A-team – Messzeringó gyermekkorom világa

Én a Szupercsapaton nőttem fel, ahogy mostanábban fogalmazunk: kellően butított, ettől függetlenül nagyon élveztük, és hatalmas kedvencünk volt minden szereplő. Még ma is, ha elkezdem dúdolni a dallamot, mindenki tudni fogja, hogy miről van szó. (közben kiderült, h nem) A film ezzel az alappal indított, és ez is kellemesen butító lett, vagy talán néhol túlságosan is.

A film talán előzménynek fogható fel, igazából semmi extra, kis CIA-s kavarás, pénznyomás meg ilyenek. A forgatókönyvvel nem is volt baj, egy popcorn mozihoz képest még egész összetettnek is mondanám. Voltak benne csavarok, mégha nem is túl nagyok. Szóval a lényeg, hogy ezen a téren nem volt gond.

A másik nagy pozitívum, h kiválóan követték a sorozat hagyományait. Ugyanaz a gépfegyver, ugyanaz a kisbusz, ugyanazok a szövegek (persze a szinkronban már nem volt tökéletes). Szerintem a szereplőket is kiválóan eltalálták, talán csak Murdock-kal voltak gondok, de ő is egész jól hozta a régi hangulatot. Jessica Biel kellően szexi volt, és hozta, amit kellett.

Pörögtek az akció jelenetek, volt is belőlük jó pár, többnyire jól koreografáltak voltak, és hangulatosak. Viszont a film egyetlen komoly problémája is ezen a téren lépett fel. Az ember nem tudta annyira kikapcsolni az agyát, hogy el tudjon vonatkoztatni az iszonyatos túlzásoktól, és lehetetlen húzásoktól, a végjáték kegyetlen CGI-jéről már nem is beszélve. Ez nálam inkább rontott az élményen, mint emelt.

Mindent egybevete mégis egy nagyon hangulatos, humoros, és szórakoztató akció filmet kaptunk, ami kellemesen nosztalgikus is volt. Nem tudom, hogy azok hogyan vélekednek, akik nem látták a sorozatot, de nekem tetszett, és a gyerekkoromra emlékeztetett. Illetve, ha azt veszem, akkor még az eltúlzott nevetséges húzások sem tűntek volna fel olyan idősen.

68 Responses to “A-team – Messzeringó gyermekkorom világa”


  1. 1 garment news daily
  2. 2 Gift Ideas
  3. 3 what will you do for $20
  4. 4 ema stone
  5. 5 los angeles limo
    Trackback on aug 5th, 2011 at 15:22
  6. 6 how to stop sweaty armpits
    Trackback on aug 9th, 2011 at 00:03
  7. 7 dog behaviour
    Trackback on aug 9th, 2011 at 01:19
  8. 8 full coverage dental insurance
    Trackback on aug 9th, 2011 at 05:43
  9. 9 lowendbox
    Trackback on aug 9th, 2011 at 06:28
  10. 10 medical articles
  11. 11 eu textile news
  12. 12 msn cam girl
  13. 13 bird feeders
  14. 14 cheap flats London
  15. 15 flatmate
  16. 16 ensure plus
  17. 17 Partnerzusammenfuehrung
  18. 18 goldbarren kaufen
  19. 19 Voodoo
  20. 20 bulk emailing
  21. 21 vampire games
  22. 22 beach paintings
  23. 23 Capture Page
  24. 24 Lead Capture Page
  25. 25 mlm lead
  26. 26 sex toys
  27. 27 Redondo Dentist
  28. 28 dafactopedia
    Trackback on okt 7th, 2011 at 17:28
  29. 29 facts about recycling
    Trackback on okt 9th, 2011 at 04:22
  30. 30 website
    Trackback on okt 9th, 2011 at 14:45
  31. 31 anticancerherbs
  32. 32 Puerto Princesa Hotel
  33. 33 cedar bird feeders
  34. 34 wedding dress in Acworth GA
    Trackback on nov 5th, 2011 at 12:16
  35. 35 seattle seo
  36. 36 DISEÑO WEB PARAGUAY
  37. 37 coolest guy in the philippines
  38. 38 Duncan Hines coupons
  39. 39 long distance moving
  40. 40 Mario games to play
  41. 41 Play baccarat
  42. 42 dining solutions direct
  43. 43 Baccarat online
  44. 44 Car Hire Ayia Napa
  45. 45 online public relations
  46. 46 badoo.es
  47. 47 Contract cleaners in York
  48. 48 work at home
  49. 49 on fire matrix review
  50. 50 watch gossip girl online
  51. 51 accident injury claims
  52. 52 personal injury claims
  53. 53 deicers
  54. 54 happy
  55. 55 animal slippers
  56. 56 birth injury claims
  57. 57 Tampa adult store
  58. 58 hiking training
  59. 59 best xbox sports game
  60. 60 order online
    Trackback on dec 1st, 2011 at 16:04
  61. 61 cock rings
    Trackback on dec 5th, 2011 at 04:22
  62. 62 fight medical bills
    Trackback on dec 5th, 2011 at 20:37
  63. 63 Trying To Learn The Right Way To Draw Individuals As Well As Drawing Portraits
  64. 64 botnet usa proxy
  65. 65 music
  66. 66 Carrier Parts
  67. 67 comedy club
  68. 68 Dominos coupon code
Comments are currently closed.