmi), 1,6-os, 16 szelepes Focus sedannal. Képen már láttam előtte pont ugyan ilyet, de ez mégis szebb. Most pedig olyan jön ami még nem volt: autó teszt. :D Igaz még nem vezettem (nah majd holnap), de sok érdekességet tudok írni róla.

Continue reading ‘Márkahűség’

Tökéletes alkatrészek

Sajna szörnyű férfi szokás, h képesek vagyunk 1-1 nőből csak a legjobb darabját kiemelni és “összeképzelni” belőle a tökéletes nőt. Persze a belső rész nem olyan egyszerű, de a kasztni sokaknál hasonló… legalább elképzelés ügyileg. Sajna a valóság ezzel ritkán egyezik, vagy ha mégis akkor elérhetetlen. Aztán ott van az az eset, amikor meg elérhető, látod érzed. Hő, forma, illat… stb. Tudjátok benzingőz, égett gumi szag, halkan doromboló boxer motor…, majd kiderül h nincs “pénzed”, vagy a kocsira, vagy benzinre, ha jogsid sincs az szar ügy. A szélvédőben pedig a próbút után ott villog az “out of order” vagy a “not available” felirat. Te meg már saját magaddal küzdesz, h ne ülj be és menj egy kört. Ezért sokan nem mennek el a szalonba és nem vállalják a tesztvezetést, mert apu előre szólt neki, h “Úgysem lesz ilyen kocsid, fiam!”. Aztán ott van a másik kategória, aki a maximumra törekszik és mégis kipróbálja, mert hátha egyszer beüt a lottó ötös (mert az esély kb annyi). Illetve ott van a hermadik típus, amihez én soha nem tartoztam. Ők azok akik elmennek egy használt autó kereskedésbe és vesznek magunak egy “G” Astrát és azzal róják a köröket teljes elégedettségben, de néha mégis irigy vok rájuk. Most bedobok 1-2 tökéletes alkatrészt, amiből mindenki tudna magának összeállítani egy ütős verdát, legalábbis külcsín ügyileg, a belbecs az egy másik bejegyzés, de az már volt. Continue reading ‘Tökéletes alkatrészek’

Pár apróság

Az egyik, h mint látszik, ma van kedvem írni, nah meg amúgy sincs más dolgom. A másik apróság, h egy adott fórumon van egy adott topic, ahova olyan autók kerülnek amik meglágyítanak bármely férfi szivet. Most viszont mikor ellátogattam ebbe a topicba az jutott az eszembe, h ez bizony bármely nőt is megfogna. Ma olvastam a fórumra linkelt kis szexuális viccesekedést és abban volt, h “Fel lehet-e izgatni egy nőt csak szavakkal, és ha igen mikkel?”. Erre a kolléga válasza az volt, h igen: például a BMW, bunda, luxus villa. Én meg most azt mondom, h vannak olyan szavak amikkel férfiakat és nőket egyaránt fel lehet izgatni (főleg azokat akik vágják miről van szó), ilyenek például a Lamborghini, Audi, Rolls Royce, Aston Martin…

Most pedig egy kis ízelítő abból az autó kategóriából ami mellé sokak szerint gyári tartozékként jár egy szőke hosszú combú “kistáska”  is (persze a hajszín kinek-kinek ízlés szerint, azaz opcionális :D ).

21535447848 Continue reading ‘Pár apróság’

Egy picit nagyon-autók

Ezer éve nem volt autós bejegyzés a blogon. Ez nem azt jelenti, h eltűnt az autók iránti szeretetem, csak azt h csitult a dolog. Reálisan nézve nem h autóm nem lesz a közel jövőben, de még édes anyám kocsiját is csak szökőévente egyszer kapom meg, Debrecenbe erre még nem is volt példa. :( De ettől függetlenül álmaim továbbra is vannak. Multkor mondta fater, h ha megnyerné az ötöst kapnék belőle 100 millát. Rögtön elgondolkoztam, h akkor talán lakás, meg ugye jelentős befektetés, meg legalább 1-2 milla használati tárgyakra (TV, iPhone, MacBook Pro 17″ ), ruhákra, bulikra. A gondolat menet ide vonatkozó része pedig az volt, h autót nem is vennék, mert az túl sok kiadást jelentene. Aztán bele gondolva lehet h mégis vennék vmi átlagos használt verdát… mondjuk 3as Golf vagy ilyenek, azt legalább lehet minden nap használni. Nem zavar ha vki össze koszolja, nem zavar ha sáros lesz, nem eszik sokat, elég igénytelen, de kicsit mégis lehet vele állatnak lenni (tudom van erre is alkalmasabb verda, de a 3as Golf az tetszik is). Ezzel szemben a szivem azt parancsolná, h ha már van 100 millám, akkor biza adjunk az érzésnek és vegyünk egy kicsit komolyabb autót, amibe már egy csajt is beültetsz, még akkor is ha nem részeg. Ez a kategóri az, aminél idegbajt kapsz, ha koszos lesz belül, felverődik egy kavics, leszarja egy madár. Viszont ez az a kategória ami sokat eszik, és drága rá a gumi. Ez persze nem azért van mert szar konstrukció lenne, inkább azért, mert a benned rejlő állat és gyerek egyszerre és stílusosan bújik elő. Senki nem gátolhat meg benne, h egy sima kereszteződésben gumit égess, Audikat gyorsulj le csak poénból… mindezt a költségekkel nem törődve. Illetve a klub ajtaján kilépve, büszkén nyomd meg a távirányító gombját, melynek eredménye diszkrét csipogés és a bi-xenon fényszórók esetleg a led sor, kevésbé diszkrét felvillanása. Csak azér, h mindenki lássa. Ezek azok a dolgok, amiknek a szeretetéért, sokan elítélnek, de nincs mit tenni. Mind a nagyzolási mánia, mind a zsidó mentalitás bennem van és a kettő keveréke anyagi szempontból kibírhatatlanná tesz. 

(még nagyon nem ért véget, a lényeg a tovább mögött)

Continue reading ‘Egy picit nagyon-autók’

Ezmiez?

Am tudom, egy Continental GT és ha ránéztek azt is tudni fogjátok h kinek a birtokában van. De h lehet egy ilyen kocsival ilyen szörnyűséget művelni?

Ez a nemgyenge!

Én nem vehetek xboxot más meg ilyet épít a garázsban, hát mit mondjak szép…

De ez a cucc nagyon kéne, legalább egy próba körre, az egészről itt a teljes cikk!

Verdák

Mikor elindultunk itthonról, már a kocsiban letárgyaltuk öcsémmel, h milyen autókat szeretnénk látni kinn/az úton. A felsorolásom az Audi R8-al kezdődött, amit ugyan már láttam egyszer messziről egy autószalon “kirakatában”, de kozelről közelről mégis csak más. Már kifelé egy pihenőhelyen rögtön belefutottunk egybe és készült is róla pár fotó. :) (minden vágyam így teljesüljön)


A másik 2 kocsi a Ferrari California és újra egy Gallardo lehetőleg most narancssárgában. De ezek már nem jöttek be pontosan. Gallardot ugyan láttam mint a kép is mutatja,


de nem narancs volt, viszont egy Lamborghini márkabolt előtt állt (nem kocsikat hanem mindenféle más cuccot lehetett kapni) a kirakatban volt egy kép egy LP640-ről és az volt 4x aláírva h “It is just a car!” :D

Szerencsére volt narancs Lambo is egy elég durva Murci, egy kis köpcös olaszé, de mikor megállt utánam rögtön több magyar is odajött nézegetni. Szerencsére még a köré gyűlő komoly tömeg előtt sikerült lekapni a gépet.


Láttam ugyan több Ferrarit is csak sajna egyik sem parkolt… :( Volt több F430 (cupé és cabrio is) illetve láttam egy Californiát is (szürkét), csak sajna az még ahhoz is gyorsan ment h rendesen megnézzem.

Porscheval viszont Dunát lehetett rekeszteni, de azokról nem csináltam képet.

Jah és roppant nagy öröm volt megelőzni egy Aston Vantaget is. :D

Újabb top 10, ezúttal autó

Valószínű ez az utolsó top 10, mert más már nincs amiből szeretnék 10 külön böző fajtát (max a kaja, de az meg nem sokakat kötne le :D ).
Eddig volt ugye a nő és a sorozat, most itt az ideje az autóknak. Ezen kívül már csak 1 dolog van amit nagyon szeretek és nem volt róla szó, az pedig a foci (nah meg a telefonok, de az jövő júliusig nem téma :( ). Ami, majd ha elekezdődik az angol bajnokság kap külön bejegyzést.
Az autókra visszatérve, pár éve még ők voltak a szívem csücske. Komoly fotó gyűjteményem van autókról, 1-2 jobban sikerült, különleges autóról készült képet majd bedobok. Mióta azonban elköltöztem Pécs mellől nem nagyon találkozok különleges autókkal. De legalább “jóféle” Tominak köszönhetően néha van szerencsém egy piros RX-8-al utazni :P , ami elsőre nagyon nagy élmény volt. Ültem már Gallardoban is, de az nem ment. :( Most pedig jöjjön az aktuális lista(ami sokkal gyakrabban váltzik mint a többi), ami nem feltétlenül általam elérhető kocsikat tartalmaz, mint az látható lesz. :D
Amúgy előre leszögezném, h jelen pillanatban egy 10-en 1-2 éves Ford Escortot és egy Pajero Pick-up-ot van szerencsém gyakrabban használni.
Continue reading ‘Újabb top 10, ezúttal autó’