Reg hetünk második fele

Szerdán persze annak ellenére, h én laza estét terveztem eléggé elfajultak a dolgok. A vizipipa és a hangulat az elején még nagyon ott volt, aztán mint minden este mostanság elkezdett árnyalódni a helyzet, jelentős mértékben a váratlan társaság miatt. Itt most nem hoznám fel a negatívumokat, de voltak dolgok, amik már a kolkávban felbasztak, még akk is így van, ha ez jelentős mértékben az én hibám. Aztán Tesó a szokásos és megfelelő módszerrel átbillentett a holtponton és onnantól nem volt komoly gond, legalábbis egy ideig. Tegnap este közben kifejlesztettem egy új mértékegységet az esték értékelésére, ha ezt az új skálát veszem figyele az, akk ez is elég korrekt este volt.
A csütörtök ennek megfelelően a szokásos mederben telt, azaz döglés volt, beszélgetés és teázás. Aztán Gery feldobta a lecsó gondolatát, mi meg rajongtunk érte, mivel egyikőnk sem kajált még addig. Míg elmentünk vásárolni kicsit kibővült a társaság, így egész sokan és jó hangulatban vacsoráztunk együtt. Még úgyis nagyon megérte, h én mosogattam a végén.
Aztán mindenki legnagyobb meglepetésére (ahogy láttam) elmentem Esztihez filmet nézi, még akkor is, ha ebből előbb kép nézegetés lett, majd simán bealudt a filmen, amit szerintem Réka és én is élveztünk. Aztán mikor úgydöntöttem, h én is lefekszek, ő akkor ébredt, így alvás helyett beszélgetés lett a dologból, aminek én a magam részéről örülök, mert rég beszéltünk négyszemközt.
Aztán “reggel” már arra ébredtem, h megjöttek a lányok még a velencei út előtt, nah meg sikerült még megzavarnom a szerintük roppant szexi DIGI szerelőt is. Aztán még bevittem a szervezetbe az Eszti által rámhagyományozott tejbegrízt és elindultam haza, ahol még némi sorozatozás várt rám, majd irány haza-haza, ahol már a kaját várom a legjobban, de a vonaton legalább van lehetőségem blogot írni.
Ez az első bejegyzésem, ami szifon quick officeon készült, mivel a notim 30 perc alatt lemerült. Az eredmény pedig az, h bár picik a betűk, zenehallgatás mellett is jól használható a technika erre a célra is. Abban viszont biztos vok, h egy samsungon vagy egy nokián bele döglöttem volna mire beviszek ennyi szöveget. :)

57 Responses to “Reg hetünk második fele”


  1. 1 Poc-OK

    Nem mindenki volt kint. De ezt már megszoktam, a samsungot pedig kikérem magamnak! Igen az enyémen lehet beledöglöttél vna (am meg lehet irni ezen is, csak megszokás kérdése) de a tesómén csakúgy meg lehet irni mint a tieden…A kolkávban felbaszós részeket pedig nem kommentálnám… (bocsi szarkedv)

  2. 2 Sir Alex

    Nem is vártam, h kommentáld, csak lehetőség van rá…
    Az utolsó bekezdés meg saját meglátás, saját tapasztalatok alapján, erre van a blogolás, h leírjam a véleményem és a tapasztalataim.

  3. 3 Poc-OK

    Szval az összes samsung és az összes nokia szar és nem lehet rajta megirni egy ilyen bejegyzést vagy csak nagyon nehezen… hmm… oks. Ez is egy vélemény, bár sztem nem reális.

  1. 1 dYcxcgcvfgg
    Trackback on okt 9th, 2011 at 02:52
  2. 2 Buying Individual Health Insurance
    Trackback on okt 9th, 2011 at 23:11
  3. 3 Final Countdown
  4. 4 Accounting
  5. 5 green tea
  6. 6 Watch Puss In Boots Online
  7. 7 Watch The Rum Diary Full Movie
  8. 8 Watch 11-11-11 Online
  9. 9 online jobs
  10. 10 Watch A Very Harold and Kumar Christmas
    Trackback on nov 3rd, 2011 at 23:31
  11. 11 Watch The Rum Diary Online
    Trackback on nov 4th, 2011 at 04:15
  12. 12 Watch The Rum Diary Full Movie
    Trackback on nov 4th, 2011 at 19:52
  13. 13 A Very Harold and Kumar Christmas Full Movie
    Trackback on nov 5th, 2011 at 16:44
  14. 14 Accounting Basics
  15. 15 Accounting Basics
  16. 16 Accounting Basics
  17. 17 http://tgifridayscouponss.com
  18. 18 Accounting Basics
  19. 19 Ruby Tuesday Coupons
  20. 20 outsourcing
  21. 21 Statesville Ice Cream
  22. 22 Accounting Basics
  23. 23 Accounting Basics
  24. 24 Statesville Ice Cream
  25. 25 Statesville Ice Cream
  26. 26 The Girl With The Dragon Tattoo 2011
  27. 27 Accounting Basics
  28. 28 Asian Tiger Mosquito
  29. 29 Twilight Breaking Dawn FULL MOVIE
  30. 30 Jocuri online
  31. 31 Used Cars NJ
  32. 32 Twilight Breaking Dawn FULL MOVIE
  33. 33 Twilight Breaking Dawn FULL MOVIE
  34. 34 Twilight Breaking Dawn FULL MOVIE
  35. 35 Twilight Breaking Dawn Part 2
  36. 36 Twilight Breaking Dawn Part 2
  37. 37 Twilight Breaking Dawn FULL MOVIE
  38. 38 Twilight Breaking Dawn Part 2
  39. 39 Twilight Breaking Dawn Part 2
  40. 40 water softener
  41. 41 Twilight Breaking Dawn FULL MOVIE
  42. 42 chicas
  43. 43 Asian Tiger Mosquito
  44. 44 Asian Tiger Mosquito
  45. 45 Asian Tiger Mosquito
  46. 46 Asian Tiger Mosquito
  47. 47 Asian Tiger Mosquito
  48. 48 Asian Tiger Mosquito
  49. 49 Asian Tiger Mosquito
  50. 50 Accounting Basics
    Trackback on dec 1st, 2011 at 03:57
  51. 51 Accounting Basics
    Trackback on dec 1st, 2011 at 05:02
  52. 52 Asian Tiger Mosquito
    Trackback on dec 2nd, 2011 at 03:28
  53. 53 Asian Tiger Mosquito
    Trackback on dec 2nd, 2011 at 04:14
  54. 54 Buy Facebook Fans
Comments are currently closed.