Vasárnap este a komoly megfázás, a költségvetés és hangulat hiánya miatt, nem mentem a fiúkkal a Kikötőbe, inkább itthon maradtam és beraktam egy táncos filmet, nah meg pihiztem egy kicsit. Volt értelme rápihenni a hétfői napra, mert hihetetlen fárasztó órák hosszú sora vette kezdetét már reggel nyolckor és ez el is tartott egészen este 6-ig. Közben annyi szünet volt, h egy spagettit tudtam bevinni a szervezetbe, nah meg amíg átgördültem az egyik színhelyről a másikra. Aztán mikor vége lett végre a szenvedésnek, kiültünk a térre és kezdetét vette az este. Az az este, amit nagyon lightosra terveztünk, ezzel szemben elég jó hangulatú lett.
Szóval a téren ülve úgy gondoltuk, h megérdemeljük, illetve eléggé elkezdődött már a félév ahhoz, h magunkhoz vegyünk egy-egy doboz ciklont és elnézegessük az előttünk felvonuló egészen korrekt felhozatalt, nah meg szót váltsunk 1-2 rég nem látott ismerőssel. Sajna a terve egy része meghiúsult, ugyanis a ciklon érthetetlen módon elfogyott a Koli marketből. Én mondjuk szeretem a sima Sopronit is, de azért ez mégsem állapot, így egy kis “chilis-slájmos” chips-szel javítottuk az aktuális “rosszkedvet”.
Szép lassan mindenki felkészült az estére, majd kisebb csoportokban, nem túl későn felvonultunk Zsani újdonsült albérletébe (meghívásunk volt), és magunkhoz vettük a sok-sok általa felkínált remek dolgot. A részletekbe nem mennék bele, de alkohol is szerepelt a történetben.
Az este elég korán végetért, ennek az utolsó busz korai indulása volt az oka, nem pedig a rossz hangulat. Mi ugyanis a fiúkkal rendkívül jól éreztük magunkat.
Mivel korán értem haza, így még próbáltam volna msnen kommunikálni, de szomorúan vettem tudomásul, h az MSN szerverei vmi fura oknál fogva eléggé döglődtek. Nah de ez van. Így hiába volt korán, lefeküdtem.
Ma reggel a gyak csak 9-kor kezdődött és az az örömteli hír fogadott, h ezen kívül már csak 1-en kell részt venni, egy 3 oldalas értekezés társaságában, és akkor mindenkinek jó lesz.
Az előadást nem erőltettük, saját tapasztalataink miatt, a Rendszerszervezés helyett pedig futballra adtuk a fejünket, és sokkal jobban jártunk a nagy meleg ellenére. Bevallom, nekem már nagy szükségem volt a mozgásra. Ennek örömére kellemesen el is fáradtam.
Foci után fürdés, majd még kinéztünk Ádámmal a Tescoba egy kis munícióért az esti GT after partyra. Ha már after party, akk itt jegyezném meg, h nagy reményeket fűzök az esti jó hangulathoz. Szóval hajrá-hajrá!
0 Responses to “Hétköznapok”