Monthly Archive for március, 2011

Ezer éve nem írtam, pedig lassan már tényleg lenne miről!

Valahogy összejöttek a dolgok, mert szép lett az idő, a tömeg pedig lement a térre, és mi is velük, és ott napozunk, illetve más egyéb járulékos költségek. Nah meg közben talán sikerült mindent teljesíteni az amerikai úttal kapcsolatban, gyakorlatilag már nincs is sok hátra, és már csak fel kell szállni a replülőre, nah meg addig nem ártana még fejben, és lélekben is felkészülni! Közben nem mondhatnám, h ömlik a szar, de néha mégis úgy érzem, mert vannak napok, amikor szinte semmit nem csinálok mégis folyamatosan jönnek a kellemetlenebbnél-kellemetlenebb dolgok szépen sorban. Nah de hagyjuk a panaszkodást, mert az nem valami izgalmas. Szóval lassan majd írok egy pár film és sorozat kritikát, mert szép lassan fináléjukhoz érkeznek az általam megtekintett sorozatok is. A legfontosabb feladat pedig, h tartalommal töltsem meg a blogom, h érdekes maradjon nyárig…, mert akkor majd valódi és új izgalmas élményeket tartalmazó kontent érkezik a tengerentúlról, legalábbis most ezt tervezem, aztán majd elválik!