Mivel ma már minden rendes blogon elolvastam az év legnépszerűbb 10 bejegyzését, még akkor is ha már egyszer real timeban ez megtörtént, így most én is megteszem ezt. Összegyűjtöttem a bejegyzéseket és most meg is osztom:
1. Bánhidi Vivi még egy nagyon korai posztban, nem hittem volna h ő lesz a legnépszerűbb.
2. A 10 kedvenc sorozatom listája került erre a helyre, ami azóta nem sokat változott, bár…
3. A szak csaja szavazáson Gota lett az első (érdekes körülmények között) és ez is érdekelt egy pár embert.
4. Kristen Bell érdekesebb csúnyán mint szépen, ez nagy dícséret szvsz.
5. Aztán itt a 10 “legkedvencebb” csajom. (ez szintén változott azóta asszem)
6. Rihanna domina cickói sokak fantáziáját megmozgatták.
7. Egy gimis ismerősöm is szerepelt az “efédzsem”-ben.
8. Egy kép az első szerelmemről.
9. Megint Riri csak most még lengébben.
10. A végére pedig ismét KB aki akkor még tényleg a legeslegszebb volt.
Szóval kiderült év végére h a csajok érdekeltek titeket a legjobban (ami nem is csoda), de szerencsére azért a másik fontos pont a sorozatok is felkerült.







Commentek