1st BD of my little blog

Abból látszik, h mennyire meg vagyok úszva mostanság, vagy legalábbis, h mennyire meg voltam úszva kedden, h elfelejtettem szegény blogom első szülinapját. Ezek szerint ezért rágott be tegnap este, és nem is volt hajlandó hozzám szólni egész reggelig. XD

Szóval most h 1 évesek lettünk (én és a blog közösen), elmondhatjuk h megvan az irány, illetve, h nem lankadt a lelkesedés egy év alatt, sőt néha úgy érzem, h még nőtt is a kezdetekhez képest. A blog az elmúlt egy évben, arculatában nem sokat változott, témájában is csak leheletnyit (aki nem rendszeres olvasó annak fel sem tűnik). Volt egy költözés, mert kinőttük az extra.hu-t, mind tárhelyileg, mind szolgáltatások tekintetében. Azóta a wpress.hu tárolja a tartalmat, 1-2 apró hibától eltekintve zökkenőmentesen, nagy köszönet nekik!

Az egy év alatt született ezzel együtt 543 bejegyzés és 671 komment. Fogalmam sincs másoknál h alakul ez a dolog, de én elégedett vok vele, mert így egy napra majdnem 2 bejegyzés jut, ami azt jelenti h tartós és egyenletes a frissülés. :) (bár így is van, h jönnenk az elégedetlen hangok, h nincs új bejegyzés :D )

Alant megtekinthető még a látogatottsági görbe is (sajna csak a januári költözéstől), ami szerintem egy én bloghoz képest nem rossz, persze nem vok ott a nagyok között, de nem is ez volt a cél.

stat

A jövőben szerintem marad minden a régiben, sem arculat, sem téma váltást nem tervezek eszközölni, illetve remélem, h a látogatottság inkább növekvő irányba fog haladni, mintsem lefelé.

Akik egész a kezdetektől velem vannak, nyugodtan véleményezhetik, h milyen dolgokat tapasztaltak az 1 év alatt. :)

3 Responses to “1st BD of my little blog”


  1. 1 FroSt

    Nah az szép :) Én majd még csak fél éves leszek 9-én és szerényen éppen a 100. post megirásán dolgozom :D Amugy én nem vagyok itt a kezdetektől, de mióta igen azóta rendszeresen és töretlenűl figyelemmel követek itt mindent :) és ez így is marad még egy jó darabig. Csak így tovább a blogoláásal :)

  2. 2 Ildi

    nekem akkor is tetszett, meg most is(:

  3. 3 Sir Alex

    Ezt örömmel hallom. :)

Comments are currently closed.