Egy picit nagyon-autók

Ezer éve nem volt autós bejegyzés a blogon. Ez nem azt jelenti, h eltűnt az autók iránti szeretetem, csak azt h csitult a dolog. Reálisan nézve nem h autóm nem lesz a közel jövőben, de még édes anyám kocsiját is csak szökőévente egyszer kapom meg, Debrecenbe erre még nem is volt példa. :( De ettől függetlenül álmaim továbbra is vannak. Multkor mondta fater, h ha megnyerné az ötöst kapnék belőle 100 millát. Rögtön elgondolkoztam, h akkor talán lakás, meg ugye jelentős befektetés, meg legalább 1-2 milla használati tárgyakra (TV, iPhone, MacBook Pro 17″ ), ruhákra, bulikra. A gondolat menet ide vonatkozó része pedig az volt, h autót nem is vennék, mert az túl sok kiadást jelentene. Aztán bele gondolva lehet h mégis vennék vmi átlagos használt verdát… mondjuk 3as Golf vagy ilyenek, azt legalább lehet minden nap használni. Nem zavar ha vki össze koszolja, nem zavar ha sáros lesz, nem eszik sokat, elég igénytelen, de kicsit mégis lehet vele állatnak lenni (tudom van erre is alkalmasabb verda, de a 3as Golf az tetszik is). Ezzel szemben a szivem azt parancsolná, h ha már van 100 millám, akkor biza adjunk az érzésnek és vegyünk egy kicsit komolyabb autót, amibe már egy csajt is beültetsz, még akkor is ha nem részeg. Ez a kategóri az, aminél idegbajt kapsz, ha koszos lesz belül, felverődik egy kavics, leszarja egy madár. Viszont ez az a kategória ami sokat eszik, és drága rá a gumi. Ez persze nem azért van mert szar konstrukció lenne, inkább azért, mert a benned rejlő állat és gyerek egyszerre és stílusosan bújik elő. Senki nem gátolhat meg benne, h egy sima kereszteződésben gumit égess, Audikat gyorsulj le csak poénból… mindezt a költségekkel nem törődve. Illetve a klub ajtaján kilépve, büszkén nyomd meg a távirányító gombját, melynek eredménye diszkrét csipogés és a bi-xenon fényszórók esetleg a led sor, kevésbé diszkrét felvillanása. Csak azér, h mindenki lássa. Ezek azok a dolgok, amiknek a szeretetéért, sokan elítélnek, de nincs mit tenni. Mind a nagyzolási mánia, mind a zsidó mentalitás bennem van és a kettő keveréke anyagi szempontból kibírhatatlanná tesz. 

(még nagyon nem ért véget, a lényeg a tovább mögött)

Aztán h h jött ez pont most ide… először is van időm hosszabban írni, mert ma nem kell tanulni, 3as lett a marketing vizsgám, Bárányt hallgatok és jól érzem magam. Arról nem is beszélve, h ma a villamosról leszálva, megláttam egy felmatricázott WRX-et (hangjából és a felirat hiányából ítélve sajna nem Sti volt). Gondoltam jó lenne, ha beindítaná a gazdi és pont mellettem gyorsulna (csak h melegítse picit a szivem a hidegben, 25 deka párizsival a zsebemben). Láss csodát mire az Egyetem sugárúthoz értem mellém gurult, majd a másik sávba mellé állt egy BMW M6 cabrio is. Majd a belső ablakok lecsúsznak és megbeszélnek vmit… ohh mondom, nem megyek be az ajtón (pedig ugye haza értem), inkább megvárom a zöldet. Már előre éreztem az égett gumi szagot és ahogy felbőgnek a motorok. Erre kiderül h az a köcsög BMW-s a kanyarodóba állt és mind a ketten szép lassan indultak útjukra a lámpa jelzésére. :( (piccsába) Erről jutott eszembe, h oly rég írtam az autókról és most itt lenne az ideje. Így most lássuk a szereplőket:

Impreza WRX és ez az STi:

A kedvenc autóm. Tegnap néztem használtban és már 5,5 milláért olyat lehet kapni, ami embert eszik. Tuningolva, még garival, miden gyári extrával. A tulaja zárójelben odabiggyesztette h “380-390 LE”. :D Ohh na az már nem gyenge ersztés. Ez az ami nagyon kéne, mert sokan nem tudják az átlag emberek közül (főleg a csajok közül), h mi rejlik benne, de ha rá tudod venni h beüljön, akkor már a parkolóból kikanyarodás után sikítani fog… vagy a félelemtől vagy a gyönyörtől. A belső elég puritán, nah de ez egy sport autó. Annyit eszik, h egy benzinkutat kell utána kötni. De erre szokták mondani h “Az élmény felbecsülhetetlen, minden másra ott a(fater) MasterCard(ja).

subaru_impreza-wrx-sti_r11 impreza_thebest2 2007-subaru-impreza-wrx-sti-limited-interior impreza_thebest3

(saját képek is a 2. meg a 4.)

BMW M6 coupé és cabrio:

Az M6 más kategória. Ez inkább a német precizitás és a nyugat európai elegancia jegyében született, nem a japán elvetemült állatságéban. Itt ha az ember szeretné lehet über elegáns, ami néha nem árt. Hozzá jön a cabrionál a nő vonzó faktor (mert ez a kocsi már a csajokat is elsőre megfogja), főleg ha az ember a képeken látható bordó vagy hófehér színt választja (nálam legalábbis ez a nyerő). Az egész formaterv nagyon ízléses és átgondolt, durva mégis gyengéd, mint az autó maga. A belős már luxus és olyat is kapunk amiből nem is kérünk. :) Viszont ha megnyomunk (jó sorrendbe) 25 gombot és kigyulladnak a megfelelő lámpák, akkor biza jó eséllyel hagyjuk ott a mellettünk álló Imprezát, abban ugyanis komolyan kell tudni vezetni, ez az autó inkább a hülye biztos kategória és apuci kis fiai is verseny teljesítményt tudnak kicsalni belőle, úgy h még bele sem halnak. Szóval ha minden rendben és a váltókart, tövig nyomott gázpedálnál vissza engedjük előre tolt állapotából, akkor bizony az integrált F1-es rajt autómautomatika 3,5 másodperc alatt gyorsít 100-ra, és tuti h nem tudsz előre dőlni az ülésben. Ehhez jön még az Angel eye és a led sor, nah meg az arisztokratikus életérzés. Ez is kéne. Hopp a felnit majdnem kihagytam, ami itt a legkirálybb, tuti annyiba kerül mint egy használt Swift, de bármilyen kocsira felraknám(persze amire felfér :D ) mert olyan gyönyörű.

bmw-m6-02-copy bmwm6coupe3 bmw_m6_1024x768_0b bmwm6cabrio

A végére egy új “kedvenc”.

Audi TT:

Az előző széria nem tetszett a túlságosan nőies vonalai miatt, ezzel szemben az új (abból is a legtökösebb) már nagyon bejön. Az új formaterv az elmaradhatatlan led sor, a karosszéria szélesítés, a kötények és a pici spoiler mind-mind vásárlásra ösztönöz. Sajna ebben nem a Gallardo motor van (nyilván bele sem férne) mint az R8-ban, de azért nem rossz ez sem a Quattro hajtással. Ez már barátságosabban fogyaszt, viszont kissebb a hely és az élvezet is… Itt már tényleg csak egy csaj fér el kényelmesen és nem tudnék a haverokkal együtt könnyezni egy sodrós balosban (mégis az Impreza a nyerő ugye). Az egész verda, főleg hófehérben full elegáns, de még mindig kicsit túl nőies (csaj kezébe nem adnám a kulcsát még megőrzésre sem). Szóval tetszik-tetszik, de nem ez nyer.

2008-audi-tt-by-ppi-the-second-generation-aa-full-max W080032 3ppi-audi-tt-26508 audi-tts-roadster1

Összegezve most legjobban egy M6 coupé kéne, mer csak. Az olyan okosan állat. :P

2 Responses to “Egy picit nagyon-autók”


  1. 1 Buy Facebook Fans
  2. 2 nbuccnccu
Comments are currently closed.