Tegnap nyugis estét tartottam. Meglestük a HIMYM-t, aztán a House folytatódott a TV2-n, majd pedig szinkronosan is elkezdtem a Harper’s Island-et. Nah de most nem is ez a lényeg, hanem ami utána következett, azaz a netezés. Valahonnan ugyanis rémlett a Kamikaze Pizza nevű mikro blog, és mivel úgysem volt jobb dolgom, így rákerestem googleban és meg is találtam. Ezt a lépést az követte, h jól végig néztem azt a kb 400 bejegyzést, ami eddig ott született (1-2 képet le is nyúltam
), majd úgy határoztam, h ez elég cool cucc ahhoz, h nekem is legyen.
Így a mai napon órák és ebéd után a jelenleg is fennálló szabadidőmbe látrehoztam egy saját mikro blogot. Ennek a lényege majdnem ugyan az mint ennek itt, csak sokkal kötetlenebb formában, illetve többnyire képekkel és max 1-2 sorral. Számomra a cél pedig az, h ha egy képbe bele botlok a neten és nagyon bejön, még akkor is ha nem nagyon tudom hova kötni, vagy esetleg én készítek egy ilyen képet, akkor ne a “vegyes” nevű képes mappámban lelje meg a végső nyugalmat, hanem kerüljön megosztásra, h más is megnézhesse.
Mivel oda nem lehet kommentelni, csak megjelölni h tetszik vagy nem (ha jól rémlik, de lehet azt is csak a regelt tagoknak), így a véleményeket ehhez a bejegyzéshez várom, ha vannak. Am meg jó szórakozást mindenkinek az új oldalhoz.

néha fura visszalátni a fotóm egy másik oldalon kedves Viktor:)
Elnézést kérek kedves Ildi, hogy nem kérdeztelek meg a fotó közzététele előtt, de ha szeretnéd, akkor leveszem az oldalról.
már az Ildikó miatt levetetném Veled, de mivel megtiszteltetésnek veszem h ott kinn lehetek, így csak köszönöm(:
Az “Ildikó” szándékos volt.
Milyen hülyén hangzott volna, h “kedves Ildi”.
Kedves Ildi igenis jobb mint a kós változat
Nem rossz Viktor… bár ez a zöld szerintem kicsit undi… de am alakul
Nekem határozottan tetszik ez a zöld szín, kedves Tibi!
Ildi: Csak h lásd milyen vok veled, kijavítottam.
emmá sokkal jobb!
(Y)
Tibi: a szín semmit nem változott! XD
hopsz… másik gépen voltam!
Huuu de koncentrálunk:D:D:D