Most már túl késő van ahhoz, h mélyebben belefolyak a hét ezirányú eseményeibe, de azért röviden összefoglalom, és ha nagyon rajta leszek a témán, és már a meccsek sem kötnek le, akk lehet mélyebben is ejtek majd róluk néhány szót. Szóval a héten szerencsére már nem volt téli olimpia, ami már csak azért is örmömteli, mert így végre folytatódott elég sok sorozat. Hétfőre a LUX mellé visszatért a 2 sitcom és a Chuck is. A TBBT elment egynek, de azért nem csapott oda, és míg mások Sheldont emelték ki, addig én max Rajt tartottam igazán viccesnek, így el kell könyvelnem, h némiképp itt is csökken a színvonal. Az “is”-t pedig arra értem, h a HIMYM színvonala is tovább csökken, és én itt egyelőre el is köszönök a sorozattól. Nem mondom, h végleges a kasza, de egyszerűen annyira untat a dolog, h már böngészés közben is inkább kikapcsolnám, mert zavar.

Ezzel szemben a Chuck szerintem az évad egyik legjobb részét produkálta, még akkor is, ha storyline alakulása nekem annyira nem jön be. Ez persz így rossz megfogalmazás. Ez így jó, sőt nagyon jó, fenntartja az érdeklődésem, de utálom, h Shara nem Chuck-kal van! Sajnos Hannát ebben a részben láthattuk utoljára, pedig nagyon cuki volt. A Lost szintén az évad egyik legjobb részét hozta. Erre már én is azt mondom, h úgy repült el, mintha 10 perc lett volna. Nagyon várom a jövőhetit. Mindenképp szót kell ejtenem arról, h hosszú és erdeményekben gazdag élet után húnyt el a Nip/tuck a héten. Persze nálam még nem, így a záró kritika még várat magára, de már itt leszögezném, h mindenképp pozitív lesz, a gyengére sikerült záró évadok ellenére. A LUX és a Skins pedig ezen a héten is a feliratok miatt csúszik.

Filmek terén is sokat javult a felhozatal a múlthéthez képest. A Vakító fehérség Kate Backinsale-el elég magával ragadó volt, főleg a mivel már az első pár perceben meggyőztek. Mindenkinek ajánlom, mert nagyon hatásosan mutatja be a -60°C-ot, némi krimivel vegyítve. A hét másik filmje a Gabi által ajánlot Elsewhere, amit szintén talán a krimi kategóriába sorolnék, bár lehet, h jobban illik rá a picit tágabb dráma megnevezés. A lényeg, h a letöltés oka részről “Ben lánya” volt, akit am én is nagyon fagyizok, de nálam a nagyobb lökést azt adta, h Anna Kendrick játszotta a főszerepet, méghozzá elég jól. Sajna a gyilkos kilétére elég hamar rájöttem, de ettől még elég korrekt film volt.
Szóval ennyit most, így címszavakban, aztán majd meglátjuk.
1 Responses to “filmek/sorozatok”