Burn Notice

Zoli épp most említette a sorozatot egy bejegyzésében, miszerint péntek este beleakadt és lehet h nézős is lesz számára. Ez egy érdekes egybeesés, én ugyanis épp most terveztem írni a sorozatról (pedig úgy rémlett, h már írtam) és a képeket már tegnap előtt begyűjtöttem, így most jöhet is a bejegyzés.

2

Azzal kezdeném, h a magyar cím (azaz a “Minden lében 4 kanál”) egy szar, nem tudom ki találta ki, de h semmi köze sem az eredeti címhez, sem a sorozathoz az tuti. A másik, ami még biztos, h ez alapján senki nem kezdi el nézni a sorozatot. Reményeim szerint ezzel a bejegyzéssel viszont elérem, h egy páran legalább belenézzenek. De ha nem is ezért akkor azért, mert ez egy iszonyat cool sorozat, amit már csak az életérzés és a 8.3-as imdb rating miatt is megéri nézni. :D

1

Az alap story roppant egyszerű. Emberünket (Michael Westen) egyik percről a másikra kiteszik a CIA-től, méghozzá ezzel párhuzamosan tiltó listára is kerül (Burn Notice ugye), így menekülnie kellene, majd legnagyobb szerencsétlenségére épp Miami beach-en kell vesztegelnie. ( XD  ) Egyetlen célja pedig, h kiderítse, h ki tette “tiltó listára”. Közben persze részenként különböző ügyeket old meg, illetve lépteti tovább a főszálat is. Ebben 2 fő segítsége van az ex-”barátnője” Fiona (tudjátok Shrek :D ), aki nem egy gyenge darab, ráadásul fegyver mániás, és szintén ügynöki múltal rendelkezik. Illetve a kissé kiöregedő félben lévő aktív ügynök Sam, aki a belős információkat gyűjti be, a másik feladata viszont Michael megfigyelése.

5

A sorozat jól felépített, baromi laza és iszonyat hangulatos. Abszolut nem veszi komolyan magát, sőt inkább vígjátéknak mondanám, mintsem kriminek. Jellemző még a sorozatra, h a különböző helyzeteket Michael kiszólásai teszik még viccesebbé, ahol különböző tanácsokkal lát el minket, ha ne adj isten hasonló helyzetbe kerülnénk, akk tudjuk mi a pálya. :D

4

A péntek este 10-órás kezdés pedig pont ideális egy hazaérkező egyetemista számára, tehát tessék bepróbálni. :) (nah meg még 2 kép Fiónáról, mer az kell! :D )

3

6

29 Responses to “Burn Notice”


  1. 1 lipzol

    Háh ez fajin igy mostmár akkor képben vagyok teljesen, bejövös a hangulata meg a lazasága miatt. Sztem keresem és töltöm is le ami eddig lement a tv ben majd aztán a heti vetitést fogom követni

  2. 2 Sir Alex

    Most volt az első évad 10. rész ha minden igaz. ;)

  1. 1 garment news daily
  2. 2 Unusual Gifts
  3. 3 make money online
  4. 4 ten dollar gigs
  5. 5 twenty dollar jobs
  6. 6 ema stone
  7. 7 limousine los angeles
    Trackback on aug 5th, 2011 at 17:34
  8. 8 how to stop sweaty armpits
    Trackback on aug 9th, 2011 at 00:10
  9. 9 web design articles
  10. 10 textile business news
  11. 11 msn cam girl
  12. 12 cheap flats London
  13. 13 flatmate
  14. 14 Partnerzusammenfuehrung
  15. 15 Voodoo
  16. 16 bulk emailing
  17. 17 outer banks art
  18. 18 Capture Page
  19. 19 Lead Capture Page
  20. 20 solar
    Trackback on okt 5th, 2011 at 01:40
  21. 21 Kartenquiz
    Trackback on okt 5th, 2011 at 20:40
  22. 22 Play blackjack online for money
  23. 23 deicers
  24. 24 joy
  25. 25 herbal remedies
  26. 26 animal slippers
  27. 27 usa socks5 proxy
Comments are currently closed.