A friss élménnyel kezdeném, nah meg azzal, h ma ugye voltunk melózni és így 5 körül a toleranciaküszöböm annyira alacsony, h már szinte nem is létezik. Nah de rátérek a lényegre.
A villamos a kolinál pont az orrom elől ment el, így várhattam a következőt. A villamoson a külföldiek még mindig úgy viselkednek, mintha nem tudnám számukra is érthető nyelven elküldeni őket az anyjukba, ha épp semmibe vesznek, nekem jönnek, vagy csak fölöslegesen zajonganak. Úgy gondolja ugyanis az átlagos külföldi, h senki nem tud neki szólni, így neki már mindent szabad. Aztán az állomásra érve elég későn (16:45-re értem ki, és 16:54-kor megy az IC) a szokásos kép fogadott. Volt némi sor, de még simán elérhető a vonat, gondoltam én. Beálltam ugyanis egy rövidnek tűnő sorba, de sajna nem volt szerencsém. Az üveg túloldalán ülő hölgy, mint elég gyakran (tényleg tisztelet a kivételnek), nem nagyon volt a helyzet magaslatán, mit ahogy a MÁV rendszere sem, de ezt már megszoktam.
- az ugyanis általános, h nem tud helyjegyet adni, mert már nincs Debrecentől – Szerencsig, vagy fordítva. Szerencsére már tapasztalt vén róka vok, és tudom, h ez még semmit nem jelent, mert az esetek 90%-ban, Debrecentől – Nyíregyig és Nyíregytől – Szerencsig mégis akad valahogy helyjegy. De már arra is volt példa, h én galád (már-már törvényen kívüli), helyjegy nélkül szálltam fel egy IC-re (nah jó ez némileg túlzás, mert volt helyjegyem, csak egy órával későbbire vettem 
) és mit ad Isten épp találtam egy szinte teljesen üres kocsit, amiről a MÁV rendszere sajnálatos módon nem tudott. (erről am azt hiszem már írtam) -
Szóval állt a sorban előttem 3 ember, ami nem sok szóval még mindig láttam az esélyt a vonatra. Majd az első csaj kártyával szeretett volna fizetni, ami elsőre nem sikerült neki, mert miért is sikerült volna. Aztán előkészítette a jegy árát, mert tök véletlen kp is volt nála annyi. Ettől függetlenül a drága MÁV-os hölgy még 2x megpróbálta a kártyáját elfogadtatni, persze sikertelenül. Itt értünk el arra a pontra, h már 16:52-t mutatott az óra és én még sehol nem voltam. Szerencsére az egyszeri egyetemistának néha szerencséje is van (nah meg tapasztalata ilyen irányú is, mert az ICk minden alkalommal legalább 5, de inkább 10 percet késnek, a hiányos vagon feliratok miatt, mert a drága utas nem tudja hova is szálljon fel), így épp ekkor mondták be, h a vonatom 10 percet késik. Mondom, „hurrá, még él a remény”. Aztán ez a probléma megoldódott és megkapta a kishölgy a jegyét. A következő egy fejkendős csaj volt, amit már előre kiszúrtam. Nincs bennem semmi előítélet, és még csak azt sem gondoltam, h robbantani fog. Azt viszont szinte biztosra vettem, h nem magyarul fog megszólalni, és persze nem is tett ilyet, maradt hát a mindenki által támogatott angol. A probléma viszont abban gyökerezik, h még egy relatíve nagyváros pályaudvarán sem kritérium egy jegypénztárossal szemben, h beszéljen vmilyen idegen nyelvet, így maradt a mutogatás. Azért még egy pillanatra meglepődtem, mert volt egy angol szó, amit ismert a hölgy, ez pedig a „ticket”, bár szerintem ez is csak a Kontrollból rémlett neki. 
Szóval jött a mutogatás, meg előkerült a nagy kijelzős számológép, én pedig szép lassan a falra másztam, mert már a késéshez mérten is nagyon szoros volt a dolog. A csaj végül megkapta a jegyét, de erről később.
Előttem már csak egy srác állt, aki ugyan azzal a vonattal akart jönni, amivel én. Az óra már 2 perccel többet mutatott, mint a valós indulás időpontja, ezért a „hölgy” hatalmas szemekkel kérdezte, h „biztosan jó vonatot mondott?”. Itt jön ugyanis az a szisztéma, h nyilván a kedves utas a hülye, és nem a jegypénztáros a figyelmetlen. Am hatalmas piros pont a MÁV rendszerének, h indulása után is lehet helyjegyet kapni a vonatokra, mert annak van értelme. Nah de ez most egy kivételes eset, így kapott jegyet, sőt ami a legjobb, még én is kaptam, eközben viszont mellettem már újra ott állt a fejkendős csaj, mert (ki gondolta volna) nem a megfelelő jegyet sikerült „kiactivitizni”. A vonatot pedig elértem, igaz h némi futás azért szükséges volt, de már majdnem félúton vok hazafelé.
Most pedig jöjjön egy tegnap esti történet, ami azért némileg felborzolta az idegeim a nyugodt és kellemes esete ellenére. Nórival úgy döntöttünk, h befelezünk egy pizzát, és én mint szinte mindig, most is a DonPepe mellett döntöttem, aminek semmi különös oka nincs, csak szeretem ahogy a pizzát csinálják. Szóval fel is hívtam a szokásos számot.
Egy csörgés és némi reklám után egy kissé meleg hangú úriember vett felt a telefont. Mondtam neki, h pizzát szeretnék, ő előbb a nevemet kérte, amire ugyan semmi szükség, de én megmondtam neki. Persze a nevem elejéről, még jó pár évvel ezelőtt lefelejtette az amúgy is elhanyagolható „K” betűt a kedves hölgy, így az én nevemen nem talált senkit, így maradt, az amúgy sokkal kézenfekvőbb és jobban követhető telefonszám. Itt már minden megvolt, fel is olvasta az összes címet amiről eddig rendeltem, én pedig választottam. KL 2-es koli, Egyetem tér 1. plusz szobaszám ugye. Majd jött a nehéz kérdés, mégpedig, h „Mit szeretne enni?”, erre a bunkó válaszom az lett volna, h „Lovat szeretnék vacsorázni, mert azzal kezdtem a beszélgetést, h pizzát szeretnék rendelni.”, de nem így tettem, hanem kérdtem a szokásos csirkés-taccos történetet. Erre elkezdődött a PR kérdések hada: „Szeretném-e teljes kiőrlésű egészséges „tököm tudja milyen lisztből?”, a válaszom NEM. „Kérek-e rá dupla sajtot, ha már nem élek egészségesen?”, a válaszom NEM. „1-et fizet 2-őt kap kóla akciót szeretném-e igénybe venni?”, a válaszom ismét NEM. „Még valamit adhatok-e?” a válasz ismét NEM. Egyetlen egy dolgot viszont szeretnék egy pizzát, ami fel is van szeletelve, amit külön hangsúlyozok is a beszélgetés során. Röpke 4 perc után roppant udvariasan azzal válunk el, h 45 percen belül kiér hozzám a pizza.
Némiképp felháborodottan 1,5 óra után ismét felhívtam a DonPepét, és megérdeklődtem, h vajon „hol a faszban fenében van már a pizzám?”. Erre a válasz az, h mindjárt utána néz. Persze a futár már elindult hozzám (mondja ő) és egy percen belül ott lesz. Némiképp szkeptikus voltam ezzel a kijelentéssel kapcsolatban, de nem volt mit tenni, belenyugodtam. Legnagyobb meglepetésemre, a futár 1 perccel később felhívott (nem csak csörgetett), h itt van a pizzám. Már önmagában ez érdekes volt, de mondom, akkor lemegyek érte. Persze ennyi hülyeség után borravaló nélkül. A portára érve viszont sehol nem láttam a futárt. Mivel nem vittem le kártyát, így az épp kifelé igyekvő Robit kértem meg, h nézze már meg merre van a futár, de ő sem tudott semmi biztatót mondani, mert a koli előtt sem látta. 2 perc múlva ismét hív a futár, és közli, h nagyon sajnálja, de véletlenül az 1-es koliba ment, de egy perc és itt van. Áhh mondom csodás, talán mégis lesz vmi. Megtörténik a csere, mindenki boldog (főleg én mert végre megjött a kajám), de a lépcsőn fölfelé, amikor kinyitottam a dobozt újabb meglepetés ért (mondjuk ezek után nem tudom mit vártam), természetesen a pizza nem volt felszeletelve, de legalább tényleg csirkés-taccos volt.
Szóval ennyit a fogyasztó központú kereskedelemről, meg a minőségi szolgáltatásról és a gördülékeny ügyintézésről.
Am a pizza finom volt, szóval legközelebb is tőlük fogok rendelni, maximum némileg szájbarágósabban. Tudjátok „lassan mondom, h mindenki megértse”!
háháhá…
Ezt olvasni is jó volt… pedig már hallottam a sztorit… 
Tetszik… szerintem egy mail-lel erősíts rá legközelebb… 
Vagy mi lenne ha mi mennénk el a pizzáért? XD 
Hátha mi odatalálunk…
Sztem ez az egyik (ha nem a legjobb) írásod.
Remekül vázolod fel az emberi hülyeség számunkra gyakori megnyilvánulásait, különösen a MÁV-os részben
Még annyi h ezt olvasom és közben tök véletlenül a Belga – Az a baj szól…a 2 együtt fekve könnyező röhögős…:D