Mivel a vizsgaidősuck miatt nem sok fölösleges időm van, így elég régen voltam elektronikai áruházban. Csütörtökön a 2 vizsga és a szar ebéd után, 2 longer által motiválva elkísértem Ádámot multifunkciós nyomtatót, és borotvát vásárolni, nah meg pláza picsákat nézegetni, ha már ott vagyunk. Szép lassan haladunk Európa felé, ugyan a KFC még mindig nem olyan, mint egy londoni plázában, de legalább már rendesen működik az ingyen wi-fi (nem úgy, mint a Plázában). Szóval megvolt a nézelődés és a kaja is, majd kis ejtőzés után lementünk a Saturnba. A nyomtatót rögtön kiszúrtuk, azzal nem is volt baj, borotva pedig egyáltalán nem volt (mármint olyan, amit szeretett volna), így magunkoz vettük a cuccot, de nem hagyhattuk el úgy a boltot, h ne nézzünk szét. Kiederült, h a vinyóm még így a karácsony utáni árakhoz viszonyítva is roppant jó vétel volt a netről, szóval megnyugodtam. Aztán a függőségem kielégítendő megálltam egy 13″-os Mac Book Pro-nál, és fura módon még a net is ment rajta (imádok am Mac Bookon gépelni, olyan más az egész aluminium ház a csukló alatt, nah meg a távol lévő gombok), így meg is néztem mi történt a KFC óta.
Ekközben szép lassan becserkészett egy eladó, és közölte, h az áruház területén nem szabad internetezni. Kérdem én, akkor miért elérhető ez a szolgáltatás, ha nem szabad használni? Vagy talán attól félt, h elbarmolok vmit a gépen? Ez utóbbi egyébként valószínűbb, mert utána még hosszú percekig állt az elegáns apróság előtt és babrált vmit, de erre már nem figyeltem, ugyanis még ezelőtt meglátta a nyomtatót Ádám kezébe, és közölte, h jó volna, ha vennénk hozzá egy USB kábelt is, mert az nincs a dobozban. Mármost kérdem én: Mi az, h egy olyan alkatrészt, ami elengedhetetlen a nyomtató működéséhez, nem tesznek bele a dobozba? Vagy csak én vok naív? Arról nem is beszélve, h nem is olcsó a Saturnban egy ilyen szar. Aztán azt is sikerült kideríteni, h ehhez a típushoz biztos van patron is az áruházban, csak se ő, se mi nem találtunk sehol. Szóval ennyit a Saturn dolgozók hozzáértéséről. Aztán szép lassan a pénztárhoz járultunk. Ádám szeretett volna a nővére kártyájával fizetni, de a nő kiszúrta, h egy hím nemű, egy női névvel ellátott kártyát nyújt át neki, így közölte, h ezzel nem fizethet, mert nem az övé. Mindezt olyan stílusban, h kinyílt a zsebünkben a bicska. Ezzel kapcsolatban 2 kérdésem lenne: Ha elmegyek és veszek le pénzt más kártyájáról, akkor azzal a pénzel fizethetek, vagy nem, mert más kártyájáról van? Vajon, ha az én kártyámmal akart volna Ádám fizetni, vagy fordítva, akkor is észreveszi, h nem megfelelő a jogviszony. – később kiderült, h 20k fölött köteles még a személyit is elkérni, de mi nem voltunk 20k fölött, így nem derült volna ki – Kíváncsi lennék am, h ez tényleg mindenhol így megy, vagy csak a Media Marktban és a Saturnban?
A vásárlás után átmntünk a gari papírokért, amit egy nem rossz csaj szó és köszönés nélkül töltött ki és nyomott a kezünkbe, ami azért roppant “kedves”, majd közölte, h szatyor nem jár hozzá, de vehetünk a pénztárnál. Ádám vett is egyet kicsit több mint 200 forintért, ami nem gyenge. Ez ám a szolgáltatás a javából, bezzeg a ruhaboltokban, vagy a kisebb műszaki boltokban egy aprósághoz is kap az ember ingyen szatyrot, nem h ilyen összegnél.
Aztán borotva ügyben ellátogattünk a Media Marktba is, út közben túl sok és túl szörnyű gimnazistával futottunk össze, így hirtelen honvágyunk támadt, csak térjünk vissza az egyetem városba.
A Media Marktban kicsit kedvesebbek voltak, a nagy csomagot leadhattuk ingyen és bérmentve megőrzésre a bejáratnál, senki nem kötött belénk és még borotva is volt. Az egy más kérdés, h a polcon még csak véletlenül sem, de a raktárból előkerült. Közben itt is szétnéztem, és volt szerencsém hallani, egy párbeszédet.
Anyuka a kislányának szeretett volna notebookot vásárolni, hallhatóan nulla utánajárással és hozzáértéssel közelítették meg a problémát, így segítséget kértek egy eladótól. Csak úgy záporoztak a hülyébbnél-hülyébb kérdések, arról nem is beszélve, h az anyuka csak egy dologban látott eltérést a gépek között, ez pedig a méret (ez a némelyik nő mind egyforma
). Aztán arra is kitért, h nehezményezi, h csak Kínában összeszerelt gépeket lehet kapni, erre az eladó felhozta ellenpéldánek a Fujitsu Siemes gépeket, amiket állítólag Németországban szerelnek össze (hááát Jééézusom). Nah jó mindegy. A lényeg, h nyilván az iPhoneom is szar, mert azt is Kínában rakták össze. Majd ajánlott a kedves anyukának egy MSI gépet, amináél azért vannak jóval jobbak bármlye kategóriában, hasonló áron (saját tapasztalat) A kérdés mindössze annyi, h miért nem kéreztek meg valakit a rokonságból, ne adj Isten, miért nem olvastak utána a neten (bár tudom ez az opció náluk nem áll). A másik kérdés, h miért nem mentek kisebb szakboltba vásárolni, ahol legalább ekkora a választék, talán egy picit az árak is jobbak és nagyon valószínű, h az eladó legalább releváns informácikkal képes őket ellátni. Nah de ez nem az én problémám, csak zavar picit, h hülyére veszik a népket. Itt sem lehetett idegen nemű kártyával fizetni, de ezt már megszokhattuk, a garancia érvényesítés pedig itt is hasonlóan lekezelő és gyors volt.
Ilyenkor azért eszembe jut, h az árak mellett ez a hozzáállás is közre játszik abban, h soha nem veszek ezekben az áruházakban semmit. Ezek nálam csak hatalmas kirakatokként üzemelnek, azzal a plusz szolgáltatással, h itt meg is érnithetem a cuccokat, de legalább erre tökéltetesek. Talán egy kivétel van, TV-t pl biztosan a 2 áruház valamelyikében vásárolnék
Jogos… am nyomtatódobozban SOHA nincs kábel… akárhol veszed! Legalábbis minőségi nyomtató esetében tuti nincs! Eddig akárhol akármilyet vettem soha nem kaptam hozzá mióta bevezették ezt az usb-s cuccot. (Vedd meg drágán nyilván) A garancia meg senkinek nem szimpatikus mivel csak a nyűg van vele nekik… Eladni már más tészta… azt remekül tudnak :S A kártyás dologra no comment…
A kártyás dolog mindenhol így van…én is jártam már így, de ha leveszel pénzt azzal simán fizethetsz
sőt nekünk egyszer a kasszánál azt mondták hogy menjünk vegyünk fel róla pénzt aztán menjünk vissza fizetni…mert hogy ő így nem veszi el…hát mondom sokkal jobb, te küldesz el, hogy vegyek fel pénzt nem saját kártyáról, amit utánna már elfogadsz…szóval van ám itt kúltúra…
Plusz egy gondolat a “gimnazistákról”: min 3 szinű volt a hajuk, elég hülyén voltak öltözve és a WoW-ról beszéltek vmi olyasmit, h az 50. szinten miket lehet varázsolni…és ők, a jövő zálogai, fogják fizetni az én nyugdíjamat…a szülők inkább széket csináltak vna, arra legalább rá lehetne ülni
Én éppen most szembesültem ezzel az USB kábeles dologgal. Van itt nálunk, Soroksáron egy Elevtro world. Apámmal sítva röhögünk azon, hogy az eladók ott semmit sem tudnak. Kerestem a múltkor hdmi-hdmi kábelt, mire közölték,h olyan náluk nincs. Majd elmentünk még1x porszívót venni, 3 helyen is van a fent említett kábel, durván 8 féle márkában és méretben.
Kártyás fizetésről annyit, h ha ellopnák a kártyádat és tudnának vele fizetni, akkor meg te lennél legjobban felháborodva, ha nem kapnád vissza a pénzed. Amúgy meg, ha kiveszel róla pénzt és kp-ban fizetsz, akkor nyilván nem derül ki a dolog. Amerikában amúgy én apámmal amerikai SZEMÉLYIJÉVEL!!! kölcsönöztem mopedet. Ilyen vezetéknévvel, mint az enyém, már nem boldogultak