Az elmúlt körülbelül 1 hónapban nem volt notebookom, ami azért gáz mert mind nekem, mind az öcsémnek elég nagy a gép igénye (nem a “gép igénye” XD ), így ez konfliktusokat szült, annak ellenére, h az iPhone 1-2 honlapot kivéve tökéletes eszköz internetezésre. Sikerült 100%-ig megszoknom a dolgot, olyan szinten megy rajta a gépelés, h nem is lehet észrevenni, h gépről vagy szifonról msnezek. Na de azért sokkal jobb a saját kis gépemen.
Ma reggel már 7-kor fenn voltam, a 8-as IC-vel pedig már Debiben. Tibivel összefutottunk a Nagyállomáson, majd felvettük Ferinél az átvételit (mondjuk nem tudom Feri, h nem pattintotta még fel az ereit, mert se net, se tv) majd elindultunk az Albacomphoz a gépért. A szervízben már az általunk ismert nagymellű, jó testű titkárnő fogadott és amíg átvettük a cuccot jól elpoénkodtunk.
A géppel relatíve minden rendben. Mind a 2 zsalut kicserélték, a teljes kerettel és fedlappal együtt. Sajna a régi helyett egy új szériás fedlapot kaptam, amin a márkajelzés nem valami tetszetős, példának okáért nem világít, mint az előző… ráadásul meg is van karcolva.
A lényeg persze az, h rendesen működik és minden kerek. Kicsit koszos a kijelző, bár még ott helyben megtöröltem, de azért jó lesz.
(ez a legnagyobb baj XD )
Aztán visszaraktuk a gépemre a Képek mappám Tibitől, szerencsére a többi cuccom megmaradt, illetve minden sértetlen. Sajna a gari csak annyival hosszabbodott, amennyit a gép a szervízben töltött, remélem nem lesz baja… Aztán fél 3 körülre már itthon is voltam, szóval nem volt vmi hosszú a debreceni kiruccanás, bár már a vonatról leszállva éreztem, h ott vhogy más a levegő, boldogabb, felszabadultabb.
Közben sajna kiderült, h még egy régebbi londoni babrálásomnak köszönhetően, a codecek, a lejátszók és az oprendszer sikeresen összeakadt, ezzel egy számomra lokalizálhatatlan hibát generálva. Ez még nem is lenne baj, de semmilyen mozgóképet nem volt hajlandó megjelenteni egyetlen lejátszó sem. Így mikor hazaértem és raktam egy kis rendet a gépen, ennek az anomáliának a felgöngyölítésével kezdtem el foglalkozni. Az közös ötletünk a codecek törlése és a Media Player újra telepítése volt. A törlés meg is volt, az összes lejátszóval együtt, majd beazonosítottam a Win7-em, mert szükség volt egy eredeti WMP-re. Az a poén, h simán megcsinálta a hitelesítést és még a letöltés is ment elsőre. Az a szép ebben, h a k*rva Microsoft nem szólt, h a Win7-en WMP 12 van (nem 11, amit hagyott letölteni), ebben meg az a szép, h ez a változat letölthetetlen, mert még meg sem jelent. Szóval ez a terv kb 45 perc szívás után megbukott. Majd K-lite codec pack-kal próbálkoztam, ami fel is ment , sőt még a WMP Classic is, kár h nem bírja az Aero-t Win7-en. A másik gond pedig, h ugyan a filmet elindítja, de a felirat kezelése előtt vmi videó renderelési hibát dob fel, aminek ugyan nem tom mi köze van a dologhoz, de a lényeg h nem megy. Majd felraktam újra az eddig omló BS playert, ami csodával határos módon megy. Kicsit ugyan lassan indul, de a lényeg h mennek rajta a dolgok felirattal is.
Most h a gépem elég jól vissza állt az eredeti felállásba, folytatódhat a “gépes élet”, ami az “édes élet” szinonímája. Meg is nézek vmi filmet.
(öcsém telefonján nem találtam meg a makro módot… szal ilyenek lettek a képek, de a lényeg azért látszik)



Nahh akkor vigyázz a gépre jó kis róka mentes móka volt ez a mai… (tesódnak grat a fényképező beállításhoz! XD)
ajánlom a kmplayert, évek óta azt használom, mindent tud, minimál, és még gyors is.