Réges régen, egy messzi messzi galaxisban még egy jó walkmanre vágytam, és hosszas “sírás” után meg is kaptam az én gyönyörű AIWA lejátszóm, ami mint mondani szoktam, azért volt jó, mert nem volt jó, de a fülese az annyira rossz sem volt. Aztán már saját pénz beinvesztálásával megszereztem az akkori büszkeségem, egy piros MP3-as Philips discmant. 
Az volt ám a királyság. Kissé gyorsan lemerült, baromi nagy volt, és gyorsan elromlott a hangerő szabályzó (úgyis mindig maxon hallgattam). Szóval gimibe menet a 45 perces busz útún ez segített elaludni. Már kívülről tudtam a track listet, és bármilyen dance-re el tudtam aludni. Aztán mikor meguntam, h ha nagyon elaludtam, akkor vagy megrántotta a nyakam mikor leesett, vagy fájt a lábam, amire ráesett, nah meg már amúgy sem volt menő. Eljutottunk ugyanis abba a korba, amikor már az MP3 lejátszós telefon volt a menő. Sajna nekem még nem járt le a hűségem, így várnom kellett nyárig, amikor is beszereztem a 6300-at. Nagy öröm volt, mert akkor az egy vadi zsír, full extrás telcsi volt (igaz gyári hibás, de ezt orvosolták). Szóval ezzel megint lehetett villantani, bár fele olyan jól sem szólt a Nokia füles, mint egy SE, és még a lejátszó is elég butácska volt. Aztán 1,5 év elteltével (innentől már ismerős lesz a story) vettem egy iPhonet, amiben meg annyira állat az iPod, h nem kell más, nagyon nem.
Az előbb leírtakból kiderült, h nálam a klasszikus japán MP3/MP4 lejátszók egy az egyben kimaradtak, aminek így utólag nagyon örülök. Szóval a lényeg, h régen király volt, akinek iPod-ja volt mert az drága, meg ritka meg minden. (nem mellesleg jól is szól) Tegnap viszont felszáltam a villamosra és azt látom, h mindenki fejéből Apple füles lóg ki, először csak a csorda szellem és a vhova tartozás érzete lett rajtam úrrá, majd mikor már minden második felszáló is ugyan ebben a felszerelésben jelent meg, akkor már kezdtem azt érezni, h én is csak a tömeg része vok. Azért még annyira nem rossz a helyzet, mert rajtam kívül csak 1 olyan ember volt, akinek a fülesén ott figyelt a mikrofon, szóval legalább a szifon még nem tömeg termék. Ezzel lassan eljutunk oda, h villantani már nem lehet az Apple cuccokkal (tisztelet a kivételnek, ugye MacBook Pro), így marad a használatból adódó színtiszta élvezet.
A konklúzió pedig az, h szépen fejlődik itthon az Apple, nem tudom, h ez az eladásokon meglátszike, vagy h ez csak az egyetemistákra igaz-e, de lassan eljutunk odáig, h már nem menő, vagy kirívó este, ha vki iPodot használ, inkább az a gáz, ha mást használ…
758 Responses to “A zenelejátszók jelene”