Monthly Archive for január, 2011

Sorozatjunkie eyecandy 2010

Mostanra már mondhatjuk, hogy szokásommá vált átvenni a kedvenc sorozatos oldalam eyecandy szavazásának végeredményét, és új képekkel új fényben feltüntetni az egészet, ha egyetértek vele, ha nem. Idén sem pont úgy alakult a lista, hogy nálam alakulna (lásd a korábbi listákat), de azért nem vagyok elégedetlen. Persze mindenkinek meglehet a véleménye, és ez a szép az egészben, mert számomra kevés kellemesebb téma van, mint mikor szép színésznőkről megy a vita. Így lássuk most a listát, kezdjük természetesen hátulról. Nálam a képek koncepciója elég egyszerű, azaz: egy stúdió fotó, ami sok utómunkával készült, a másik vagy utcán, vagy valami eseményen elcsípett fotó, amihez már nem nyúltak utólag, de a lányok még mindig ki vannak kenve. Ilyenkor kicsit úgy érzem, hogy hiányzik a hétköznapi utcai fotó is, de az sajnos a lista szereplőiből adódóan nincs mindenkiről, így ezt most kihagyom. Continue reading ‘Sorozatjunkie eyecandy 2010′

Invisible Shilde első menet

Rettenetesen örültem, mikor karácsonyra a piacon az egyik legjobbnak tartott (és legdrágább) fóliát kaptam a 3GS-emhez. Full body, teljes felrakó szettel, nem kell iszonyatosan koncentrálni a felrakásnál, mert van hozzá minden, ami ezt megkönnyíti. Kicsit hezitáltam is, hogy egy ilyen drága fólia felrakása előtt megcsináltassam-e a kijelzőmben lévő apró hibát, de végül a héten úgy döntöttem, h nagyobb szükségem van a telefonra, minthogy a T-nél nyaraljon vagy 3 hetet, így végül a felrakás mellett döntöttem.

Continue reading ‘Invisible Shilde első menet’

iPhone 3G hátlap csere

A héten egészen új vizekre eveztük. Az indíték egyszerű volt: spórolás. A nyereség viszont ennél sokkal nagyobb lett, mert rengeteg tapasztalattal és tudással gazdagodtunk. Kornél a húgának vásárolt egy használt 3G-t, ami nem volt épp kiemelkedő esztétikai állapotban, így maradt a felújítás. Mivel még soha nem csinált ilyet, és ha valamit elront, akkor az anyagi kár jelentős lett volna, így inkább összeálltunk az akció erejéig. Ugye mindenkinek volt némi tapasztalat, még ha nem is pont ebbe az irányba. Kornélnak és nekem már elég régóta van szifonunk, Tibi pedig már túl van 1-2 Samsung Omnia szétszedésén, ebből az is kiderült számunkra, hogy bár nincs jelentős különbség az okos telefonok felépítése között, azért mégis van egy pár jelentős eltérés, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Szóval előkészítettük a terepet, jöhetett a mosogató szeres kézmosás, és elkezdtük.

Alapvetően úgy gondoltuk, hogy a csavarok feloldása után, csak le kell pattintani a hátlapot, mint minden más eddig boncolgatott telefon esetében, és már kész is. Continue reading ‘iPhone 3G hátlap csere’

RED – A régi idők hangulata

Régóta vártam ezt a filmet, mert mind a stílus, mind a szereposztás vonzónak bizonyult, és ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy Bruce Willis a kedvenc színészem, akkor már egyértelműen kötelező darab. Végre érkezett belőle normális minőség, így meg is néztem, és nem csalódtam.

A film viszont csak azoknak fog tetszeni, akik bírták a Die Hard filmeket, és úgy egyáltalán a némileg túlzó akció mozikat, ahol a realitásnak nincs helye. Continue reading ‘RED – A régi idők hangulata’

Proof (2005)

A minap a „video TK-ban” járva beleakadtam ebbe a filmbe, ami semmi mással nem fogott meg, csak a borítóval és azzal, hogy Gwyneth Paltrow játsza benne a főszerepet, és már épp meg akartam nézni tőle valami filmet, mert nagyon tetszett a Glee-ben nyújtott alakítása.

Continue reading ‘Proof (2005)’

Némi 2010-es statisztika

Mivel összefoglaló, visszatekintő posthoz nincs hangulatom, elég volt az, amit tumblr-re írtam, már az is generált néhány kedves szót, innen is puszilok minden érintettet. Szóval most csak némi statisztikai adat lesz. Amik egyébként elég érdekesek. A blogom némileg leült nyár környékén, aztán szeptemberben pláne, de azóta visszatértem, és remélem most egy ideig megint töretlen lesz a lendület, sőt remélem izgalmas dolgok is fognak velem történni, így akár még napi blogolási is lehetséges. A tumblr viszont ment végig töretlenül, sőt 2 új tematikusat is indítottam. A sorozatrészes nem pörög igazán, kevés olyan rész volt idén amiről megérte volna írni, ugyanis valami vagy jobb és jön a blogra, vagy átlagos, és akkor nincs miről beszélni. A fehérneműs vagy cici villantós téma viszont megy, és szerintem egész érdekes is, bár a népszerűsége össze sem hasonlítható az alap tumblr-el.

A sorozatoson 104 post van, és 5 follower, de ha van kedvem ettől még írok, többnyire ezek szerint a saját kedvemért.

A bugyis témán 36 post van, és szintén 5 follower.

A siralex.tumblr.com-on pedig 14118 post van jelenleg, és 232 follower, ami azért már nem olyan rossz.

Végül pedig jöhetnek a blog statisztikai adatai, amik nem is lettek olyan rosszak végül, annak ellenére, hogy egy ideig nem nagyon írtam. Persze ettől még a Google találatok töretlenül jönnek. :) Az persze elég pozitív, hogy a blogom vetekszik a tumblr-el, mivel jóval olvasmányosabb a téma.

Szóval ennyi a blogokról és a statisztikákról az előző évet tekintve. Aztán ott van még az a 8704 tweet, bár ezek közül nem mind idén jött össze. :P