Ez a film már retrónak számít, mivel 3 éves, vagy ha úgy vesszük már négy (szal 2006-os), de azt hiszem jól döntöttem, h nem akkor néztem meg, mert valószínű akkor nem tetszett volna. Ez a film ugyanis, amikor megjelent, ahogy én emlékszem, elég nagy port kavart. Ennek az egyik oka, a drog amiről szól, Justin Timberlake, aki az egyik főszereplő, és Oliva Wilde meztelen jelenete. Ezen 3 ok közül én a harmadik miatt töltöttem le a minap, mert épp találtam egy szép fotósort OW-ről, amit némi kutatás követett, h megnézzem ruha nélkül, majd pedig a film letöltése, amiben a jelenet van, ha már úgysincs sorozat és az időmbe is belefér, gondoltam megnézem, még akkor is, ha olyan gyenge,mint ahogy az vhonnan rémlett.Amikor ez a film kijött, akkor még valószín nem tudtam volna értékelni, ezért is örültem, h most került sorra. Akkoriban még Timberlake-et is utáltam, mondjuk még a stílusa is tök más volt. Nah meg Olivia Wilde, nem volt más, csak egy csaj az O.C.-ből (mondjuk elég jó csaj
). Szóval a lényeg, h akkor nem, de most igen. (vicces, h kiírva Sharon Stone van, a plakáton viszont OW szerepel
)
A film alap története sem egyszerű. Van egy drog kartell és a baráti társaság, amin alapul. A dorgbáró persze már nem az apa (Bruce Willis), hanem a nem túl okos fia, de ettől persze még megy az üzlet. Ahogy minden droggal kapcsolatos történetben, itt is a nem fizetés kerül a konfliktus középpontjába, majd pedig egy elég érdekes emberrablás, nah de pszt, többet nem lövök le.
A filmben a hangsúly, a realizmuson (még ha nyilván nem is mindig a valóságot mutatja be, bár nem tudom, h az ennél jobb, vagy rosszabb) és az “érdekesen” van. Alapvetően nagyon vidám a drog dealerek és verőlegények élete, pénzük is van dögivel, meg minden más, ami kell. A gond csak akkor van, ha vki bele köp a levesükbe, és nyilván nem tehetik meg, h rontják a respectjüket azzal, h megtorlatlanul hagyják a dolgokat. Szép lassan, szinte minden döntésnél előjön a fiatalság/tapasztalatlanság bolondság tézis, és egyre beljebb mennek a bűnözés útvesztőjébe.
Akik a nők tiszteletét, a szofisztikált szóhasználatot és a szép képeket várják ettől a filmtől is, azok ne nézzék meg. Akik viszont egy jó storyt akarnak látni érdekes megvalósításban, azok viszont mindenképp.
A szereplők ma már ismerősek lehetnek más filmekből, sorozatokból, olyanok is, akik akkor talán még nem mondtak volna semmit. Szerintem a legapróbb mellékszereplőig mindenki elég jól hozza a karakterét. Nekem vmiért Timberlake jött be a legjobban, és a kissrác mellett ő volt a legszimpatikusabb karakter. Am is bejön mostanában a stílusa. Mondjuk “True Love”-val nagyon nem szimpatizáltam, de nyilván ez volt a cél.
A film talán a barátságról, és a rossz döntésekről szól a leginkább, a tanulság pedig annyi, h életed legrosszabb történéseit is érezheted a legjobbnak, de persze mindig a külső szemlélőnek (jelen esetben nekünk) van igaza. A filmben am tényleg vannak jó nők és poénok is, nah meg pszichikai és fizikai terror, és ezek is mind hozzáadnak a filmhez, még ha az utóbbi kettő nem is olyan vidám dolog.
Természetesen megkaptam azt is, amiért a filmet letöltöttem, OW kb 1,5 percet tölt teljesen meztelenül, egy ettől a ténytől teljesen függetlenül is jó jelenetben. Pont úgy néz ki, ahogy vártam, és továbbra is nagyon tetszős (imádom az arcát!)



490 Responses to “Alpha dog”