Kikötő R.I.P.

Még nem igazán érezzük a hatását, de maga a tudat már bennünk van, h január elsején hajnalban végleg bezárta kapuit, sok egyetemista éjszakai életének meghatározó helyszíne a Kikötő. Az igazság az, h az első félévben én egyetlen egyszer sem voltam, mert igénytelen kocsmának tartottam, ahol ráadásul szar zene is szól, így inkább Lovartda volt, meg random kocsmák minden felé. Aztán a társaság szép lassan belevitt a jóba, és onnantól kezdve számomra is egyértelmű volt, h ha egy lightosabb este keményre vált, akkor Kikötő. Ha egy Tornádós party előtt be akarsz melegíteni, akkor Kikötő. Ha épp vmi bánatod van és csúnyán be akarsz rúgni, akkor Kikötő. Ha épp vmi ünnepelni valód van, akkor is az este folyamán Kikötő. Ha meg épp csak nem tudsz, mint csinálni egy tavaszi kora estén, akkor is Kikötő.

Nagyon kevés olyan egyetemistát ismerek, akinek ne kapcsolódna legalább egy maradandó élménye a Kikötőhöz. Én magam fel sem tudnám sorolni, h mennyit sírtunk és nevettünk együtt ezen a helyen, mennyi emberrel ismerkettem meg itt, vagy mélyítettem el a kapcsolatom, esetlek kerültem közelebb annak lezárásához. Nem tudom hány olyan pillanatot látott ez a hely, amit talán senkinek nem kellett volna, arról nem is beszélve, h hány olyan pillanata volt embereknek, amit a hely látott, de maga az ember már nem. :D Volt egy időszak, amikor minden vasárnap késő este itt ütközött (kötött ki) a brigád, és beszélte meg, h mi is történik aktuálisan.

A hely vonzereje és varázsa épp abban rejlett, ami eleinte engem távol tartott tőle, méghozzá a zene és az igénytelenség. Ez a szórakozóhely úgy volt igénytelen, h közben az emberek, akik ide jártak a hely falain kívül igényesek voltak, és ez a hely teremtett tökéletes helyszínt arra, h elengedjék magukat. Mindenki sokkal nyitottabb és lazább volt, mint máshol, ez volt a hely varázsa. Az Ibolya is egy igénytelen és olcsó hely, de ott mégis többnyire rosszul érzi magát az ember a sok homelesstől és alkesztől, akik ott töltik az időt.

Nem akarom túl dícsérni a helyet, mert nyilván voltak nagyon komyol hiányosságai, de ezeket simán képes volt ellensúlyozni, amit ha semmi más nem is, de a töretlen népszerűsége alátámaszt. Mert én is bevallom, h rengeteg apróságba bele tudnék kötni, de nem teszem.

Nem teszem, mert erről a helyről akkor sem dobtak ki, ha közszemérmet sértettél, ha hánytál, ha poharat törtél/loptál, ha kiabáltál, ha énekeltél, vagy ha csak mozdulatlanul aludtál valahol (ezek közül nem mind esett meg velem, de mindre láttam példát).

100%, h a hely nyereséges volt a sok ellopott pohár és a relatíve olcsó pia ellenére, mert akkora forgalmat generált a hét minden napján, h más ilyen kocsma szerintem egész Debrecenben nem volt másik. A másik dolog pedig, h én nem láttam ráutaló jelet, h bármilyen befektetés is történt volna, amíg én oda jártam. De nem is volt rá szükség.

Nekem rengeteg jó és rossz emlékem kötődik ehhez a helyhez és szomorú vagyok, h nem lehet több, mert egy tök fölösleges és kihasználatlan szálloda és politikai érdekek miatt bezártak egy meghatározó egyetemi szórakozóhelyet. Ami biztos, h nagyobb hiányt fog generálni, mint a Bázis bezárása. El nem tudom képzeni, h a szorgalmi időszak kezdetével, hova fog járni az a rengeteg ember, aki nap mint nap megtöltötte a Kikötőt…?

(mert h nem fognak leszokni a szórakozásról, az biztos)

19 Responses to “Kikötő R.I.P.”


  1. 1 Poc-OK

    hmm… hát igen Viktor.. mélységesen egyetértek.. ha azok a falak beszélni tudnának, megvan az a varázsa, az az életérzés, ami többé nem lesz. Hatalmas űr lesz értelmetlenül a helyén. Igénytelen az tény de a mi törzshelyünk, grundunk volt… szerintem fáklyás tüntetéssel védjük meg. Persze az üzlet az üzlet, nem lehet mit csinálni.
    Beruházás volt! Vettek új játékgépet. 3 év alatt kb ennyi, jahh meg plazma tv, ami eleinte nem volt még ott.
    Hiányozni fog… és fogalmam sincs hova fogunk járni, de ha sok pénzem lesz (most úgy van hogy sok lesz) akkor építünk egy másikat a kertészeti áruda helyére! ;)

  2. 2 Zsanó

    Én is kiegészíteném annyival, hogy beruházások bizony voltak..középsuli óta jártam oda, akkor bizony 1 csocsóval indult, igénytelenebb mosdóval (hihetetlen, de létezik rosszabb) A leghátsó sarok is máshogy volt berendezve, illetve a zenés sarok csak raktár volt, és abból semmi sem látszott.. és csak a főbejárat volt elérhető, oldalt csak később alakították át..
    úgyhogy bizony-bizony, sokat változott magához képest.

  3. 3 Asztalos

    Sajnálom én is :( Igazad van ténleg, szinte bármi van a kikötőbe lehetett menni sok embert megismerni, de már nincs :’( . De legalább a záró bulin ott voltam. Szóval marad az ibolya, fácán , obsitos, barbár

  1. 1 garment business daily
  2. 2 Wireless Network in Spencerville MD
    Trackback on nov 5th, 2011 at 13:58
  3. 3 Free Psychic Reading
    Trackback on nov 6th, 2011 at 17:08
  4. 4 Genitale wratten
    Trackback on nov 6th, 2011 at 17:32
  5. 5 Spain News
    Trackback on nov 7th, 2011 at 07:59
  6. 6 Alicante Costa Blanca Spain
    Trackback on nov 8th, 2011 at 08:57
  7. 7 Yahoo hosting reviews
  8. 8 Vein Removal
  9. 9 door installation Manor Heights NY
  10. 10 Blackjack games
  11. 11 work slips claims
  12. 12 windows registry cleaner
  13. 13 vacuum storage bags
  14. 14 what is valerian , valerian root effects , valerian dose
  15. 15 Lola Luna
  16. 16 Carrier Parts
Comments are currently closed.