Általában ilyen tájban, vagy talán januárban szokott bennem előjönni az az érzés, h nem csak h szar az idő, de a lányok is nagyon fel vannak öltözve. Ez idén annak ellenére is igaz, h mostanában nincs annyira szar idő, de majd lesz, hiszek benne. Szóval a lányok nagy kabátban, csizmában, farmerben, és semmi sem látszik belőlük. Teljesen lehangoló, és a kabátok gyakran még az egész formát is eltakarják, nem h valami még ki is látszódjon.
Ezért sírom vissza a nyarat, a mélyen dekoltált felsőket, rövid szoknyákat, vidám lányokat, és ami még ennél is jobb a bikiniket. Mondjuk idén nyáron ebből nem volt sok, sőt… kevés volt, és még azt sem láttam, akit triviális lett volna. Ez remélhetőleg máshogy lesz a következő nyáron, mert itthon leszek, vagy ha nem akkor Horvátba, és ahhoz az országhoz sokkal közelebb áll a bikini, mit Angliához.
Épp ezért jön most télen ez a hölgy, nem régi a kép, de ott más az éghajlat. Sokáig kerestem olyan képet, amin nincs nyitva a szája, mert (stil-szerűen) egy nyári szünet van a foga közt, és én nem tudom levenni róla a szemem. De itt remélem más vonja el a figyelmet.


Az olyan elmebetegek miatt van a “pipikabát” mint te …
Igazad van, nem is értem miért nem lóg ki senkinek a veséje vagy a mellkasa ilyenkor…
Loveollak Cseni, ezt mindig is bírtam benned.
Vagy, mint anno, “love you too”.
Am persze értem, h miről beszélsz és miért nem, viszont nem is mondtam, h ez a nők hibája, ez az időjárás hibáj.