Lehet lesz aki bele köt, h ez nem is lila, de az a helyzet h nem nagyon értek a színekhez. Meg mint ma kiderült még kb 1 milliárd dologhoz nem. Nah de mivel a szép nő az nem hozzáértés hanem ízlés dolga, az meg mindenkinek lehet saját. Így jöhet a mai csaj. Nem is tudom mikor kezdtem el Dania Ramirezt kedvelni, de már ez a felállás egy ideje. Mostanában ugyan nem nagyon szerepel sehol, de azért néhol megjelenik és ezzel párhuzamosan itt is kép jelenik meg róla. Ez most sem lesz másképp.
Nem tom miért tetszik am, mert nem igazán az esetem, de nagyon egyben van az biztos. (a 300. bejegyzés
)
Monthly Archive for január, 2009
Tegnap voltunk ugye moziba. A jegypénztár előtt kissé elbizonytalanodtunk, mivel a szinkornos trailer ellenére a film feliratos és egyikőnk sem vitt szemüveget. Aztán mégis az előre megbeszélt filmre vettünk jegyet. Azt soha nem fogom megérteni h mér nem lehet már akkor beülni a terembe amikor még megy az előző film stáblistája? Félnek h felveszem a stáblistát és felrakom egy torrent oldalra.
A film kissé lassan kezdődött, mondhatnám azt is, h az első 10 perc gyakorlatilag idegesítő és unalmas. Nem is voltam vmi elégedett.
Az alap story ugye az: h adott Carl aki egy bank hitel kérelem elbírálója. Teljesen befordult, mióta elvált a feleségétől (akit Molly Sims játszik és én is befordulnék, ha elválna tőlem) és nem h partyzni nem megy, de még a telefonját sem veszi fel. (erről később bővebben) Aztán a heverjai elcibálják egy ilyen hit gyülekezete tipusú paraszt vakításra ahol ráveszi egy öreg b*zi és a szektája h mondjon mindenre igent, még akkor is ha ez számára baromira nem előnyös. Igazából itt kezdődik a film, itt jön elő az igazi Jim Carrey, nem olyan idegesítő mint az eddigi filmjeiben, nem olyan erőltetett, nah de nem is olyan fiatal, mint régen. Continue reading ‘Yes Man’
Bizony eljött a nagy nap sajna még csak amerikában, ma kezdődik Lost 5. évadja. Vhogy csak kibírtuk eddig. Holnap kelek… töltök… feliratot várok… megjön a felirat… BS player indít… “ribizli on Lost”… és vmiért úgy érzem h benne lesz a legendás mondat amitől bármikor fel áll a hátamon a szőr (az a poén, h most is pedig még le sem írtam, csak gondoltam rá). Szóval éljen a “We have to go back, Kate!”, éljen a Lost!
Tuti lesz a dupla részről is bejegyzés, bármi történjen.
(1:08) At the end of time, at the end of me, at the end of us… never been us!
A mozi jó volt, holnap jön a kritika. Végre nem kellett gyalogolnom a különböző helyszínek között, viszont buli sem volt. De legalább eredmény van.
Eddig csak a kezem és a nyakam égették meg cigivel, ma kipipáltam a homlokom is… van még hely a testemen…
(3:05 nem gondoltam meg magam, a bejegyzés marad publikus)
Firessen szólva, most látom csak h az e havi orosz Maximban biza Olga van, méghozzá ruha nélkül. Ez az über light Bond film után örömteli (mondjuk a Hitmanben már láthattuk), nah de nem osztom tovább az észt, jöjjenek a képek, amik szépek… költő leszek.
Ezer éve nem volt autós bejegyzés a blogon. Ez nem azt jelenti, h eltűnt az autók iránti szeretetem, csak azt h csitult a dolog. Reálisan nézve nem h autóm nem lesz a közel jövőben, de még édes anyám kocsiját is csak szökőévente egyszer kapom meg, Debrecenbe erre még nem is volt példa.
De ettől függetlenül álmaim továbbra is vannak. Multkor mondta fater, h ha megnyerné az ötöst kapnék belőle 100 millát. Rögtön elgondolkoztam, h akkor talán lakás, meg ugye jelentős befektetés, meg legalább 1-2 milla használati tárgyakra (TV, iPhone, MacBook Pro 17″ ), ruhákra, bulikra. A gondolat menet ide vonatkozó része pedig az volt, h autót nem is vennék, mert az túl sok kiadást jelentene. Aztán bele gondolva lehet h mégis vennék vmi átlagos használt verdát… mondjuk 3as Golf vagy ilyenek, azt legalább lehet minden nap használni. Nem zavar ha vki össze koszolja, nem zavar ha sáros lesz, nem eszik sokat, elég igénytelen, de kicsit mégis lehet vele állatnak lenni (tudom van erre is alkalmasabb verda, de a 3as Golf az tetszik is). Ezzel szemben a szivem azt parancsolná, h ha már van 100 millám, akkor biza adjunk az érzésnek és vegyünk egy kicsit komolyabb autót, amibe már egy csajt is beültetsz, még akkor is ha nem részeg. Ez a kategóri az, aminél idegbajt kapsz, ha koszos lesz belül, felverődik egy kavics, leszarja egy madár. Viszont ez az a kategória ami sokat eszik, és drága rá a gumi. Ez persze nem azért van mert szar konstrukció lenne, inkább azért, mert a benned rejlő állat és gyerek egyszerre és stílusosan bújik elő. Senki nem gátolhat meg benne, h egy sima kereszteződésben gumit égess, Audikat gyorsulj le csak poénból… mindezt a költségekkel nem törődve. Illetve a klub ajtaján kilépve, büszkén nyomd meg a távirányító gombját, melynek eredménye diszkrét csipogés és a bi-xenon fényszórók esetleg a led sor, kevésbé diszkrét felvillanása. Csak azér, h mindenki lássa. Ezek azok a dolgok, amiknek a szeretetéért, sokan elítélnek, de nincs mit tenni. Mind a nagyzolási mánia, mind a zsidó mentalitás bennem van és a kettő keveréke anyagi szempontból kibírhatatlanná tesz.
(még nagyon nem ért véget, a lényeg a tovább mögött)
Ha már Ausztrál open, akkor itthon kora hajnal. Kinn délután és este. Itthon rohadt hideg és gusztustalan idő. Kinn 25-30 °C és napsütés. Itthon kockák a szobában és csajok nagy kabátban. Kinn rövid szoknyák, és formás női testek, über izmos combokkal. Ilyen “apró” eltérések ellenére én itthonról is élvezem a küzdelmeket (ha végre nem kell tanulni és van lehetőségem fenn maradni). Most pedig jöjjön néhány kép az első fordulóról és a nagy kedvencemről. Nem sztár aktok, de a hangulat és a lényeg átjön… nagyon.
Ma este vére tanultam is vagy 4-órát, meg még legalább 1-et ráhúzok, mert kezd egyre költségesebbé válni az UV-k sora. Teganap előtt este legalább olyan tartalmas beszélgetést folytattam, mint ma délután. Ezek a dolgok kissé elvonják a figyelmem, de végülis csak rajtam múlik. Tegnap végre elkezdődött az Ausztrál open, Szávay gyorsan búcsúzott, legalább nem fárasztjuk magunkat a szurkolással. Nusika simán győzött (pont elkaptam a meccse elejét), annak ellenére h elég lámpalázasan kezdett. Sajna ha jól vettem ki, akkor Shari mégsem indult.
(persze ez nem biztos) Holnap Makro ZH (ez biztos), így ma úgy volt, h nem mek a krampusba, de aztán mégis. Holnap valószínű mozi, körte lé, ananász konzerv és Tornádó… aztán majd meglátjuk mi valósul meg a tervekből.
A ma megint fölreppent a VM film pletykája, én ugyan nem hiszek benne, de nem is kizárt. Ezen kívül semmi új nem történik. Lassan itt van végre a Lost, király brit plakátok nézegetésével ütjük el az időt és nagy erőkkel várjuk az ezzel majdnem práhuzamosan érkező “Vizsgaidősuck vége” táblát is. Ami annak ellenére nagyon örömteli lenne, h megint az elvárások alatt teljesítettem. :S
Most pedig jöjjenek a képek, mert mér ne?
Ha eddig nem mondtam volna, akk most szólok, h a képek végre tényleg nőnek katt-ra.
Ezúton szeretném megköszönni, meme fordítói munkáját, aki mostanság ha nem is azonnal, de belátható időn belül szállítja nekünk a heti GG feliratokat. Most pótoltam a 15. részt. Sajna megint nem volt semmi szívderítő, ez a nagy családi összeborulás nekem kicsit sok és nagyon nem élet szagú. Chuck megint szopó ágon, de örülök h B nem ugrott a nyakába, így tovább húzódhat ez a “szép” (érdekes és feszültséggel teli) kapcsolta. Jack nagy görény, de jön még kis kutyára teherautó. Jennynek kéne már vmi új pasi, mert kezd unalmasá válni az élet az Upper East Side-on.
XoXo (de csak a jó csajokat…
, mint a képen)
Ááá sajna nem úgy ahogy elsőre gondolnátok, pedig… Szóval ez egy újabb bizonyíték arra, h én nem csak a kommersz sorozatokat nézegetem, meg az agyon hypeolt amerikai csodákat, esetleg a magyar tv néző nagy kedvencét, a német sorozat ipar remekét, a nézettségi toplisták csúcsán bérelt hellyel rendelkező Cobra 11-et (nem gondoltam volna, h ez a cím valaha ide kerül), hanem igen is bele nézek néha unikumokba.
Ennek ékes példája az ausztrál Showtime gyermeke a Bordélyház. Jelen pillanatban az AXN adja, vagy adta, de sajna csak 1 részt kaptam el ott belőle, ami alapján letöltésre érdemesnek találtam. Ez kivételesen egy olyan sorozat amit én is és a kritika is szeret, ez általában nem így van, ezért nagyon ritkán díjazzák a kedvenceim a különböző átadókon.
A sorozat tehát nem valami ismert, épp ezért kicsit nehéz volt róla képeket találni, de ezért megpróbáltam.
Az eddigi GG cast képek amik kijöttek, vagy túl voltak cicomázva, vagy kicsik voltak, vagy nem azok voltak rajta, és úgy ahogy szerettem volna. Ez a mostani ellenben elég jó. A címből kiderül h még háttérnek is elmenne a lenti kép, kár h nem vok akkora fan. Sajna Chuck és B. kapcsolata is visszaesett a legutóbbi részben, kicsi J vissza ment a suliba, Dan és S megin összejöttek, nem is értem hol itt a bonyodalom…
Végre jönnek megint a képek Eviről, ugyan azzal a lendülettel amivel közeledik a Lost, már magyar idő szerint is csak 5 nap van az 5. évad premierjéig. Eddig bírtam spoilerek nélkül, remélem ez már így is marad a kezdésig. Majd tuti lesz róla külön bejegyzés mert ez egy nagyon fontos esemény. Most meg jöhet ide jó pár kép, sajna van ami csak scannelt, de azért a szépség a lényeg (a természetes szépség).

Olyan régen voltak már csajok, szal most még egy kis Adriana Lima. Ez a rózsaszín összeállítás am nagyon ott van.

Talán egy éve volt, h iszonyat nagy hype övezte az akkor még nyilván friss Skinst. Mind a junkien mind fórumokon és ismerősök személyesen is áradoztak, h így király, úgy király, ilyen durva, olyan durva. De akkor vmiért nem hittem nekik, rendes net hiányában szinte lehetetlen volt beszerezni és mégsem egy amerikai nagy költségvetésű csodáról volt szó, akkoriban ugyanis szinte kizárólag azokra izgultam (most is oda vok értük, csak már más irányba is kacsingatok). Aztán nemrég beleakadtam egy fura, nagyon realista sorozatba a Coolon egyik este mikor tanulást színlelve háttér tvztem és vhogy megfogott a dolog. Akkor ugyan már csak a rész fele volt hátra, de azt végig néztem. Mikor vége lett eszembe jutott, h ez azok alapján amiket hallottam, csak a Sinks lehetett, nézem a port-on és tényleg. Másnap este már Ferivel közösen ültünk le és néztük a következő részt és beszippantott a cucc.

Tudom hogy nem mindenki jár a junkiera és azt is tudom h az olvasóim között is vannak olyanok akik szerint már unalmas, kommersz, esetleg ciki mind a sorozat mind House személye. Én ezzel szemben nem a hype miatt kezdtem el nézni és nem az ellen hype miatt fogom abba hagyni. Szóval ha lesz sok jó ötlet/beteg/story esetleg szereplő, akkor akár még 100 részt. Bár sajna ez a 100 rész nem rám vonatkozik, én épp várom a 5. évadot a TV2-n, de valószínű még várhatom egy ideig…









Commentek