Mindenhol jó…

Már nagyon vágytam vmi környezet változásra, de nem izgultam különösebben a nyaralás miatt, de egyszer csak ott tartottunk h nah akk induljunk. Az eddigi tapasztalatim alapján alap, h mindig kiabálás van a bepakolásnál (köszönhetően a csomagtartónk és a csomagjaink kompatibilitási gondjainak), de ez most vhogy elmaradt. :)

21. én 10 körülre értünk az olasz tengerpartra… rögtön elvesztettük az előttünk haladót (aki az utat tudta) ezért először egy elég formás olasz rendőr nővel kellett szorosabb kapcsolatot kötnöm. De mivel kb annyira tudott angolul mint én, így elég jól megértettük egymást. (am ez az összes olaszra jellemző, h nem nagyon tudnak semmilyen nyelven, de ez szerencsére az oda látogató turistákra nem volt jellemző).

A beköltözést nem elemezném, a lakhely is elég korrekt volt az összes igényem kielégítette… Levonultunk a tengerpartra ami ugyan nem (teljesen) olyan volt amilyet vártunk (amilyen tavaly volt), de azért korrekt volt. A tengert magát most sokkal jobban élveztem mint eddig bármikor… ennek nem tudom mi volt az oka.

A tengerpart természetesen mint mindenhol máshol tele volt formás és roppant ocsmány nőnemű egyedekkel, tehát volt mit nézni. Valahogy az elmúlt pár évben mindig úgy alakult (most is :D ), h a szomszéd lánya elég szemrevaló teremtés, tehát még kajálás közben is volt mit nézni. :P


Külön verset lehetne írni a formás női mellek és a tenger hullámainak erotikus táncáról, de ezt most kihagyom mert nem vok költő, pedig ha már itt tartunk a napolajjal bekent formás popsikon megcsillanó napfényről is eszembe jutna biztosan 1-2 metafora és más egyéb is… :D
Jut eszembe volt édesvizű medence aminek a partján hasonló volt a kilátás, valahogy már nagyon vágytam a pihenés azon formájára aminek elengedhetetlen kellékei: 1 doboz Soproni, 1 darab 2 órás Bárány mix, 1 darab tengerpart, 1 darab nap, 1 darab FHM és sok idő és nő. Ezt a receptet bármely hímnemű olvasómnak bátran ajánlom, biztosan ízleni fog. :P
Azt viszont nem értem, h mér volt a jakuzzi hideg vizes? Mondjuk ez nem gátolta öcséméket abban h egy gyönyörű szőke miatt több mint egy órát töltsenek benne. :D (nem hiszem, h megérte)

A napok többnyire napozással teltek. Többször voltunk Jesolo belvárosában (asszem 15 km-es volt a szállodasor, sétálóutcával). Az az egy zavart nagyon h az őseim igen lassan sétálnak és folyton be kellett őket várni… nah mindegy ez legyen a legnagyobb bajom.

Asszem a 3. napon vagy 250 km-et utaztunk több komoly dugón keresztül a Garda tóig, ami nagyon szép hely, de azért ennyi utazást nem biztos h megért…

Az egy másik dolog h azon a környéken ahol mi laktunk egy híd miatt amit a láma németek (mondtam már h utálom őket?, mondjuk a csajokat nem :P vhogy ők a leghajlamosabbak a monokinizésre és még mellük is van, ami nem minden nemzet hölgyeire igaz) 1 sávosnak használtak mindig dugó volt. Viszont a tó szerencsére ugyan abba az irányba volt amerre Verona, így visszafelé benéztünk oda is. Verona köztudottan a Romeo és Júlia helyszínéül szolgált. Meg is néztük az (állítólag) ominózus erkélyt, illetve megfogdostuk mindannyian Júlia mellét.(van is mindenkiről fotó) Engem ez a helyzet arra emlékeztetett mikor még Bólyban a Szűz Mária szobor kezébe adtunk egy kosárlabdát Y-al és közös fotót csináltunk vele.(bár szerintem az utóbbi jóval viccesebb :D ) Ami viszont nagyon bejött az az amfiteátrum, ami fater szerint (ő mind kettőt látta) csak egy picivel kisebb mint a Római, viszont sokkal jobb állapotban van, illetve teljesen egész. Lényeg az egészben h a körülötte lévő térrel együtt nagyon királyul nézett ki.

Alapjában véve azért szántuk magunkat kirándulásra, mert arra a napra fürdésre alkalmatlan időt tippeltünk. Erre abból következtettünk, h előző este olyan 2 óra felé hatalmas vihar és jégeső volt. Ilyet már régen láttam. Nagyon komoly volt ahogy cseresznye nagyságú jégdarabok estek.Egy tetőablakon keresztül még a szobába is. A lenti kép egy igazi before -after cucc, a fenyő árnyékában a kiinduló állapot, ezen kívül pedig az eredmény látható. A kukoricából is csak a szára maradt.

Az olasz pizzát sokan szidják, de szerintem elég jó volt és a hallal ellentétben ez elég is volt. Erről viszont az jut eszembe, h a zacskós krumplipürétől mindenki óvakodjon, az egyszerűen kriminálisan szar volt, bár csonk nélkül megettem…  az éhség nagy úr. :D

A hazafelé út sokkal hosszabbnak tűnt mint oda felé, kezdetem kissé türelmetlen lenni. Amúgy is a családi nyaralás mindig a türelem és az alkalmazkodás próbája. Arról nem is beszélve, h odafelé mivel este volt elég sokat aludtam, visszafelé viszont elég meleg és nappal volt, ami szinte teljesen kizárta az alvást.

A nyaralás összességében jól sikerült. Sokat napoztam (bár lebarnulni nem sikerült :) ), sokat fürödtem, olvastam és pihentem, bár hazaérve mégis fáradt voltam. Olyanokat mondanak mostanában, h híztam is… ez szörnyű, de majd lefogyok! :D

Most volt rá egy napom, h kipihenjem és szintre hozza magam. Mint írtam iszonyat lemaradtam rengeteg témában, szal sok mindent kell pótolnom. Ennek a legfőbb oka, h annak ellenére h az egész parton volt ingyen wi-fi nem tudtam netezni, mivel ugye fater megtiltotta h vigyem a gépem. Ez mindaddig nem is volt para míg meg nem láttam, h a szomszédok minden reggel a híreket olvasgatják a notijukon. Asszem ezt hívják féltékenységnek. :)

Most pedig igyekszem a jövőhetem összes programját konkretizálni, illetve vmi lakhelyet szerezni a félévre, ebben valószínű Feritől kapok segítséget. Nah de már elkanyarodtam a témától.

Az most már biztosan látszik, h sokkal jobb lett volna folyamatosan írni a bejegyzéseket még kint (akár papírra) és úgy összefűzni egy egészé, mert így csomó story és jó ötlet kimaradt, nah de majd legközelebb.

11 Responses to “Mindenhol jó…”


  1. 1 Pepperell MA business phone systems
    Trackback on nov 5th, 2011 at 12:38
  2. 2 seattle seo
  3. 3 Cheviot OH flat roofing
  4. 4 sensual massage,
  5. 5 house plans
    Trackback on dec 9th, 2011 at 19:27
  6. 6 shooting games
  7. 7 facebook ofsex
  8. 8 liberty reserve investment
  9. 9 euro millions lottery
  10. 10 Carrier Parts
  11. 11 uk business directory
Comments are currently closed.