Pénteken a sorsdöntő logika ZH után (ami nagyon a határon lesz sajna
) kaja, aztán szépen Nyíregyre és onnan már Mándok volt a végállomás. Már nyitásként annyit ettem amennyit előtte egész héten (töltött káposzta, “laposhús”), aztán relatíve (a mindennapokhoz képest) korai fekvés, kis pezsgőzés/borozás után (olyan bor volt, h megszólalt, mondtam is faternak h szerezzen nekem, mert állítólag venni nem is lehet, aztán majd lesz aki kap belőle). Másnap reggel állítólag időben keltettek, de mire leértem és magamra varázsoltam a csodálatos munkás csukám, addigra az első disznó már “visított” és mire leértem az ólig már túl volt a dolgon. Aztán a másodiknál már ott voltam, de a nagy létszámra való tekintettel még a tálat sem kellett tartanom, szal a “gyilkosság” fizikai részéből kimaradtam. Persze vmikor előtte vagy a 2 disznó között ahogy az szokás röviddel nyitottunk a hőérzet és a hangulat javításának céljából. Vmiért a disznókat nem mértük meg, szal fogalmam sincs mekkorák voltak, de nem nagyok. Aztán ahogy szokott jött a perzselés. Úgy gondolom a férfivá érés egy fontos lépése, h végre én is perzselhettem a disznót, igaz csak az egyiket és azt is csak a végén (a feketítésnél), de akkor is eddig ilyen nem volt. (nem tudom az olvasók közül hány embernek volt már effektíve lángszóró a kezében
)Aztán jöttek a szokásos feladatok, raklap hordás, takarítás, víz hordás, disznó locsolás… Majd a bontás után a különböző hardver elemek hurcolása, mert a 2 disznó legalább 2 különböző helyre ment. Aki nem falun nőtt föl az el nem tudja képzelni, h a ló a karámban, a tyúkok az udvarban, mi a bokáig érő sárban rohangálunk jobbra-balra és az egész egy nagyon erős hierarchia szerint működik, amiben én vhol nagyon alul (bár már egy kissé följebb) helyezkedem el. A folyamatot túlzottan nem részletezném, olyanokat mint a gerinc végig vágása baltával, vagy a fej szintén baltával való feldarabolása, amit már én is csinálhattam és közben kb úgy néztem ki mint Dexter, csak én kesztyű nélkül, kár h erről nincs kép, mert akié a gép az még nem volt ébren. Szal a lényeg, h a disznók kb 9-re már asztalon voltak, úgy h közben még arra is volt idő h hagymás vért reggelizzünk (tudom-tudom csak ilyenkor eszek ilyeneket). Szóval elég gyorsan lezavartuk a dolgokat és már csak a kényelmesebb dolgok maradtak, mint pl a hurkatöltés (a kiválasztottak majd kapnak képet
). Aztán innentől már csak a jobb részek jöttek, kb 10 féle fogás egymás után sorba és megint előkerült egy nagyon jó bor, kár h már nem ihattam. Szóval már csak a szórakozás része volt hátra. Épp kijátszottam az Undercovert mert úgy jött ki a lépés, szal lassan majd jön a beígért teszt vagy mi. Aztán sajna a United meccset már nem tudtuk végignézni (pedig az aranylabdás is játszott
). Szóval a lényeg, h ezek után iszonyatos ködben kellett haza vezetnem, amibe azért egy picit elfáradtam. A legnagyobb poénokat szándékosan nem lőttem le, majd vmikor január végén, ha minden rendben lesz elmesélem, h miért.
Aztán ma hajnali fél 1 kor keltem.
Majd folytattam a komoly kajálást (szvsz a hétvégén vagy 2 kilót híztam, nah de nem fog ez sokáig tartani). Aztán mivel már nem csak az öcsém rágta a fülem, hanem az őseim is nyomatékosan megkértek, így felraktam az XP-t is a Vista mellé itthon, amik persze nem hajlandóak egymás mellett futni, már ott tartottam, h bármilyen boot prioritást állítottam be nem regalát és mindig a kurva XP-t hozta be… nah de aztán nagy nehezen csak sikerült elérni, h most már a pista megy, azt mondjuk nem néztem meg h az XP az opcionális-e vagy költsönösen lehetetlenítik el egymást a drágák (azóta megnéztem és az utóbbi). Utánna végre elmentünk vásárolni ami nem volt egyszerű, de legalább eredményes és kinéztem magamnak egy cool cipőt is, de azt sajna még nem kaptam meg…
A győztes női kézilabda meccs után, ami az első győzelmünk az EB-n, ezzel az elég érdeks és gyengélkedő csapattal, komolyan belekezdtem az OP2-be (még Ubuntut is bootoltam, meg begépeltem, meg minden), de vhogy fogalmam sincs h mit kéne tudni, és a jegyzet is enyhén szólva hiányos, szal hagytam a fenébe.
Jah és ma csoda történt: felkerült egy relatíve új Bárány mix a netre, ami meg van toldva még pár számmal és egy interjúval is, szal végre lesz mit hallgatni, csak sajna vhol elhagytam a jack átalakítómat és így nem tudom telefonon hallgatni.
Nah de mindegy is, ha továbbra is ilyen rendszerességgel jönnek a mixek akkor lesz időm még megunni is.
Aztán lesz mostanság jó pár kép, ugyan a hétvégén nem nagyon voltam net közelbe, de egyet-kettőt beszereztem, szal majd jönnek. Hétfőn sajna OP2 Zh és reményeim szerint egy elég jó party (bár nem is az a lényeg
), nah de ezeket majd még meglátjuk.
Commentek