Tegnap indulás előtt még nem nagyon voltam ráhangolódva a dolgokra, főleg úgy h kiderült, már megint nem jön mindenki akivel már réges-rég letárgyaltuk, de végül ez nem volt olyan nagy probléma. Megint épp időben kezdtem el készülődni, már alig volt időm hajat mosni, meg felvenni a farmer, kenvelo polo, zakó hármast, így az ellenőrzőm megin itthon maradt, pedig most Ati név szeritn beolvasta, h kiét írja alá és honnan. Tuti meglepődött volna, h Pécsről vok. Majd mikorra kiértem a megállóba kiderült, h még 11 perc van a villamosig a -8 °C-ban, így hát hangulat fokozás képpen iPhone a fülbe és bedobtam az Atlantisos mixet. Eszter még akkor verekedte ki magát az Ex-ből mikorra én már a Kossuth téren voltam. Ott a 2 egymással szemben álló hőmérő között 11 °C eltérés volt, de én annak hittem ami a hidegebbet mutatta. A környéken már “dögszagra gyűlt az éji vad” és láthatóan nem túl magas élletkor átlaggal. Mivel elég korán volt, így gyorsan bejutottunk, de kérték a személyit, amiből arra következtettünk, h csak nem lesz annyi 14-17 éve közötti elkényeztettet kölyök, akik puccos cuccokban nyomják és 20 ezressel fizetnek, illetve mindezek mellett 0 tapasztalattal operálnak. (de tévedtünk) Szóval lassan eljött a pillanat mikortól többbet költöttem az eltervezettnél (igaz Eszter pénzéből, ami a pultnál picit ciki is volt, nah meg a ruhatárnál, mikor alig tudtam kinyitni a pénztárcáját, nem h a pénzt megtaláljam benne
), de legalább ittam “duci üveges” Heinekent, amire már rég vágytam… kér h pont annyiba került mint egy rendes fél lityós. (de tudom, csak én vok a csóró). Majd kerestünk egy ideális helyet (közben nem gyenge érzés átsétálni ennyi sznob között a szinte üres tánctéren, de legalább relatíve jól festettem
) és módszeresen kielemeztük az összes körülöttünk állót. Volt ott über jó csaj egyedül, voltak nagyon gáz kislányok, gáz mozgással és mellek nélkül. Voltak puccos lámák és igazi lámák, mind stílus mind tánc ügyeleg. Aztán ott voltak a felfújt kemény csávók még a szokásosnál is többen, de fura módon mind csoportokba verődve csajok nélkül. Majd ahogy telt az idő megjöttek a lányok is és egyre jobb lett a hangulat is.
Attila meglepően korán érkezett, majd közölte h ennek hála most kell egy kis disco zenét is játszania… ez a rész annyira nem jött be. Persze a Fallin’-t meghallani és azt ahogy a kiállásban a műértő közönség felsikít (erre majd még vissza térek) elég jó érzés volt, mondtam is Eszternek, h ezért érte meg ennyit fizetni. Aztán beírtam a telefonomba, h “Korgis – Need your lovein’ miskolcról Eszternek”, majd az öregnek nyújtottam, ezt két jelentőségteljes pillantás követett, 2 bólintással karöltve mind a 2 részről. Majd 1-2 régebbi sláger után az a szám minket már a szinpadon talált. Majd Bárány hozzátett, h “Ez is kérésre következik, de csak azért játszom, mert nekem is az egyik kedvencem… jah és ha jól emlékszem Eszternek Miskolcra, de a fene sem emlékszik már ebben a nagy kavarodásban”. Erre mondtam én azt, h wow, na meg h kár, h megint nem készül felvétel. Ennek a hátránya az h nem tudunk ilyeneket és az egész bulit vissza hallgatni, előnye viszont, h nem dumált bele az új számokba és volt sok olyan is amit itt játszott először.
Aztán megint a tánctér közepén talált minket az Automatic, amit ugye nem is kell mondanom, h itt a Tornádóval ellentétben mindenki közösen énekelt, és itt hiányoltam leginkább a többi csajt (
). Majd jöttek szépen sorban a szokásos számok. Ezek közül még a So Good-ot emelném ki. Attila azt mondta, h meglepődött h a hét elején Egerben mindenki kívülről énekli ezt a nem túl koros számot. Majd a kezét a magasba emelte a tömeggel párhuzamosan, a mikorfont meg a szájához, a szemét becsukta és együtt dúdolta a tömeggel a szám mindenki számára ismert elejét (nah itt meg más hiányzott, de nagyon). Erre mondtam én minden alkalommal a Vigadóban, a Tornádóban vagy bármely más helyen, h sok a jó csaj, jó a zene, olcsó a sör, de tomboló és műértő közönség nélkül soha nem lesz meg az a hangulat ami a Bázisban (vagy más egyéb nyugat-magyarországi, vagy pesti klubban). Az utolsó kiemelendő szám (persze én mindenre tomboltam, többnyire Esztivel karöltve, mert h ezért mentünk) a Loco, talán ennek volt a legnagyobb sikere és tényleg mindenkinek fenn volt a keze (talán még a pultos csajoknak is, egyem azt a kis szőkét
). Majd mindannyian, még a puccos picsák is, egyszerre kezdtünk el ugrálni és üvölteni h “Loco”… Ati szerint csak azért, h a feleségét idegesítsük, mert h utálja ezt a számot…, ami annyira jó volt, jó volt hallani azt h “kurva” minden csaj szájából, teljes átéléssel, még sokkal jobb mint azt, h “szooop-jooon leee!”.
Nah de mint minden jónak ennek is vége lett, közben csak 2 verekedés volt, az egyiket majdnem nem sikerült elkerülni. Volt aki sört locsolt szét, többen voltak akik a tudatmódosító szerek hatására csak spontán rám/ránk estek. Aminél a jobbik eset, ha egy formás kislány teszi ezt és nem egy 100 kilós kigyúrt (felfújt?) állat. Szóval mint mondtam a Nicolát meghallva tudtuk h vége, és gyorsan megközelítettük a DJ pultot egy közös fotó reményébe. Majd közölte, h most rohan, szal nem lesz fotó, de azért a tulajjal és a tulaj tényleg mesébe illő barátnőjével még beszélt pár szót (Eszti meg is kérdezte, h az ilyen csajokat vajon katalógusból rendelik, mert nem csak szép volt, hanem még intelligensnek is tűnt), majd kirohant a klubból. Mi meg nem adtuk fel és utána…
Kinn az M6-osa épp a parkolóban fészkelődött így volt még időnk 1-2 szót válatni vele, nah meg csinálni közös fotót. Majd mondta, h rohan Nyíregyre, de még nincs itt mindenki. Erre egy fekete hajú 20-on x éves picsa jön kifelé a Bázisból, majd mászik be a hátsó ülésre és közben kiosztja Bárányt, h “Hova sietsz, hááát sztár vagy baszdmeg, fotózkodjál!”, mi meg alig győztük az állunkat kersni… Nah de ettől még az öreg roppant jó arc volt, mert tényleg beszélgetett, meg fotózkodott is velünk a rohanás ellenére, szal innen is respect neki!
Az első kép rólam a blogon, nem egy sztár fotó, de nem is ez a lényeg. Nah meg az is látszik, h kevesebbet alszok, meg szolizok mint ő.
Hazafelé gyalogoltunk a Bem térig, majd Eszti feljött és aludt vagy 10 percet, én meg addig neteztem, majd haza villamosozott. Én meg ugyan fizikailag fáradt voltam (ennyit rég nem mozogtam/ugráltam/tomboltam), de nem álmos szal még fogat mostam meg ilyenek és nyugodtan aludtam fél 2-ig. Már megint öcsém hívására keltem. Fürödés után magamhoz vettem egy kis konzerv káposztát (mert nincs jobb, meg abban van ugye a vitamin
), majd net és kisvártatva átverekedtük magunkat Ferivel a Sparba, mert kaját kellett venni… lehetőleg sokat, nagyon olcsón.
Most meg blogot írok és lassan nézek vmi sorit, mert holnap már tanulnom is kell.



Hmmm olyan furcsa az arcod a képen, lehet hogy tényleg többet kellene aludni meg szolizni?!
Love you too!
A kontraszt szinte minden formájában jelen van a képen.