Szóval úgy tűnik, h kb ezer éve nem írtam, és ez bizony így is van. Azóta persze rengeteg dolog történt, és hamarosan arra is ki fogok térni, h mi is az oka annka, h nem írtam már egy jó ideje. Szóval nagyjából tudom, h hol is maradt annyiban a történések sora, de ezzel párhuzamosan azt is tudom, h annyira részletesen már nem fogom tudni leírni a dolgokat, ahogy azokat azonnal le tudtam volna, így nyilván nagyon sok minden ki fog maradni. Szóval kezdem is azon a ponton, ami a blogolást, mint olyat megszüntette.
Szóval volt egy kellemes péntek este, amikor is ugye a szokásos “ünnepi” vacsorát tartottuk a hobbi zsidóknak, arról nem is beszélve, h még jóval később is jöttek, mint általában szoktak. Szóval volt egy rakás pulyka sütésre használatos tepsi, nekem meg a végére elfogyott a türelmem, és az egyik amúgy is idegestő munkatársnőmmel szemben elszakadt a cérna, és elég rendesen kiosztottam, amire ő egy egész estés sírással válaszolt. Ez persze azt eredményezteaa, – mindamellett, h persze nem vagyok büszke a dologra, sőt – h én lettem a fekete bárány a külföldiek többségének szemében, meg ahogy láttam a magyarok szemében is. Ezen a vonalon elindulva könnyen kideríthető, h nem maradt a dolog megtorlatlanul. Persze azon az estén történt egy csomó jóság is, de az most mindegy. Szóval a megtorlás mint olyan nem lett túl bonyolult: egyszerűen csak kidobtak a konyhából, és nyomhattam az outside melót. Ezzel persze nem is lett volna semmi gond, ha nem a kislány honfitársai lettek volna a munkatársaim, akiknek nem voltam épp szivük csücske. Nah de az első pár nap szopatása után, mostanára normalizálódott a helyzet, és néha még külön élvezem is a dolog. Szépen elfogadtak a munkatársak is, és a főnökeim sem túl haragtartóak, sőt… de erről majd később. A munka élvezetéről meg annyit, h bár 8 órát kell melózni, és csak 1 óra szünet van napközben, de legalább nem vagyunk bezárva a konyhába, folyamatosan ugyan azzal a pár emberrel, és nem feszülnek egész nap az idegeim. A kinti meló elég nagy szopás bír lenni, ha az embernek 3 napig kell esőben damil kaszával füvet vágnia, de elég kellemes is tud lenni, ha csak napozni kell a szeméttelepen, vagy esetleg lemosni 1-2 autót egy egész délelőtt alatt. Szóval változatos a téma, és nem is olyan rossz, arról már nem is beszélve, h ami nem öl meg… Szóval ennyit a váltásról, és arról, h miért nem tudok emberi időben hazatelefonálni, és miért nem íródik mostanában a blog.
Közben a gyerekek is elhagyták a tábort, ami a szabályok jelentős enyhülését jelenti, pláne, mivel a feletünnk dolgozó emberek jelentős része is elment velük együtt, erre a hétre még a táborigazgató is. A gyerekek helyét egy katolikus vallási csoport vette át, akik nagyon rendesek, és “TRON Jézusos” pólókban rohangálnak. Szóval vannak érdekes dolgok. Közben meg folyik egymás szivatása, illetve jönnek szépen sorban a partyk, és mindenki elkezdte már érezni a végét is a dolognak. Úgy döntöttem, h nem fogok minden apró ittas szórakozásról vagy egyébről beszámolni, de azért kettőt ki kell, h emeljek a sorból. Az egyik a legnagyobb buli, ami eddig a tábor területén történt. Mivel a gyerekek múlthét pénteken elmentek (ugye), a consulerek pedig csak másnap reggel léptek le, így természetesen partyt kellett tartani. A party pedig nem volt akármilyen. A lomtalanítás során rengeteg party kelléket szedtünk össze, így abban nem volt hiány. A party az Outpostban kezdődött, és az alapozás után a Dormban folytatódott, ahol a lányok laktak a tábor ideje alatt. Biztosan mindenki látott már amerikai filmet vagy sorozatot, amiben az egyetemi bulikat a klubházban tartották, és mindenki egy helyen volt (kivéve, akik már elhúzódtak vmi alternatív tevékenységre 
), és mindenki ivott, és más egyéb tudatmódosító szereket vitt be a szerevezetbe. Szóval megvolt az eddig általam még soha nem tapasztalt, sőt, szinte csak a Blue Mountain State-ben látott buli feeling… tényleg, mint a filmekben. Majd mesélek még személyesen erről a dologról, mert voltak durva dolgok. Szóval ez az egész mindaddig tartott, amíg a főnökünk be nem toppant, és mindenki el nem kezdett menekülni. 
Az sem volt egy gyenge pillanat. Aztán az este persze még folytatódott… nem kell félni. A másik party pont tegnapra esett, ami pedig az utolsó este volt, amikor még a teljes staff ki tudott menni a városba egy kis pub-ozás erejéig. Ehhez még hozzáscsapódott az az aprócska tény, h már megin’ a főnökök fizették az estét, amitől ugye mindig finomabb lesz a sör. Szóval a meló mellett azért akad bőven jóság is. Nem mindig felhőtlen a kapcsolat a különböző nációk között, viszont nagyon sokszor előfordul, h közös partykat a tartunk, főleg az Outpostban, és nagyon kellemes tud lenni ez a multinacionális légkör, ahogy egymásnak tanítgatjuk a nagyon fontos szavakat, illetve összehansolítgatjuk egymás kultúráját, illettve keressük a megegyező dolgokat… Lehet, h ez szentimentálisan hangzik, de néha tényleg rettenetesen érdekes dolgokat tud mesélni még egy európai is, nem h egy dél-amerikai. Persze majd erről is mesélek bővebben, mint ahogy a dzsungelben varázsgombát osztogató papnőről is, aki spirituális utazásra visz a saját elmédbe, de csak, ha már felkszültél rá lelkileg.
Biztos többen hallottak róla, h mennyire ki voltam akadva a múlthéten némi bankos-autókölcsönzős-MBP-s incidens miatt. Nah meg sokan kérdezték is, h mi a helyzet, így most le is írom az igaz történetét a dolognak. Kezdeném ott, h ugye tervbe volt véve egy MBP vásárlása, amire a régi gépem eladásából, és az itteni fizetésemből kapartam össze a pénzt, vagyis egyelőre csak kapartam volna, mert a gépemet még nem sikerült eladni, de reméljük a legjobbakat. Szóval a lényeg, h elméletileg már elég régen megvan a pénz a dologra, és összeállt a fejemben az egész tranzakció. Első körben elkeveredett az otthonról kapott pénz, ami az el nem adott gépem részét fedezi, és elég sokára jutott hozzám, de persze szerencsés körülmények között mégis megérkezett. Aztán mikor meglett a pénz, akkor kiderült, h bár van elég pénz a kártyámon, de mégsem tudok vásárolni. Az ok elég fura, ámbátor annál prózaibb. A Bostoni autókölcsönzés nyomán zároltak kb 50k-t a számlámon, ami még nem is lett volna baj, mert ezt már az előtte lévő alkalommal is megtették a biztonság kedvéért, de most másképp alakult. Mert a legutóbb, amikor kpben fizettem, akkor kb 3 napra rá már újra a rendelkezésemre állt a pénz, itt pedig a zárolás vége épp pontosan szeptember kettőre esett, ami annyira nem vicces, főleg nem annak függvényében, h 3.-án megyek haza. Szóval eléggé kiakasztott a dolog, és elsőre nem is tudtam mit kezdeni a helyzettel, csak majd felrobbantam az idegtől. Nah de másnap reggelre sikerült egy kicsit nyugodtabban átgondolni a dogot, illetve segítséget kérni Z-től. Persze a probléma még csak részben oldódott meg, mert ugyan az autókölcsönző már feloldotta a pénzem, de a bank erről még nem vett tudomást, így továbbra is marad a szopóág, nah meg a pénzem a számlán. Nah de ettől függetlenül azért csak sikerült megrendelni a gépet, ami a mai napon meg is érkezett. Maradjunk annyiban, h elég nagy öröm van aktuálisan. A tokomat viszont elkeverték, így ma újra meg kellett rendelnem. Szóval most tok nélkül lennék, ha Regi nem adta volna kölcsön az övét, és csak reménykedek, h még az előtt megjön a saját tokom, h elhagynám a tábort. Szóval szurkoljunk az amazonnak közösen.
A gépről csak annyit, h olyan, amilyenre számítottam, sőt… vannak olyan apróságok, amiket eddig nem is sejtettem és sokkal kellemesebbé teszik a használatot. A minőségérzet csodálatos, de tényleg. A pozitív meglepetés a dologban, h a legújabb oprendszerrel kaptam a gépet, ami sok apró ujdonságot hozott magával, köztük pl a magyar nyelvet, még több multi-touch-os gesztust, sok szép animációt, és 1-2 átdesignolt apróságot. A kicsomagolás is élmény volt, a bekapcsolásról nem is beszélve. Szép lassan végig vezetett egy varázslón, aminek során felkonfigurálta saját magát. Persze kellett neki net, de épp meg tudtam oldani, így mindent beállított, mindent szinkronizált… szóval gördülékeny volt az egész, ahogy azt el is vártam. Az akksi pedi félig volt töltve kb… és kicsit több mint 4 órán keresztül használtam vele (most épp 7:32 van hátra üzemidő ügyileg )… eléggé bejön ez a dolog. Persze vannak még dolgok, amik nem teljesen tiszták, illetve még nem sikerült a QuickTime-ot megfelelően működésre bírnom, de ez már csak az én tapasztalatlanságomból ered. Ezzel párhuzamosan viszont nagyon sokat bír adni a felfedezés, a kitapasztalás, és tanulás élménye, ami a használattal jár, mint anno a Win esetén. Ha egyszer eljutok majd arra a szintre, h úgy tudom kezelni az OS X-et is, mint a Win-t, akkor már nagy gond nem lehet.
Lassan vége lesz az egész melónak és a tábornak is. Talán picit sajnálom is a dolgot… de azért van ennek előnye is. Mert már nem sokat kell aludni, és csövelhetünk egy estét New Yorkban, majd egy hét Miamiban, ahol South Beach-en süttethetjük a hasunk, vagy akár élhetünk azzal a lehetőséggel, amiről az ismert nóta szólt… Utána pedig 3 napot töltünk egy apartmanban 3-4 utcányira a Central Park-tól, amit épp ma foglaltunk el, és elég korrekt volt még az árfekvése is.
Szóval nagyon sok apróság, érdekesség és durva dolog kimaradt… de nem lehet kb 2 hét minden élményét visszaadni egyetlen bejegyzésben, pláne, h egy ekkora időintervallumot már nem is olyan könnyű átgondolni, pláne mivel elég mozgalmasak a mindennapok, így a vége felé, még akkor is, ha nem feltétlen a munka szempontjából. Szóval minden eléggé rendben van, eddig a hangulatom ingadozó volt, de most persze rettenetetesen örülök a gépemnek, amin ezt a bejegyzést is írom. Aztán gondolom lesz még itt mélypont is, ha mást nem akkor, amikor majd el kell hagyni a tábort, és az itt megszokott embereket és életvitelt, és a nyaralás után szép lassan vissza kell majd térnem az otthon megszokott életemhez. – Olyan ez az egész, mint mikor az ember kap egy tesztkészüléket, amit a teszt időszak alatt megszok, megszeret, sajátjának érez, majd jön a mail, h vissza kell adni a forgalmazónak, és épp egy olyan mütyürről van szó, amire nincs pénzed, h magadévá tedd. – A többiek mind azt mesélik, h elég nehéz visszaállni… már Magyarország hangulatára is, nem hogy az életvitelre. Itt jut még eszembe, h mostanában szerencsére a konyhát is szabadabban fogják, így elég sok magyar kaját tudtak készíteni a srácok, az eddigi legkirályabba a (rengeteg) pogácsa és a marhapörkölt volt, amiért rajongott az egész staff, nemzetiségtől függetlenül…
A teljesítményről is beszélnék egy kicsit, mert az sem utolsó dolog. A hajtáslánc egy tekerőkapcsolóval állítható az első két kerék meghajtásától a teljes differenciálzárig bezárólag. Ehhez jön még hozzá az automataváltó „disznó fokozata”. Amennyiben sikerül megtalálni ezek megfelelő kombinációját, akkor bizony mindamellett, h rendesen elkezdi szüpürtyülni a 87-est, képes arra, h kilinccsel előre kanyarodjon ki kicsiny táborunk bekötő útjáról, vagy Dórit a sörbolt előtti parkolóban a kocsi bal oldalából a jobb oldalába varázsolja egy szempillantás alatt. Kicsit rövidebben: ÁLLAT! A lényeg persze a hatalmas hely, és a kényelem volt. Most már a tempomat is működött rendesen, szóval „egy gomb is képes vezetni a metrót”. A parkolás viszont picit érdekes egy ekkor autóval, ami mellett egy Pajero Pick-UP eltörpül, és a fordulóköre pedig akkora, mint egy szippantós IFÁnak. 
Commentek