Bocs h a hétvégén nem voltam valami aktív ami a bejegyzéseket illeti, de sajna (így utólag) más elfoglaltságom volt. Péntek este tök sötétben, már mint a vonaton, mert h nem volt világítás hazáig, mentem haza. Mondjuk nekem nem volt olyan gáz mint azoknak akik nem tudtak Tokajba leszállni mert áram hiányában nem nyíltak az ajtók.
Miután sikresen haza értem, kaja és a Hajrá csajok (talán 3) című film. Ami nem egy Oscar díjas mű, de roppant szórakoztató a maga szánalmasan vicces párbeszédeivel, illetve rendezésével. Viszont benne volt HP és Rihanna,meg még egy rakat alul öltözött pomponlány és hát tudjátok Save the Cheerleader…
(mint a Knight Riderbe
).
Másnap fodrász… nagyon durván rövid lett a hajam, nah de ez van,pedig én mondtam h a szokásos legyen, de nem az lett. :S Közben kimenetem unokaöcsémék elé az állomásra, akik öcsém új gépének hátralévő részeit hozták.Utólag köszönöm neki az alkotórészek beszerzését. Nah már most a gép összeszerelése a szokásos mederben folyt, mindent össze is raktunk szépen, először 2 különálló konfigot, mert úgy volt h az is össze fog jönni (azaz meg van minden hozzá) és a net miatt jól is jött volna, mer az meg fix IP-s meg minden… De végül nem lett belőle semmi, mert a sok költözködés közben a régi monitorunk is beadta a kulcsot, és egy szinte vadi új DVD író is, szal már akk nem volt minden kerek, de az új “1-es blokk” telepítésre kész volt. Persze a “pistát” elsőre nem kajolta, akk ment rá az XP, majd arra a Vista (ami nem tudom, h aktiválódik-e otthon mert egyetemi változat, de egyenlőre mindegy is, de azért vki megmondhatná!). Ott összeraktuk a rendszert, kissé macerás volt 1 monitorral úgy, h a másik gépen volt net… Nah de felállt kivéve, a hang. Az vhogy nem akart összejönni.
Ezzel párhuzamosan, mert legalább 3-an voltunk a gép szerelésére és csak egy fért hozzá, PSP-ztük, TV-ztük, zenét hallgattunk és a végére úgy döntöttünk, h nem érdekel a hang, ha már van egy atom erőművünk, akk játszunk. Ment is a FarCry 2 fullon DX10-be persze bug-gal, de erről majd később, meg bepróbáltuk a Fifát is. Én szerettem volna a Gridet is, de péntek hajnalba vmi féregírtónál rossz helyre kattintottam (egy elég jó party után) és iso-stól legyalulta a gépemről az egészet, még szerencse, h a mentések vhogy megmaradtak…
Ejtek már a péntekről is 1-2 szót mielőtt a lányok megreklamálnák.
Határozottan állítom, h 3 csajjal jelentősen jobb partyzni menni mint ugyan ennyi kocka pasival, még akkor is ha mások úgy kezdték, h “nem tudom h fogod bírni”. Életemben először táncoltam aztalon (mondjuk ez az adott helyen nem nagy szó). Illetve az este nagy tanulsága h egy jól felépített dekoltázsnak nagyobb hatalma van mint a Nibelung gyűrűjének és nagyobb meggyőző ereje mint Obi van Kenobinak.
Kedden velük megyek a Bázisba és remélem ugyan ilyen jó lesz, jah az majdnem kihagytam h milyen jól hangzik a szájukból az Egy-két-háá…
Aztán másnap “reggel” gondoltuk készre csináljuk a cuccokat, de hát nem derült ki mér nincs hang. Az viszont kiderült h sem a wi-fis háló kártyához, sem a nyomtatóhoz nincs driver “pista” alatt.
Szóval így ment is a levesbe, de vhogy XP-n is maradtak a hang gondok viszont legalább volt net. Hopp itt ejtenék még szót arról, h sajna minden eredeti oprendszerem 32 bit-es így a 4 GB RAMból csak 3,25-öt ismer fel a szemét, szal ez még tuti nem a végső felállás…
Nah de ugye nem volt hang, de itt legalább már reklamált vmi HD audio izét, amit égre-földre kerestem a köcsög Realtek honlapján, de nem találtam, majd egy fórumon leírták, h azt a HD 3870-hez kell felrakni mert ez vmi HDMI-s izé… Ok mondom, legalább meg van mit hogy. (Mondjuk azt nem értem h a legújabb Catalystba ez mér nincs benne, de mindegy.) Akk ez fel is ment de még mindig nincs hang. Közben megy az auto frissítés mondom hátha a sp2 nem bírja a sok új hardvert. Felment tehát az SP3, ami nem oldotta meg a gondot, de legalább most már a videó kari drivere is kötekszik,de azért megy. Majd kiderült,h kell egy file aminek sp2-a vége, azt kell futtatni, majd utána kell felrakni, a már korábban említett HDMI-s izét és utána az SP3-at és akk talán, vagy keresni kell egy sp3-as végűt ami meg vagy csak netes legenda vagy nem működik.
Aztán most ott tartunk, h minden van, csak hang nincs mert indulás előtt egy órával már inkább az egész gép kivágása tűnt helyesnek egy újabb Microsofttal töltött óra helyett. Így maradt az XP és a net egyenlőre. Nah meg az h mivel nincs PS2-es egér csati az alaplapon, én meg elhoztam az egerem így egér sincs otthon. Hááát mit mondjak szép az élet. Az h 2 Windows mennyire nem kompatibilis egymással, illetve mennyi egyéb kompatibilitási gond van még az nevetséges és soha nem gondoltam volna. Komolyan mondom, lehet h könnyebb lenne Mac OS X-re átállni.
Szóval van egy P5K-s alaplapunk, egy nem működő hangkártyával, 4 GB RAM-unk, amit nem tud kezelni egyik 32 bites rendszer sem, van egy HD 3870 512 MB-os videókarink, amin van HDMI-s hang, de vicces bogarakat generál 1-2 új játékban, és pénz hiányában egy 40 GB-os vinyónk. Azt hiszem erre mondaná dédnagyapám ha még élne, h “Cifra nyomorúság ez fiam!” De legalább az E4400 rendesen teljesít.
Agyilag iszonyat lefárasztott a dolog és komolyan egy hétig nem akarok telepítő képernyőt és driver CD-t látni. A végére “már senki ne szóljon hozzám” hangulatban voltam. De most legalább megírtam a matek leckém, meg ezt a bejegyzést.
A hétvége pozitívuma viszont az volt, h édes anyámnak nagy kedve volt főzni, így bundás kenyér, töltött káposzta, virsli, muffin, zúza pörkölt volt a hétvégén, szal tuti híztam vagy 2 kilót, de majd kedden tesiórán és Bárányon leadom.
Commentek