Kedd estére ugye Bárány buli volt betervezve Zoli születésnapjának méltó megünneplése képpen. Az utolsó (előtti) villamossal szépen el is mentünk a Bázisig, ott még nézelődtünk picit, nah meg ettünk egy perecet (kösz lányok). Aztán szokás szerint a korai órára való tekintettel gyorsan bejutottunk a sok szép lány között a Bázisba. A bejáratnál összefutottunk Maresszal, aki olyan mint OW, sokkal jobb volt a haja szőkén.
Szóval jöhettek a szokásos dologok, WC, kanapéról csaj bámulás, lassan feljavuló zene, táncparkettre szivárgás, majd az 1 órakor esedékes Bárány szett várása.
Az öreg már az egy órához képest is jó pár percet késett, amikor jön az sms, h Sanyika Bárány bulin van, én rögtön emeltem is a fejem, h vajon hol lehet és akk miért nem volt nálunk előtte. Erre a következő smsből kiderült, h ő Nyíregyen van és nem a Bázisban. :S Ez viszont azt jelentette, h az öreg sajnálatos módon és szokásától eltérően nem a Bázisban, hanem az Absolutban kezdett, így a 2 órás szett helyett 2 óra várakozás jutott nekünk.
Voltak ugyan jó zenék, de azért a Bázis nem az Ice Beach, ahol még a warm up-ot is élvezem, és van olyan h hosszú napokig csak azt hallgatom. Itt elég egyhangú volt a dolog, és mindemellett még iszonyatos volt a hőség is. Így Nórival a friss levegő mellett döntöttünk, nah meg kitárgyaltunk 1-2 dolgot, ha már volt rá időnk. Közben összefutottunk néhány részeg arccal, plakát ragasztókkal, nah meg más egyéb érdekes dolgok. Aztán mikor már nem akartunk tovább a közszemérem sértés ellen küzdeni, visszaindultunk a Bázisba, és közben összefutottunk a srácokkal, nah meg 2 szörnyű csajjal…, komolyan mondom, németül beszélő csúnya nőktől mentsen meg az isten. Szóval szép lassan visszamentünk ténylegesen a Bázisba és ezzel együtt a pult elé. Nem tudom mikor ért oda pontosan az öreg, csak azt tudom, h a megszokotthoz képest nagyon későn.
Ennek ellenére hatalmas újjongás fogadta, mikor belépett az ajtón, illetve tapsvihar mikor felcsendült a “pillangó”. Ő megköszönte a türelmünket és a kitartásunkat és elmondta a mindenki által nagyon várt mondatot, amit a közönség együtt üvöltött vele: “Mostantól a lemezjátszók mögött 2 órán kersztül Bárány Attila!”. A szett eleje nekem kicsit light volt, bár volt 1-2 komolyan tombolós nóta is. Előbb az ellenőrzőmbe írattam be, majd a szifonom adtam oda, h Attila a mixben is boldog szülinapot kívánjon Zolniak, méghozzá Robie Riverától a “SEX” című nótával, ami nagy kedvencünk. Majd vártunk egy általunk kevésbé kedvelt számot és kiverekedtük magunkat 1-1 ásványvízért, ami nálam tuti életet mentett. Amikor visszatértünk már nem mentünk előre, de hátul még jobban szólt a cucc, Attila pedig szépen lassan felkeményedett és a Grindhouse-tól kezdve nagyon veretős (és nem csajosan veretős) zenéket prezentált. Én ezt természetesen nagyon élveztam, de néha még a többiek szemében is láttam azt a plusz csillogást, amit 1-1 minimal szám okoz. Az ilyen bulikban azt szeretem igazán, a Tornádós vagy ne adj Isten Lovardás bulikkal szemben, h aki ezt a tömeget kibírja, az már Bárány miatt jött, és kívülről tudja a zenéket, azaz egyszerre lendülnek magasba a kezek és a tömeg egyszerre kezd el ugrálni, ami számomra még mindig nagyon nagy elmény, én ezért járok bulizni.
Szerintem a szett második felében minden megvolt, ami kellett, Zoliék ugyan reklomáltak egy picit, h sok szám kimaradt, de egy szett akkor is csak 2 órás, ha pl én is vagy 3 órányi számot bírok.
A sok várakozás kicsit letörte a társaságot, de aztán megjött a hangulat és végigtomboltuk a lényeges részeket. Én személy szerint iszonyat leizzadtam és majd meghaltam a végére. Remélem azért az első Bárányozó Zsolti is élvezte a dolgot a késés ellenére. A buli végén sajan megszivatott minket a technika. Megvártuk ugynis Bárányt a klub előtt, h mind a négyőnkkel legyen már egy közös fotó, amit majd jól kirakhatunk a blogjainkra, de Zoli gépe épp akkor merült le, amikor végre összeálltunk egy kép erejéig. Nah de Attila nagyon türelmes volt, és megvárta h Tibi beizzítsa az Omniát, ezzel csak az a gond, h iszonyat szar kép lett, szóval ez most nem kerül ki (de Tibi azért átküldhetnéd!).





Hát a kép miatt azóta is zabos vagyok a gépre :S az bánt az egész estébe a legjobban. De legközelebb ezt pótolni fogjuk
Bizony hogy Zsolti is élvezte a késés ellenére is és ismétlésért kiált, amint lesz rá pénze
Sztem nekünk is csak a “lesz rá pénze” részen múlik a dolog
majd utánna nézek mikor jön megint a Bázisba, és akkor addigra majd tudunk anyagilag készülni