A legutolsó sorozat, ami az idei darába még belefért az az Entourage, de ennek is elértem a végére, persze ettől még nem vagyok csalódott, sőt. Minél közelebb ér az ember gyereke az aktuális részekhez, annál aktuálisabbak a sorozatban a popkultúrális utalások, és a vendégszereplők is. Vendégszereplők terén talán a 6. évad volt a legerősebb, mert annyi film/sorozat sztárt, és sportolót sikerült belegyömöszölni különböző helyekre, hogy az ember csak kapkodta a fejét, és tátotta a száját, hogy “hát ő is”.

A story is szépen alakul, bár vannak idegesítő és néhol unalmas történések is, nem is beszélve azokról a szereplőkről, akiket minden alkalommal megütnék, amikor a képernyőre kerülnek, és jelen esetben nem feltétlen Drámára kell gondolni. Persze a karakterek többsége kiváló, és nagyon jól hozza az aktuális színész is, legyen szó beugróról, vagy állandó szereplőről.

A 6. évad fináléja annyira feelgood és romantikus volt, h még könnyeztem is a végén, pláne azért mert talán E-t és Sloant bírom a legjobban, nah meg Teknőst. Arit is nagyon szerettem egészen 6 évadon keresztül, aztán a 7.-re valahogy elfáradt a karaktere, és kicsit túl sok dolog zúdult a nyakába. Bár lehet, hogy ez koncepció, de így egyre kevésbé szimpatikus.

Mindenkép szeretnék még kitérni arra, hogy mennyire jó a 7. évad castingja. Hihetetlen, hogy azok a színészék és színésznők, akikről néha eszembe jut, hogy milyen jó lenne nekik egy sorozat, azokról kiderül, hogy azért nem láttam őket sehol mostanság, mert itt voltak, csak én nem tudtam. Mert azt azthiszem leszögezhetjük, hogy mind Autumn Reesert, mind Dania Ramirez nagyon jól játsza a szerepét, főleg előbbi tetszik, mint karakter, és utóbbi, mint nő.

Összességében az egyik kedvencemmé vált a sorozat a 6,5 évad alatt, még akkor is, ha forgatókönyvvel nem mindig kápráztatnak el, és sokkal jobban érdekel, hogy ki lesz a következő részben, mint az, hogy mi is fog történni.
32 Responses to “Entourage a vetítésig”