Végre elérkezett az idő, amikor már mindenki a saját helyére került, ahol minden bizonnyal a tábor végéig melózni fog. Én végül a mosogatási „osztályra” kerültem, ami így az első menet után nem tűnik vészesnek, és meglehetősen sok a szabadidőnk, amiben pl van időm megírni ezt a bejegyzést. Az elmúlt egy hétben mindenféle munkát végeztem, többnyire fizikai természetűeket, és szépen sikerült (megégni) lebarnulni is. Régen izzadtam ennyit, az „tényvalóság”. Többnyire baseball pályákat kellett rendbetennünk, gyakorlatilag semmi gond nem volt velük, csak salakot kellett lerakni, meg szőrszálat hasogatni napi 8-9 órában. Építettünk lacross hálókat, és végre volt lehetőség kicsit cinkelni a consulereket. Volt szerencsém egy délelőttöt Eric-kel az „angolnával” is eltölteni, ami baromi vicces volt, mert bár jóval felettem áll beosztásba, életképtelenségéből adódóan minden problémát nekem kellett megoldani. Ha már itt tartunk, akkor hozzáteszem, h nyilván mindenkinek van beceneve, h ne értsék, mikor róluk beszélünk magyarul. A főnököt és családját csak „nagy faszúak-nak” hívjuk. Nincs mit tenni, ez a hosszú évek óta kialakult szokás. 
Aztán itt van még az eddigi főnököm, Z a hangya, nah meg ugye a fent említett angolna. A főszakács egy méretes néger, akit simán csak Jabbának hívunk. Szóval szépen kialakultak már a szokások… A konyhába szerencsére magyar a főnököm, és elég jó arc, szóval szerintem nem lesz gond a nyár hátralevő részében.
Eddig consulerekkel laktunk együtt, az én bank-omban én voltam az egyedüli magyar, és nem nagyon lehetett mit csinálni. Tegnap viszont átköltöztünk az out-post nevű kéróba, ami már nekünk a suport stuff-nak van kialakítva. Sokkal jobban be lehet lakni, és ezt mi meg is tettük (majd megutatom képen). Itt már vannak ventilátorok, hangcucc, UV lámpa, meg sokkal több bútor, szóval cool az egész. Nah meg most már szinte a teljes stuff itt lakik, így sokkal jobb a hangulat. Valahogy a csehekkel jövünk ki a legjobban, a lengyelekkel meg a legkevésbé, bár velük sincs igazán gond (a lengyel lányok talán a legszebbek).
A többi létesítményre is ki szeretnék térni egy kicsit. Azt hiszem, h már említettem, h mennyi sportpálya van, ehhez jön még a konditerem, kávézó, netező helyiség, nah meg más egyéb speciális helyek. A kávézó gyakorlatilag egy játékterem, ahol minden ingyen van, amit először nem volt egyszerű megszokni. Szerencsére minden sporteszközt is használhatunk, így végre csiszolhatom picit a nem létező tenisz tudásom. Nah meg kosarazunk is néha. A foci sajna nem annyira népszerű, így ahhoz elég nehéz embereket gyűjteni. Szóval, ha szabadidőnk van, akkor többnyire sportolunk, persze ha az idő engedi. Mivel az első alakalommal védtelenül hagyták a wi-fi-t, így mi mindenre tudtuk használni, aminek ők nem nagyon örültek, így most megin’ nincs net 2-3 napig. Mellesleg a médiáért felelős picsa olyan szinten nem ért semmihez, h az valami hihetetlen. A net megvonás miatt szvsz őt utálják a legjobban a táborlakók.
Írok kicsit az időjárásról is: alapvetően 2 különböző típusú időjárás van. Az egyik, amikor süt a nap, és több, mint 30 fok van, iszonyatos UV sugárzás mellett, a másik pedig, amikor monszun szerűen esik az eső, mint az elmúlt 2 napban. Ilyenkor nem nagyon tudunk mit csinálni, így most van időm blogot írni.
A társaság elég változatos, de alapvetően senkivel nincs baj. Annak ellenére, h papíron tilos, elég sokat bulizunk, így esténként megvan a jó hangulat, rég röhögtem annyit, mint pl tegnap este. A gyerekek még mindig nem jöttek meg, a consulereket meg utáljuk, mert felvágósak, és kurvára nem csinálnak semmit egész nap, csak hallgatják a fejtágítások, nah meg sokkal később kelnek, mint mi. A főnökök is egész jó arcok, nem nagyon áll szándékukban szívatni minket, inkább csak a hülyébbnél-hülyébb szabályokkal és azok betartatásával tudnak minket felhúzni. Nah meg azzal, h mindent a szánkba rágnak, és rohadt sokat kell rájuk, vagy miattuk fölöslegesen várakozni, amit köztudottan utálok.
Eddig 3 alkalommal voltunk a táboron kívül. Először csak boltba és mekibe, aminek nem volt túl sok értelme. A bubis víz drága, és csak kis kiszerelésben van. Nem mondom, h nem hiányzik, de most úgy érzem, h hozzá lehet szokni, főleg azért, mert a konyhában korlátlan kávé, tea, forrócsoki, és jeges narancslé fogyasztás van, amivel azért el lehet lenni (gyakorlatilag csak sörre kell költeni , már amikor lehet). A mekiben a net használhatatlan, mert ha lemegyünk, akkor általában mindenki azt akarja használni, így senkinek nem sikerül. A második alkalommal végre kocsmába is ellátogathattunk, amit itt a táborban soha nem neveznének nevén a főnökök. A hangya úgy vezette elő az egészet, hogy este lesz lehetőségünk „fagyizni” a városba, de passportot vigyünk, mert anélkül nem lehet, nah meg ne együnk túl sokat, mert megfázik a torkunk, és az a későbbiekben problémát fog jelenteni. A kocsma egész kellemes, otthon olyan alsó kategóriásnak mondanám, műanyag székek, kevés hely, drága rövidek. Viszont sörre nagyon be vannak rendezkedve. Kb 2 literes kancsókban mérik a sört, egy ilyen 9 dolcsiba fáj, viszont elég erős. A hipermarketekben nem lehet semmilyen alkoholos italt kapni, arra külön boltok vannak, amiket elég nehéz észrevétlenül becserkészni, de szerencsére erre is megvan a megfelelő ember. Állítólag a legnagyobb jóság a 12%-os „földrengés” nevű sör. Eddig még nem volt szerencsém kipróbálni, de nagyon kíváncsi vagyok. A harmadik „go out” egy közös bowlingozás volt, amire a tábor tulaja hívta meg a teljes személyzetet. Nah meg volt pizza, meg meg mindenféle „üccsi”. Nah meg, amikor a Glee-s slágereket együtt tudtam énekelni az amerikai személyzettel, akkor kicsit úgy éreztem, h benne vagyok a kultúrába. Az némileg elvett az élményből, h mivel ott viszont volt rendes net, így mindenki előbb a telefonjára függött rá (persze én is), és csak utána kezdtünk szocializálódni. Anya kérdezte, h hogy állok a nyelvvel, a válasz pedig annyi, h bővül a szókincsem, néha nincs türelmem-kedvem angolul dumálni, és olyankor csak tőmondatokban válaszolok, de am egész jól megy. Viszont néha rohadtul idegesít, h nem tudom pontosan, és gyorsan azt mondani, amit szeretnék, szóval még bőven van mit csiszolni a dolgon. Az viszont megnyugtató, h legalább annyian vannak itt rosszabb angollal az enyémnél, mint amennyien jobbal.
Szóval összességében minden teljesen fasza, én egyelőre élvezem a dolgot, és remélem, h ez így is marad. Sőt, azt beszéltük, h ezek alapján amennyiben lesz rá lehetőségünk, akkor jövünk jövőre is, főleg azért, mert akkor már dupla ennyit fizetnek, ami azért nem mindegy. Tegnap nem vettem ki az első lehetséges szabadnapom, ami nagyon jó húzásnak bizonyult, mert szinte végig szakadt az eső, így délután szinte semmit nem kellett csinálni, így day off-om volt, anélkül, h az lett volna, így a jövőhéten duplát vehetek ki, amit természetesen valamilyen utazással fogunk kitölteni. A csapat már majdnem megvan a mókához, és valószínű, h Phili és Atlantic City lesz az uticél. A gond már csak annyi, h valószínű, h baromi sokat kell majd vezetni, és árban nem mindegy, h egy vagy két sofőr van. Nah meg mivel otthon nem jött le a GPS progi, itt meg nincs net, így még lehet, h gondok lesznek, de majd megoldjuk, mint mindig.
A mosás elég szar, gyakorlatilag, így az első alkalommal szétbaszta a gép az összes pólóm, és még csak a kosz se jött ki belőlük, nagy de majd még újra próbálkozok. Nah meg nem nagyon akarnak száradni ezek a rohadt ruhák, mert amikor nem esik, akkor is szinte folyik a levegő. Ma azt hallottam, h egy 2000 (kétezer!!!!) méter magas hegy tetején (fennsíkon) van a tábor, szal ez nem is meglepő.
Nagyon király, h itt az erdő közepén mennyi állat rohangál körbe körbe. Őzek vannak mindenfelé és nem is nagyon zavartatják magukat, ahogy a mókusok, pockok, nyulak és más egyéb erdei lények sem igazán. Az egyetlen gond talán a medvékkel van, elég ijesztő a sötét erdőn átsétálni netezni, amikor gyakorlatilag bármelyik bokorban lehet medve is akár. Egyszer már láttunk is, de szerencsére nem kereszteztünk egymás útját. Nah meg ott vannak még a szentjánosbogarak, amikről már írtam, és még mindig iszonyatosan nagy flash.
Közeben sikerült már pár dolgot elprivatizálni: Towandás kulacs, pár póló, kumicselló, elemlámpa, nah meg találtam egy üveg pezsgőt is, de persze az már szublimált. Nah meg viszek mindenféle labdát és biliárdgolyót is haza.
Nah, de most befejezem, mert lassan menni kell vissza a konyhába. A képeket még mindig csak ígérni tudom, mert egyszerűen nincs olyan gép, amin net is lenne, nah meg USB port is. Szal majd egyszer, ha úgy van.
Most viszont mar eleg csunyan este van, de sikerult belogni kicsit az office-ba, es most tudom feltenni a cuccot. (kb 5x fordultam az outpost es az office kozott, mire linuxrol atvarazsoltam vistara ezt a bejegyzest)
Am nem kedvelem az olaszokat, sőt inkább utálom. Olyan messze vannak a kedvestől, mint Makó Jeruzsálemtől. A géptől nem voltam elragadtatva, jobbra számítottam, a kaja viszont nem volt rossz, minden furcsaságának ellenére. A sajt és a vérnarancs pedig külön pirospont. Egyedül ültem a soromban, de mivel a WC mellett ültem, így nagyon nagy volt a nyüzsgés és nem igazán tudtam aludni. Szinte a csodával határos módon, némi zötykölődés után, gond nélkül beengedtek az országba. Végre itt voltunk New Yorkban, vagyis inkább “dzsörziben”, ami teljesen más. Hatalmas a reptér, csomó szint, csomó terminál, és köztük ismét vonatok. Szerettem volna legalább egy picit látni New Yorkba-ból, de csak a felhőkarcolókat és 1-2 hidat lehetett látni a gépből és a reptérről is. Aztán a reptéren szinte végeláthatatlan várakozás kezdődött, h mindenki odaérjen. Sajna normális wi-fi nem volt, marad a telefonos bejelentkezés otthonra. Ezt a bejegyzést a buszon írom a táborba menet. 3 óra az út, főleg azért mert itt nagyon szabályosan és nyugodtan vezetnek. Eddig nem sok különbséget vettem észre Európa és Amerika között, csak itt minden sokkal nagyobb. (tudom, h közhely, de tényleg baszod, simán csak fúlzás minden!) Kezd már a közösség is multikulti lenni, épp egy amerikai srác mellett ülök… Kiderült, h nem olyan nagyon szar az angolom, de bőven van még hova fejlődni, nah meg, h az ő kedvenc sorozata is a LOST!
Commentek