Monthly Archive for május, 2009

Dark Angel

Végre sikerült belekezdenem Jessica Alba eddigi egyetlen sorozatába (szomoró, h nincs több). Eddig ugyan csak a piloton vok túl, és még ha a történet illetve a kivitelézés nem is kiemelkedő, azért a Alba idomai sokat dobnak a dolgon. Majd ha befejeztem a sorit (mert 1 évad után kaszát kapott ugye), lehet h írok róla, de még így is nagyon el vok maradva. ( A Lost finálés írás tuti nem marad el, csak sokat késik…) Most pedig 1-2 “jóféle” kép, csak mert régen volt.

j2

Mondtam már, h valószínűleg a világ legszebb nője? Ha nem, akk most mondom. :)

Continue reading ‘Dark Angel’

Lost on ABC

Iszonyat király és picit vegyes, de annál viccesebb Lost promó. Minimális angol tudással és sorozat ismerettel már élvezhető. Have fun!

Chuck vs RTL

Mint már 1000 éve ígértem végre megérkezett az RTL-re a Chuck, igaz nem lehet túl nagy siker ilyenkor nyár elején, amikor egyre kevesebb ember néz TV-t. Viszont én valószínű belenézek, amíg itthon vagyok. Tehát nem elfelejteni,  június 9-én kedden 22.15-től végre Chuck. Nem tudom milyen  lesz a szinkron, de remélem nem barmolják el, illetve legalább annyi promót kap, h legyen akkora nézettség, h ne kaszálják el az első évad vége előtt. Várom a fejleményeket. Egy kis leírás itt, illetve sok infó, ha a keresőbe írjátok. Szerintem érdemes bepróbálni, nálam nagy kedvenc.

A tovább mögött pedig 1 saját készítésű kis szösszenet, csak h érezzétek miről is van szó. (Feri vágta, én ötleteltem (producer, ugye :D ))
Continue reading ‘Chuck vs RTL’

Beálltam a sorba

Szóval már régebben is szemeztem a Twitterrel (mint a bloggal anno), aztán jött a Plastikon ez a hype, aminek épp a hype mivolta miatt álltam ellent eddig. De most már mivel Plastik Józsi vezet a versenyben, így gondoltam, had örüljön, én is követőjévé válok, amihez persze regelni kell. Ha már regeltem, akkor már keltek én is egy kis netes “zajt”, h legyen mit olvasni azoknak, akiknek még nem sok belőlem.

Szóval lehet jönni követni, a 140 karakteres gyors gondolatokat és történéseket… jóval vulgárisabb, őszintébben, és szókimondóbban, mint itt a blogon. (nyilván kevesebb esztétikai és tartalmi törekvássel, mint a blog esetében)

Lehet jönni követni! :)

Majdnem kész

Ma délben keltem, de mégis hulla voltam, mert ugye még nyom a Vekeri, de az ebéd lelket vert belém. Am is már tegnap láttam, h nagyon jól állunk a házzal. Ma nyílászárókat csiszoltunk, festettünk, meg ilyenek. Csütörtökön viszont már majd költözünk, de tuti átnyúlik péntekre is. Szóval most jöjjenek a már majdnem végleges képek, némi leírással. :) Continue reading ‘Majdnem kész’

Vekeri ‘09

Kissé előrébbről kezdeném, mint amire a cím utal. De még mielőtt ezt is megtenném… Mielőtt a gép elé ültem írási célzattal kivételesen végig gondoltam, h miket is szeretnék megosztani és h milyen formában. Abban a kérdésben h mit igen, és mit nem, abban dűlőre jutottam, a másik kérdésben viszont nem. Nem nagyon tudom, h mennyire legyek szókimondó, mennyire fikázzak le dolgokat, vagy mennyire mondjak neveket a történetekhez. De majd meglátjuk és am is sokkal viccesebb, ha van “karcolás” és van név is az storyhoz. :D Continue reading ‘Vekeri ‘09′

Hayden a yachton

Hozok már pár képet HP-ról, mert olyan régen volt (asszem). Igazából szerintem nem is nagyon lesz mostanában, mert a képeket elnézegetve semmi extra nincs az egész csajban, nem tudom mi volt az oka az irányába mutatkozó nagy érdeklődésnek/rajongásnak. Egyszerűen csak egy átlagosan jó külsejű fiatal amarikai csaj, akinek van pénze egy yachtra, és ha már megvette használja is, és mivel meleg is van, így mindezt bikinben teszi. :) Amit azért annyira nem bánunk, mert tényleg nem rossz csaj, csak mint mondtam semmi extra. Az extrát persze nyilván mindenki tudja, és ez az extra (“színésznő”, ugye) vonzott mellé egy “dísz kant”, aki nyilván minden igényét kielégíti. Tudom kicsit szól belőlem a rosszindulat, de keveset aludtam. :)

http://iprime.wordpress.com/ Continue reading ‘Hayden a yachton’

Nem itt

A tegnapi napról majd  írok, mert voltak történések meg pozitív dolgok, viszont holnap délig nem hiszem, h lenne bármiféle bejegyzés, ugyanis eljött a Vekeri ideje. Még ugyan nem vagyok kész teljesen, de lassan készülődök és már mehetünk is… remélhetőleg az év egyik legnagyobb paryjára.

Egy dolgot kívánok így előre, h ne legyen rosszabb mint a tavalyi és akk nem lesz probléma…. :P

CW upfront

Semmi újdonság, minden megy a CW-nél ahogy eddig. Bár a kaikit kicsit megkeverték és ezzel lehet kinyírják a SupNat-ot, de ahogy érzik. Mondjuk tök mindegy, mert a idénis minden sorozatuk ugyan olyan gyengén promózzák (kivétel  a GG), akk  az egész csatorna bukik, nem csak 1-1 sorozat. A Reapert viszont elkaszálták (legalább nem kell olyan sok részt behoznom). De a lányeg ismét nem ez, hanem az h a szerintem is megkérdőjelezhető szépségű Blake Lively megint elég szépet domborított, Leighton Meester pedig szőkére festette a haját, mint anno a Houseban. :) Micsoda hírek, ugye?! :D

balake1

Continue reading ‘CW upfront’

Mozgalmas, de nem úgy

Szóval mivel ezer éve nem volt időm rendes körképet adni piciny életem aktuális állásáról illetve történéseiről, így most lehet kicsit bőlére eresztem a dolgokat és mindenről írok, ami épp eszembe jut, foglalkoztat vagy mostanában történt. Az a helyzet, h matekot kéne tanulnom, mert még nem mondtam le teljesen a megajánlott 2esről, még akkor sem, ha ezt kifelé eddig így kommunikáltam. Az igazság viszont az, h semmi kedvem és főleg energiám, arról nem is beszélve, h milyen szép az idő, mennyire rövid szoknyában rohangálnak a szőke (barna, fekete, vörös) hosszucombú kislányok, mennyire vágyok egy hideg Sprite-ra és milyen jó lenne ezt a bejegyzést kellemes társaságban egy napsütötte terszon írni, az általam amúgy nagyon szeretett kanapé helyett. Continue reading ‘Mozgalmas, de nem úgy’

iNSIGHT by Handras

Annyit írnék erről a dologról, h iszonyat sokáig készült, iszonyat sok munka befektetésével (persze nem részemről, és nem is tudom, h mennyi volt igazán, mert én is csak olvastam). Az ok amiért ide kikerül az, h szeretném minden olvasómmal megosztani ezt a hihetetlen eyecandy faktort ami ebben a 720p-s videóban van.

insight_470

A képre kattintva a viedó megtekinthető a saját otthonában. :)

13 tornaterem

Milyen szépségekbe botlik az ember, h korán reggel (12:24) a HQP-t böngészgeti és tudja, h a GQ mindig iszonyat jó képeket csinál az ismert szépségekről. Most sem történ ez másképp és hip-hop így lett a chocapic…, vagyis inkább ez az ötletes fotósor. Sajna egyelőre HQ-ban csak ez a 3 kép van, de valószínű jön lassan a másik 3 is. :) Olivia Wild eléggé ott van a szeren az a helyzet, jelen esetben szó szerint. :) Már Ferivel is sikerült megkedveltetni, arról nem is beszélve, h a múltheti House részben (magyar vetítés) mekkorát alakított. Imádom! :)

ow_g31 Continue reading ‘13 tornaterem’

Kékhalál

Mivel a gépemen a fent említett tünet jelentkezett tegnap számelmélet vizsga előtt közvetlenül, így nem nagyon tudtam semmit csinálni a neten… így blogot írni sem, de ígérem pótolom a dolgokat, mostanra (3:17) felállt rajta a Win7, elég fain, de még gyúrni kell, h jó legyen.

Holnap majd jelentkezem!

TF2-es képzés

Kezdek nagyon rápörögni erre a filmre, tényleg egyre inkább azt fontolgatom, h fel kéne menni az IMAX-be, h legyen egy kis élmény többlet. Nah de ez még a jövő zenéje. Most meg jöjjön 1-2 kép kedvcsinálónak, de csak a tovább mögött, mert ez egy blog és nem galéria… :D Continue reading ‘TF2-es képzés’

WHTGB

Andris rákérdezett, h ez ugye a legendás “We have to go back, Kate!” mondatnak a rövidítése-e, és a válaszom az volt, h igen. Ez szerintem a sorozat történelem legnagyobb cliffhangere, legjobb fináléja és még sorolhatnám. Amikor ezt az 5 betűt olvasom valahol, látom a jelenetet, vagy csak vki utal rá, még mindig borsódzik tőle a hátam, és látom magam előt Evangeline Lilly könnyes  és kétségbeesett szemét, a gyönyű smikel karöltve, majd azt ahogy visszaül a Volvoba, és látom Matthew Fox örület határát súroló kiáltását (tudom ez kissé szinesztézia :) ). Tudom h sokan nem tartják túl sokara a 2 színészt, a karaktereiket pedig egyenesen utálják, de én pont fordítva vok ezzel. Evi például az egyik kedvencem (sokáig a legnagyobb kedvencem), amit az egész 3. évadban nyújtott az alapján bele tudnék szeretni. Arról nem is beszélve, h az egyik legtermészetesebb színésznő a vörös szőnyegen. Azt persze nem mondhatom, h miatta érdemes nézni a sorozatot, mert a Lost ennél sokkal több. Nah de nem is ez a lényeg (vagyis igen, de nem itt és most), hanem az h ugye elkezdődött a Cannes-i filmfesztivál és kivételesen Evi is megjelent, van is róla pár kép. Nem vok velük teljesen elégedett, de azért nem rossz képek. Összefogott hajjal pl gyönyörű (ami is :P ), de ez a ruha picit fura és talán előnytelen is, de ettől én még szeretem. Mér nem készül róla olyan kép, amin csukva van a szája, vagy nem mosolyog, tudom h ez az én mániám, de nem szeretem ezeket a természet ellenes vigyorral “eltorzított” képeket…

evi3 Continue reading ‘WHTGB’