Ma reggel egy smsre ébredve (aminek örültem, majd pár órával később már inkább szomorú voltam), válaszolva és a vissza alvással próbálkozva az jutott eszembe, h ez a hét legalább olyan durva volt, mint anno a GT, nah meg a tavalyi GT. Vasárnaptól csütörtök hajnalig egy perc megállás sem volt, nem néztem egy sorozatot sem, blogolni is alig volt időm, enni is csak 3x ettem itthon. Egyszerűen “nem volt megállás, és nem is volt pihenő, csak vígan énekeltük azt, h…”, tegnap hajnalban pedig már a fizikai teljesítő képességem határára értem, és láttam olyat is akinek már túl sok volt ez a hét. Viszont összességében maradandó élmény, és megint sok olyan dolgot megtettünk amit eddig és am nem tettünk/ nem tettünk volna. Egyelőre nem mondom, h még ilyet, mert valószínű végelgyengülésben elhaláloznék.
Tegnap este a bicikis felvonulásnak köszönhetően tőlem szokatlan módon kicsit késtem, majd az Obiban csatlakoztam a többiekhez, akik már teljes készültségben voltak a meccsre, szotyi és sör társaságában. Én ehhez képest egy Cappyt rendeltem, mert h nem iszok ugye. Ez kb addig tartott amíg legnagyobb meglepetésemre be nem futott Agent Banna, aki meg hívott egy Johnnie-ra, mondjuk tartottam magam és mást nem ittam. A meccs maga nem volt rossz, bár a társaság sokat dobott rajta, majd egy enyén (nagyon durván) lelakott notit keltettem életre, aminek a gazdája nagyon örült, a rám várakozók már kevésbé. Aztán szép nagy társaságban “kötöttünk ki”, a hangulat megalapozása céljából… ez sikerült is. A társaság táncosabb kedvű részével éjfélkor átballagtunk az út túl oldalára. A lányok arcán láttam a kétségbeesést, h hova hoztuk őket, mert mikor odaértünk még alig lézengett a Tornádóban vki, és a DJ-vel (ő kivételesen tényleg DJ, keverni is tud, a közönséget is tudja kezelni, nah meg tegnap volt egy másik srác is vele, aki még jobban csinálta a hangulatot) is épp a WC-ben futottam össze (mint anno Groove Coverage-el
). Aztán nem hittek nekem, mikor azt mondtam, h egy órán belül olyan tömeg lesz, h alaig lehet mozdulni és az asztalon lenge öltözetű, dekoratív hölgyek fognak táncolni, és mindenki tombol. De persze igazam lett. Nagyon jó volt a zene, a hangulat, az egész buli. Néha kissebb konfliktusok zavarták meg a felhőtlen szórakozást, de összességében eléggé ott volt a party. Majd szépen oszlásnak indult a banda, és olyan fél 5 környékén én is hazafelé vettem az irányt, kissé szemerkélt az eső, de volt hangulata. Sajna az alvással töltött órák számát ma sem sikerült jelentősen gyarapítani, sorozatra megint nincs időm, mivel most is épp foglalt a fürdő ezért a zuhany is elmarad (egy fogmosásra aljas módon betörtem
), és lassan pakolok és megyek haza, eszek vmi jót.
“ilyen ez a pop szakma”
És még az IK-s sörsátor csak ezután jön
Alvással töltött óráim száma a héten nekem is kevés (10!) Azt hiszem ezzel leirtam mindent…
Poc-OK: Ez meg is látszott rajtad tegnap este, főleg a Kikcsibe, nah meg hajnalban…
Vagy egy órán át meséltél történeteket, örök élmény (nekünk).
És IK sörsátor messze überelni fogja a TTK-st, ez szinte biztos.
az biztos h az IK-s az tavaly is jobb volt mint a többi, legalábbis nekem az rémlik, de már nem emlékszem
Háááát… nekem eddig mindíg a műszaki kar sátra tetszett a legjobban… remélem idén az Ik sem lesz rossz
na azon még nem voltam, így nem tudom