Sir Alex

Ilyenkor este, amikor annak ellenére sem tudok aludni, h teljesen tisztában vok vele, h reggel fáradt leszek, és szarul fogok kinézni, mert korán van órám, céltalanul bojongok a neten. Ilyenkor mindig böngészgetem kicsit az oldalaim látogatottsági statisztikáit, és vhogy mindig találok vmi érdekeset. Mindig izgat a dolog, h vajon kik is olvasnak, és miért, ami persze a IP-ből és a szolgáltatóból nagyon ritkán derül ki, de azért még izgat. Hetente pár alkalommal van egy-egy olvasó, aki hosszabb időt tölt régi bejegyzések olvasásával, és ilyenkor soha nem tudom megállni, h ne nosztalgiázzak picit én is. Azt hiszem, már elérte a blog azt a kort, h jó lehet igazi naplóként is. Azaz, az ember visszaolvas, és visszagondol a felvázolt emlékekre, eseményekre, emberekre, érzésekre. Ilyenkor többnyire az jut eszembe, h #régenmindenjobbvolt, meg #fuckyeahnagynyolcas, de persze változnak az idők, és ez már csak nosztalgia. Jó visszagondolni arra, h mennyire tud örülni az ember, egy a barátaival töltött délutánnak, vagy egy közös kajálásnak. Persze nem mehetünk el a negatívumok mellett sem, mert a #régenmindenjobbvolt, magában rejti azt is, h most meg minden rosszabb, vagy legalábbis úgy tűnik. Sokan mondják, h nem nagyon van értelme annak, ha az ember leírja egy blogban, h merre volt aznap, kivel, h, és miért volt partyzni, de mivel én írom a blogot, így ez az én döntésem. Van persze indoklás is, ez egy én blog, és mivel én úgy gondolm, h jó lesz pár év múlva visszaolvasni, így le is írom, és mint a mellékelt ábra bizonyítja, igazam van. Így a ma esti korai fekvés helyett is  megírom inkább a hétvége összefoglalóját, és próbálom terelni a gondolataim, a #régenmindenjobbvolt kategóriáról. Arról mondjuk most nem beszélek, h mennyire kíváncsi lennék, h vajon a többiek h gondolják ezt az egészet, vagy miért alakulnak így a dolgok, mert szerintem kevesen tudják a konkrét válaszokat, vagy egyszerűen csak én nem akarom tudni igazán. Közben pedig halkan visszasírom azt, ami elmúlt.