Kezdeném azzal, h fel vagyok annyira háborodva, h egy oldalban anyádozzak a ma estém miatt… De jól nevelt vok (még ha ezt mások nem is gondolják így) és nem teszem.
A lényeg h a ma este a filmezésé. Egy olyan filmel kezdtük amire már nagyon régóta vágytam, de nem volt belőle rendes minőség…
Most is a dvdrip-nek hívott “angol rip mozis szinkron szar vágás kombóval” operáló változatot sikerült beszerezni.
Nah de most jön a lényeg: A Lepattintva (Forgetting Sarah Marshall) szar magyar címre keresztelet filmről van szó, amiben abszolút pozitívan csalódtam. A nagy várakozás oka ugyanis nem a film storyja volt, hanem a majdnem főszereplő Kristen Bell megtekinthetősége, de ennek ellenére egész nézhető volt.

A film lényege az h a CSI-hez hasonló sorozat sztárja (KB) és a sorozat kissé láma zeneszerzője 4 év után hirtelen szakítanak, majd KB a “köcsög rock sztár” új pasijával Hawaira utazik, ahova tök véletlenül a lámának is sikerül elvergődni. Ebből az alap szituból fejlődik ki a néhol
pénisszel altesti humorral tarkított szórakoztató dráma orgia. (persze aki alpból negatívan áll a filmhez az tuti nem így fogalmazna, de majd mindjárt kifejtem, h én miért tettem) A story maga nem nagy szám, bár nem ilyen történet vezetésre számítottam. A pénok és a beszólások elég jók, bár komoly gond, h az elején túl sok a lelkizés és én a mű drámát nem tartom viccesnek, de ezmonydjuk egyéni. A környezet és a lányok szépek, van 1-2 majdnem érdekes mellékszereplő. Az egész film legjobb része a középpontban lévő két csaj, akikért érdemes megnézni a filmet. KBről nem akarok ódákat zengeni, mindenki tudja mit tud és mit nem. Az viszont feltünt, h a magyar szinkron ellenére is ő volt a legjobb színész a filmben, a vacsorás jelenetnél mutatott arcjátékát pl tanítani kéne
ha lehetne. A másik csaj aki valószínű sokaknak jobban fog tetszeni. Ammellett h gyönyörű és szimpi (a filmben minden esetre), ő fogja játszani Mona Sax-ot a Max Payne filmben, ami ezek után nagyon jó döntés.

Most jön az elmaradhatatlan negatív részleg: A film nem hoz többet egy limonádés amerikai vígjátéknál, igazi egyszer nézős (bár én a csajok miatt majd megnézem mégegyszer

)Azt nem értem h miért kellett a filmben kb 5x mutatni egy méretes péniszt, illetve azt sem h ezek ellenére egy fél mell sem volt benne (ha az ominózus fotót nem számolom). Dirakt azt akarták, h ne a káromkodás hanem a f*sz miatt ne lehessen 12-es karikával tolni (nah de majd a magyar kereskedelmi adók kivágják

). Amúgy is szvsz ez sokkal durvább mint egy kivillanó mell.
Nah és még egy utolsó dolog. Van egy jelenet ahol a láma előtt fekszik KB egyszál semmiben és a srácnak nem áll fel…?
Aztán először nem kér segítésget, majd KB szájjal próbál rajta segíteni, de semmi. De emberek már alapjáben véve az is gáz ha KB (vagy bárki) fekszik előtted és nem áll fel, főleg ha még rá is segít. Komolyan jobban elhiszem a Harry Pottetres varázslásokat mint azt h vkinek KBre nem áll fel. Aztán a forgatáson meg gondolom nem tudott mit kezdeni az erekciójával.
Kissé átmentem én is altestibe mint a humor, de ezt nézzétek el mert ezek mellett nincs jó napom.
455 Responses to “Pozitív csalódás”