V’sSFS

Mint írtam az imént, leszedtem a showt, és meg néztük csütörtök este. Ebben szerencsére nem kellett csalódnom. Nagyon látványos és színvonalas volt. Gyönyörű lányok, érdekes jelmezek, szép fehérneműk, jó zenék és nagy felhajtás, tehát csak a szokásos. Még midig elcsodálkozok, h hogyan lehet ilyen hosszú lábakon létezni, de ha nem is praktikus, legalább szép. :P Az fiszont vicces volt, h Fergie (BEP) mennyire köpcösnek tűnt az angyalok között. XD

2

Mivel a shown készült képeket már rég ellőttem, így most maradt egy Alessandra Ambrosio bikinis fotózás, ezzel remélem senkit nem törtem le. :P Nem feltétlen ő a kedvenc angyalom, de azért rajta is van mit nézni.

3

A műsort szokás szerint Heidi Klum vezett, és most csak igen sokat takaró ruhában lépett a kifutóra, bár 2 gyerek után, ez is elég komoly teljesítmény.

5

A modell felhozatallal nem voltam teljesen elégedett. Adriana Lima nagyon hiányzott, nah de ilyen dolog ez a gyerek vállalás. Remélem azért még vissza fog térni. A másik problémám az volt, h itt nem divat, hanem fehérnemű modellekről van szó, aminek azt kéne eredményezni, h a normálishoz közelebb áll a testalkatuk, mint a többi gebének, de sajna idén is volt olyan, akinek minden csontja látszott, melleket pedig még csak máson látott, ami nem csak jelen esetben, de semilyen formában nem tetszetős.

6

Szerencsére a keménymag azért hozta a formáját, és a nagy kedvencek Candice és Miranda majdnem kárpótltak Adriana hiánya miatt. Szóval én élveztem az idei showt is, sőt úgy láttam, h a sok hosszúcombú csaj ellenére Eszter is élvezte a dolgot, szóval  aki teheti nézze meg.

1

12 Responses to “V’sSFS”


  1. 1 Ildi

    ennek mindig így áll a szája?:D

  2. 2 Sir Alex

    XD Szerintem csak próbált érzékinek látszani… Mondjuk bevallom én a szájtartására nem is figyeltem fel. :P

  1. 1 bedroom sets
  2. 2 arthur shtaynberg
  3. 3 garment news daily
  4. 4 Gift Ideas
  5. 5 make money online
  6. 6 make money online
  7. 7 film articles
  8. 8 european textile news
  9. 9 Play blackjack for money
  10. 10 Play baccarat
Comments are currently closed.