Tegnap szépen kicsíptem magam, bár a borotválkozás elmaradt, de sajna amúgy sem nagyon volt rá szükség. Aztán Sanyikával a nagy hideg ellenére úgy döntöttünk, h kemények leszünk és az iszonyatos hideg ellenére zakóban sétálunk át a fő épületbe, így utólag a megfázásomból kiindulva ez rossz ötlet volt. Benn aztán elsőre nem az a látvány fogadott amire számítottam, jóval kevesebben voltak mint amennyire a véradásra várakozók számából következtetni lehetett. 15 perc alatt leszűrtük, h komoly hiba volt csaj nélkül bálba jönni, de egyenlőre nem volt mit tenni. Aztán szép sorban futottunk össze rengeteg ismerőssel és beszéltünk sok dologról (én szvsz olyanokról is amikről nem kellett volna) és szolgáltattunk mi magunk is pletyka alapot és pletykáltunk mi magunk is, imádom az ilyet!
Aztán sajna a programmal sem voltam teljesen elégedett, vhogy a zene tavaly talán jobb volt, illetve nagyon sajnáltam, h KAP nem tudott eljönni.
Mondjuk mi a vodás bajszokkal olyan szinten elszórakoztattuk magunkat, h a közönség majdnem meglincselt minket. Az este nagy részét viszont azzal töltöttük amiért mentünk (legalábbis én) estélyi/koktél ruhás hölgyek nézegetésével. Mint mindíg most is voltak egész formás darabok és legalább ilyen számban ocsmány és ízléstelen hölgyek is. Aztán ott voltak még a bálokon megszokott viccesen tántorgó táncoltó részeg gólyák és más egyéb járulékos “költség”. Így összességében az egész este nem volt rossz annak ellenére, h nem éreztem vmi túl jól magam, nah de majd talán jövőre.
Így utólag pedig azt kell h mondjam, h a nap mélypontja az volt amikor a nem kicsit hidegben kellett fél 5-kor hazasétálnom.
(ez nálam már bevett szokás, semmi pénzért nem hívnék taxit!
Ma aztán olyan fél 2-kor keltem, válogatott kézilabda meccset néztem, telefon tokot kerestem, fürdés, kaja és azóta sorozat meg blog és talán még játszok is ma.
Alapvetően ez a bejegyzés kicsit pletykásabbnak indult, de aztán úgy döntöttem elég lesz erre a szerda este.
480 Responses to “Gólyabál 08”