Kivontam magam mostanság a dolgokból egy picit. A héten nem voltam sehol és egész korán haza is jöttem. Kicsit belefáradtam a mostanában zajló dolgokba, még nem adtam fel, de lehet h lassan az az idő is eljön. Egyetlen kivételt ez alól a már hagyományos LAN party jelntette. Sajnos Tibi még mindig nem tudott aktív lenni, mert ne jött meg a gépe, de a létszám ettől függetlenül teljes volt. Újjabb játékot vettük fel a listára ez pedig az alap UT. Ezzel a játékkal már az első gépemen is játszottam (sőt kijátszottam), még az NFS 3-al párhuzamosan.
Szóval mejött mindenki, vacsiztunk, nah meg rendeltünk még plusz pizzát, nehogy éhen haljuknk a szokásosan 12 órás játék alatt. TOCA-val kezdtünk és élveztük nagyon, majd mikor megjött Sanyika belvetettük magunkat az UT-ba. Azzal az az egy gond volt, h az összes skinemmel összeakadt, így egy olyan progi szaggatott a gépemen, ami am 377 MHz-en is prímán elszaladgál. Jöttek a nagy káromkodások, csapkodások, “takony súúter”, minigun, “magnó” és a legendás “atom”.
A lényeg mégis az h 1-2 pálya kivételével, mint minden FPS-ben (talán a HL2 kivétel) itt is potya frag voltam.
Aztán lenyomtunk egy csomó versenyt TOCA-ban, ahol megint nem én domináltam, most viszont Sanyika sem volt olyan rossz, nem is beszélve “ÁrPíí” (Feri) kollégáról aki a saját “fostalicskájával” vágtatott végig a pályákon és bocsánatkérések közepette lökdösött le mindenkit akinek csak a közelébe került. Közben kajáltunk, meccset néztünk, röhögtünk…, szal csak a szokásos. Reggel 6 körül feküdtem, majd délre már ittohon votlam.
Délután aludtam, majd este politikai műsorok egész sorát vettem magamhoz, mert most vhogy erre volt szükségem, majd az estét a Lost aktuális részével zártam, ami néhol még a fáradtság ellenére is felrázott 1-2 WTF? momentummal.
Ma megint realatíve korán kellett kelnem, h édesanyám kiverhesse a balhét a Munkaügyi központban, de megérte, mert így soron kívül elintéztek nekünk mindent. A délután pedig a bevásárlás jegyében telt. Kaptam új cipőt (ugyan olyan Nike mint az öcsémé, feket, szürke pipával), stoplist és rövidgatyát (“kispista”), nah meg egy pólót (Reebok), ami a többséggel ellentétben sötét. Majd fater még kínai kajára is meghívott minket, szal összességében elég jó volt a délután.
Aztán ma csak Tűzvonalban, nah meg jött felirat a Kés/alatt-hoz szal azt lehet beverem. A hétvégén meg szerintem alszom és továbbra sem nagyon erőltetem a szociális éltet, majd talán a jövő héten.
0 Responses to “Szabadnapok”