Az első pár nap

Ez a félév sem szépen lassan kezdődik, hanem ahogy szokott, egyik napról a másikra. Szombat délelőtt egy kisebb bevásárló körút keretében jöttem be Debibe. A lányoknak üzenem, ha olvassák, h ruha szinten meg lett az eredménye. Közben egy bőséges ebéd keretéb megünnepeltük Anya szülinapját és a névnapom Miskocon, majd folytattuk a vásárlást itt Debiben. Természetesen abból a pólóból, amit venni akartam csak 1 darab XXL-es volt, az meg nem tetszetős. Feltöltöttük a kolis kajakészleteim is, h ne kelljen annyit kajára költenem, majd elhoztuk a cuccom 2. részletét Feritől, de 1-2 apróság még mindig ott maradt, nah de majd egy unalmas pillanatomban elmegyek érte. Az este nagyon lassan indult, semmi kedvem nem volt semmihez, így csak döglöttem a szobában a TV előtt. Aztán háromnegyed 8 körül elindultam az Obiba. Hely ugyan már nem nagyon volt, de kis szerencsével sikerült egy egész jót szerezni. Kint ugyan meglehetősen hideg volt, de volt kivetítő és ez a lényeg. Zoli tegnap este nem volt épp a legjobb társaság, de azért a meccsnek voltak jó pillanatai, még akkor is ha ilyen kellemetlen vereséget szenvedtünk…

IMG_0763

Az Obiból hazaérve, már a fürdésen és a borotválkozáson törtem a fejem, amikor belebotlottam Sharapova meccsébe. Már a bekapcsolódásomkor is elég szarul állt, de én még láttam a feltámadás lehetőségét. Aztán a 21 kettőshibának köszönhetően, ő is búcsúzott a US Opentől, mint Nusika, csak őt jobban sajnáltam. Annyira jó lenne, ha feljavulna a szervája legalább a sérülése előtti szintre, mert nem kellemes látvány, ahogy az ember kedvence szenved a pályán.

Ma reggel baromi korán vol  7 óra. Aztán realizáltam magamban, h vasárnap révén a 24-es ritkábban, a 3E pedig egyáltalán nem jár, így “ingyen zsiráffal” közelítettem meg a Főnixet. El nem tudtam tévedni, mert a jobbak már ott voltak. A ruhám nem volt épp alkalomhoz illő, de a hangulatom annál inkább. Ezzel együtt elég korrekt társasággal kezdtünk bele a “nagy munkába”. Szépen mindeki megkapta a pass-át, a pólóját, meg a 2 perces eligazítást, aztán jöhetett a menet. :)

Mondjuk azt nem értem, h miért volt olyan szülő aki már fél 10-kor a Főnix környékén járkált mint “Zsidóba a fájdalom”, mikor az évnyitó csak 11-kor kezdődött. Nah de mindegy is, én ugyanis azokat a szülőket sem értettem, akik kézen fogva kísérték fel a gyereket a koli szobába, a GT első napján. Szóval mindenki elfoglalta a helyét és szép lassan elkezdtek beszivárogni az emberek. Szerintem elég gördülékenyen ment minden, megint elég sok volt a jó nő, mint az egyetemi rendezvények nagy részén. 1-2 ismerősbe is belebotlottam, persze csak gólyákba, mert egy rendes felsőbb éves maximum szervezőként látogatja eme nemes, ámbár annál unalmasabb eseményt. Szóval szép lassan mindenki elfoglalta (megközelítőleg) a helyét, a kalendáriumok is kiosztásra kerültek, közben pedig fogyott az ásványvíz, a pogácsa és a szőllőcukor. :D Mikorra végre tényleg minden a helyére került és a felső rész kivételével teltház volt, elkezdődött szépen az ünnepség, mi meg felsétáltunk a ruhatárhoz és elfogyasztottuk a pont időben érkező pizzánkat. Az ünnepség szerintem indokalatlanul hosszú a mega 4 órájával – jééézusom, csak most gondoltam bele, h 11-től 13-ig tartott – , de bele kell férni a sok kitüntetésnek és PR dumának. A közönség halgatott, felállt, leült és tapsolt, mi szervezők meg elvoltunk a magunk kis világában. Ahogy én tudom senki nem lett rosszul, és egész kevés ember ment el idő előtt.

Összességében egész kellemes volt ez az évnyitó, legalábbis szervezőként mindenképp, résztvevőként viszont továbbra sincs az a pénz, h részt vegyek rajta, de azért mindenki jöjjön el jövőre is. :D

Az egyenpóló elég korrekt, ráadásul a méretem, az ellátmány is rendben volt, remélem a bér is megérkezik, a hangulat pedig kiváló volt egészv égig, így rám jövőre is számíthatnak rendezőként. :) Mondjuk hazafelé a 24 eléggé hering party feelinget öltött, de mi még ezt is képesek voltunk élvezni, a temetőnél leszálló nyugdíjasok nyilván kevésbé, de ilyen ez a pop szakma. XD

Ma este valószínű az Ibolya-Kikötő kombó, remélhetőleg elég népes társaságban és jó hangulatban. Aztán meg ha minden igaz, holnap már órára kéne menni, arról nem is beszélve, h egy időpontban 3-ra. :S

22 Responses to “Az első pár nap”


  1. 1 Celine

    Jól látom a póló alatt háttérben meghúzódó csíkos inget? Az az utalás a lányokat illetően, erre vonatkozik? ;)

  2. 2 lipzol

    Bocsánat a társaságom minőségéért :D volt most vki akivel nállad jobban kellet foglalkoznom nah :D :D majd elegendő sört fizetek és elhallgatsz :D :D

  3. 3 Sir Alex

    Celine, igen jól látod és az utalás erre az ingre és egy másik társára vonatkozott (vettem egy feketét is :) )

  4. 4 Celine

    ÓÓÓÓ már alig várom hogy élőben is lássam :) Állítólag nagyon tetszetős, legalábbis ezt csiripelték a madarak :) Amúgy utólagos elnézéseddel, de nagyon boldog névnapot kívánok :) Mentegetőzni nem fogok, de otthon utólagosan is bepótoljuk az ünneplést, vagyis remélem :)

  1. 1 Bayberry Dunes NY automatic garage door opener
    Trackback on nov 5th, 2011 at 12:20
  2. 2 improve eyesight
  3. 3 water in basements Silver Grove KY
  4. 4 how to email large files
  5. 5 work hearing loss claim
  6. 6 orange juice coupons
    Trackback on dec 1st, 2011 at 14:38
  7. 7 equity release calculator
    Trackback on dec 9th, 2011 at 08:15
  8. 8 Beauty care
  9. 9 water ionizer
  10. 10 girl games
  11. 11 Weight Plate
  12. 12 online shopping
  13. 13 Instant Movie Streaming
  14. 14 How To Routers
  15. 15 Contact Xbox
  16. 16 liberty reserve investment
  17. 17 Carrier Parts
  18. 18 payday loanin
Comments are currently closed.