Nyári tervek

Published
by
Sir Alex
on 2012. április 13. péntek
in USA
. Closed

1000 éve nem írtam… meg ilyenek, ez most mindegy, bár nyilván volt oka, de a legfőbb az, h nem volt kedvem. Viszont hamarosan újra itt a nyár (és meleg az idő…), szóval fel kellene éleszteni a blogot, mert idén sem fogok mindenkinek több oldalas maileket gépelni, viszont ettől még szeretném elmesélni, h mi is fog velem történni odakint, és erre ez a legjobb platform. Idén is lesz szó jóról és rosszról is, meg a táborról a munkáról és persze a megérdemelt nyaralásról. Ez pedig az egész bevezetője.

Az engem személyesen nem, de a neten kerszetül ismerőknek nyilván ismét az lesz a legfontosabb kérdés, h mégis miből, miért, hogyan. Továbbra is a Campleadersel megyek, ugyan oda ahova tavaly, ismét saját tőkéből, ami azt jelenti, h nem a szüleim fizetnek be. Azt, h miként teremtettem elő rá a pénzt, az maradjon az én titkom, viszont valóban nem volt egyszerű, viszont a tábor végére még úgy is  bőséges pluszban leszek, h mindent szépen visszafizetek. Szóval a lényeg, h idén is megéri, mert persze am nem is mennék. Aztán, h mi lesz utána, azt még nem tudom csak sejtem, de az majd egy szeptember elejei bejegyzés témája lesz, ha lesz.

Ferihegy (Liszt Ferenc)-ről Frankfurtba onnan pedig NY-ba visz majd a repülő, és visszafelé is ez lesz az útvonal. Úgy döntöttem, h nem bonyolítom az életem és bár drágább lesz a repjegy, de kinn minden olcsóbb és főleg egyszerűbb, ha szépen az elsőévesekkel utazok. Sajnos még nem tudom, h kinn vagy benn leszek, aki eddig követett az tudja, h tavaly is volt váltás, amit idén nem tervezek és benn szeretnék lenni, de majd meglátjuk. Szóval mesélek majd arról, h miért is jobb sok pénzért „fos“ (egyébként többnyire nem vészes) munkát csinálni, mint itthon kevés pénzért. Ennek a bejegyzésnek viszont nem ez a sarkallatos pontja, hanem, h magamnak felvázoljam, h mi is a cél, mi is a terv, ami életet ezzel az egésszel kapcsolatban.

Augusztus 21.-én végetérnek a megpróbáltatásaink a táborban, majd indulunk is gyorsan NY-ba, ahonnan pedig minél hamarabb Las Vegasba repülünk. Alapvetően nem rajongok Vegasért, de azért nyilván lesz 1-2 mókás dolog, illetve meggyőzött az a tény, h a látnivalók egy része elég könnyen elérhető onnan, a szállás pedig nagyon olcsó, meg „all you can eat“, meg minden. Szóval Vegasba 4-5 nap, ott megnézni a várost, illetve ezzel párhuzamosan a környező mókákat, mint pl a Death Valley, ami szerintem az egyik kedvencem lesz az egész út során. Természetesen már az első vagy ha nagyon spórolunk, akkor a második napon autót bérelünk és majd csak vmikor szeptember 6.-án  adjuk le San Fransiscoban. Vegasból LA-be vezet majd az utunk, természetesen a Garand Canyon és a Hoover Dam nem maradhatnak ki, erre az egészre tervezünk 3 napot, majd meglátjuk, h milyen megoszlásban. Annyi biztos, h ide nem tervezünk fix szállás, majd lesz vhogy, bár ezt senki nem ajánlja, de nem lesz gond, mindent meg lehet oldani, még az is lehet, h sátorozunk vhol.

LA-ben 3 napot tervezünk eltölteni, mert ahogy olvasom, nem egyszerű a város közlekedése, és bár mindenki azt mondja, h koszos, érdektelen és unalmas város, az én fejemben azért mégis van egy rakás hely, amit legalább egy fotó vagy megtekintés erejéig meg akarok látogani. Így szerintem el fog menni ez a 3 nap, pláne úgy, h egy nap strandolás és 1 nap Universal studio is benne van a programban, meg szerintem a Sea World is bele fog esni, de azt majd még meglássuk. Itt már nem olyan olcsó a szállás, meg az sem mindegy, h hova esik, mert minden kurva messze van és nagyon szar a közlekedés meg a parkolás is, szóval nem lesz egyszerű menet.

A következő nagyobb rész az LA-ből San Fransiscoba vezető út lesz, természetesen mi sem a hegyekben végigfutó autópályán, hanem a parton kanyargó 1-es úton fogunk menni, amiről mindenki ódákat zeng, én ezt is nagyon várom… szerintem elég sok időbe fog telni a sok megállással, de mégis igyekezni kell majd, annak ellenére, h 2 napot szántunk rá. Néhol faragni kell majd még a terven, mert bár ez fejben jól néz ki, a valóság ritkán ilyen gördülékeny.

San Fransiscora szintén 2 napot szánunk, ami lehet majd kevesebb is, mivel be akarom szúrni a Yosemite nemzetipark pár pontját, ami nincs közel és nem is egyszerű terep, viszont az USA egyik legszebb része, így semmiképp nem akarom kihagyni. SF-ban 4-5 hely van, amit fixen meg akarok nézni és az Alcatraz nem feltétlen van köztük, pláne, h állítólag tök nehéz bejutni (mármint előre kell jegyet venni), nagyon eltérő véleményeket hallok róla. Itt leadjuk a kocsit (remélem nem lesz semmi baja, mert van egy-két necces rész, amit annyira nem szeretnek az autók), majd szépen visszarepülünk NY-ba.

NY-ban maradt jó pár hely, ami azóta készült el, h eljöttem, illetve van néhány, amire nem volt időm, vagy nem tudtam róla. Szóval nem fogunk ott sem unatkozni, pláne, h a többiek még nem is voltak, és valószínű, h én is végigjárom velük a jobb helyeket újra. Elég nehéz megunni a világ egyik legizgibb városát. Ide 4 napot terveztünk, amiből esetleg lehet egyel kevesebb, mert a már fent említett nemzetipark eddig nem volt benne a napok elosztásában.

Szóval ez az egész remekül hangzik, de 1600-1800 mérföldnyi autózás és legalább 3 repülő elérése soha nem egyszerű dolog, illetve rengeteg időt ellop az ember életéből. Arról nem is beszélve, h szerintem eljön majd az a pillanat, amikor betelik a pohár, és kell egy nap, vagy legalább egy éjszaka szünet egy kényelmes szobában a neten lógva és sört iszogatva sok-sok alvással.

Aztán mikor hazajöttem, és ott leszek, ahol a part szakad, akkor a maradék pénzemből elkezdem előteremteni azt, ami majd a következő félévem fedezi, az már egy másik kérdéskör, h lesz-e hova hazajönni, és h ez a folyamat melyik országban fog folytatódni.

(ha sok hiba maradt benne, akkor elnézést kérek a nyelvnáciktól)

Egy estém itt… hon

Published
by
Sir Alex
on 2011. november 7. hétfő
in Mi van/volt ma...
. Closed

Lassan indul az este, pont olyan lassan, ahogy a jegyzeteim nyomják el az érzéseim. Amekkora szerencsém van  DKV-val annyira szívom meg a tudatom kiöblítését, és még az a rémálom is felsejlik, h nem lesz kivel megosztani azt, amit biztosan nem tudok megfogalmazni. Zárt ajtók és közjáték, majd megoldás, mely fura, mégis otthonos, és fél pohár sörönként a múltam részletei tűnnek fel, ráadásul húsvér valójukban, mintha a Karácsonyi Ének remixe lenne a saját szellemeimmel. Közben érkezik a pozitív visszacsatolás… wi-fi van, mi más… bár nem minden irányból, de legalább annyira megnyugtat, mint amennyire felkavar, még akkor is, ha van aki értelmezze helyettem, a több irányba is egyértelmű, így bizonytalanná váló jeleket. Az egyik szellemem nem tágít, míg a mási félválról vesz búcsút, kissé sértetten, h nem jelent már annyit sem, h rosszul érezzem magam miatta. Persze, ha nem tágít, és nem ismerem a fegyvert, amivel eltávolíthatnám a nyugtatós dobozom mellől, inkább megkerülöm a mára már sokkal kevésbé vonzó, bár még mindig fals potenciált rejtő sárkányt, és majdnem ismeretlenekhez csatlakozok, akik üde színfoltjai ennek a jelenésnek. A sárkány  és a tabuk távoznak, ahogy a második szarvarsmarha is. Veszélyes vizek, veszélyes őszinteség, és az a megnyugtató érzés, h legalább az egyik oldalról úgy tehetünk, mintha tudnánk, h miről is folyik a szó, pedig nem. Aztán elfogy a nyugtatóm, és maradnak a gondolatok, és marad az ezer éves ösvény, mely mindig ugyan az, és mindig más. Ingyen Zsiráf, Kikötő, Nagyerdő, Békástó… a gondolatok, tájak és személyek pedig pont ilyen intenzitással váltják egymásta a fejemben. A felszabadultabb sorstársak, vagy csak fiatalabbak, még csak most kezdenek a ma esti küldetésbe, bár nem tűnnek túl elszántnak, én pedig beállítom az ébresztőmet, h holnap felelősségteljesen induljak a napnak, és térjek vissza a talán megváltást jelentő jegyzetekhez, melyek lassan elnyomják majd az érzéseim.

Szeptember, Október, szürkület, hideg és végítélet (persze közel sem ennyire negatívan)

Published
by
Sir Alex
on 2011. október 19. szerda
in Egyetem and Mi van/volt ma...
. Closed

Régen írtam, nagyon régen, vhogy mostanában nem visz rá a lélek, nah meg nem is nagyon történnek említést érdemlő dolgok mióta hazajöttem… „vagyishát“, ahhoz képest, ami kint említésreméltónak mondható volt, ahhoz képest az itteniek elhanyagolhatóak. Szépen kiélveztük az indián nyarat, és végig buliztuk a heteket, ahogy azt kellett. Sajna még a DEN előtt beköszöntött a tél, mindenféle átfutási idő nélkül, de persze ezen nincs mit csodálkozni, mivel az időjárás nem a magyar bank szféra. Az Anima csalódás volt, meg szinte az egész este is, annak ellenére is, h azért a hangulat meg volt alapozva. Szerencsére a szerda estét kedves barátaim Sanyika, Zoli, Jim és Tibi sikeresen megmentették a Vad Fruttikon felsorakozó dekoratív lányokkal karöltve, így nem érheti szó a ház elejét, bár lehetett volna ezt az egészet szebben és okosabban is szervezni, de ez már csak ilyen. Aztán most, hogy a DEN-nek vége, vhogy a buli hangulatnak is vége szakadt a tél beköszöntélve. Szóval most jönnek a csendben itthon töltött esték, esetleg borozgatás, tea főzés és sorozatok/filmek előtt kuporgás az öreges téli estéken.

A kis csapatunk, akikkel szinte minden percünket együtt töltöttünk az elmúlt években, olyan szinten szétszóródott, h most már annak a pár percnek is nagyon örülünk, amit együtt tudunk tölteni, és az “együtt” még így is gyakran elég hiányos, és soha nem teljes, de ez a világ rendje, vagy mi… Az új csapat beszerzése pedig az V. év kezdetén már nem alternatíva, és am is a régit szeretném vissza, ami halott álom, de ez van, ezt nem kell szeretni. Mert szép és jó a online barátság, csak vhogy kevésbé szabad, mint a real time azonos térben.

Erre persze rátesz még egy lapáttal, h Tibi már dolgozó ember, így nem ér rá csak úgy mindenfél gyorsan kialakuló és gyors lefolyású partykon résztvenni. Arról az apróságról már nem is beszélve, h nekem is munkát kéne találnom, nem is feltétlen a pénz miatt, bár az soha nem jön rosszul, nah meg soha nincs belőle elég, pláne, ha épp előbújik, a fogalmam sincs, h honnan örökölt, zsidó mentalitásom… de elkalandoztam, mert a mondat második fele az lett volna, h a magány és az unalom a szobában nem épp a legjobb partnerek az ember kedvének jobbátételéhez, így jobb lenne dolgozni. Mert persze soha nincs pénz, csak ha épp olyanra kell, akit amit valóban szeretne az ember. :)

Közben épp nagyon szeretném, h teljenek a napok, de ezzel párhuzamosan roham léptekkel közelít a végítélet napja, ami legalább két biztos kivégzéssel kecsegtet, és egyelőre még csak reménykedni bírok, h a sortűz minden tagja elhibázza majd. Persze a remény ebben az esetben is édes kevés, így lassan ideje lenne tanulni, mert a halál a lovasai közül erre a félévre a legjobbakat küldte, akik már rég vadásznak a nyugodt egyetemi éveimre, és most már mindenképp döntésre kell vinni a dolgot. Persze ilyenkor az ember végig gondolja az összes lehetséges végkimenetelt, és van még katasztrófa terv is, ami előreláthatólag evakuálással végződne, de azt nem nagyon szeretném. Szóval marad a Stat és a Nummat tanulás, és ahogy nézem az Adatbiztonság sem egy new yorki hosszúhétvége, így lesz tennivaló.

Persze összességében nem panaszkodom, minden folyik a maga természetes medrében, meg van, ami nem a természetes medrében, de kell vmi, amit élvez is az ember, és hát mi lehetne jobb, mint a szabálytalankodás…

Sportolás, fogyás, munka, tanulás, a szórakozás fenntartása, a depresszió elkerülése, és persze egy nő sem árt… de már kezdek úgy beszélni, mint egy BTK-s lány, csak ő persze nem lányra vágyik, bár manapság ki tudja. Szóval egyre szürkébb hétköznapok, néhol kitörési lehetőséggel, de összességében tényleg semmi említésre méltó, ha az olyasmiktől eltekintek, amiket nem lehet csak úgy kiengedni a web 2.0 végtelen tengerére, ami olykor mégis rendkívül aprónak és belterjesnek tűnik, de ez persze már megin‘ egy másik témakör.

Közben az én blog néhol átszivárog a tumblr-re, ahol még mindig sok a nő és az autó, de néha megéri benézni és egy-egy pillanatképet elkapni, és ez itt nem a reklám helye de, csak mondom. :) Persze köztudott, h ott az én blog csak akkor népszerű, ha A listás vagy, de ki nem szarja le, ha egyszer úgyis magamnak csinálom, a többiek csak szeretik, ha szeretik…

Most pedig meglátogatok egy valószínűleg teljesen értelmetlen órát, ahol legalább az aktuális sorozatok megfelelő sebességel csúsznak le a TK-ból, ha már más nem… és itt el is érkeztünk a következő posthoz, ami kis összefoglaló lesz, hátha van még akinek tudok ötletet adni a sorozatokkal kapcsolatban.

Vége az Entourage-nak :(

Published
by
Sir Alex
on 2011. szeptember 16. péntek
in Sorozat
. Closed

Rég írtam sorozatról, de most úgy érzem muszáj, mert egy elég hosszú szakasz zárult le ismét. Mindig fura érzés egy olyan sorozat utolsó pillanatait látni, amit hosszú éveken keresztül követ az ember, és egyszer csak végetér. Persze nálam ez az Entourage esetében nem pont így volt, mert vagy 4 évadot tömbösítve néztem meg, ráadásul kb egy hét alatt, mert egy picit beszippantott a téma. Viszont azóta naprakészen követem az eseményeket, és már a fent említett dara sem most volt. Valamiért eleinte idegenkedtem a sorozattól, hiába ajánlották nagyon sokan, én mégsem kezdtem bele, majd egy próba rész alkalmával, amit persze más nézett, és én egy teljesen random időpontban kapcsolódtam be az eseményekben, azonnal magával ragadott. Biztos sokan tudják rólam, h már alapvetően érdekel az „álom gyár“ háza táján történő dolgok jelentős többsége, a színészekről, és pláne a színésznőkről már nem is beszélve. Persze a sorozat nem feltétlen a témája miatt egyedi és magávalragadó, sokkal inkább a stílus és a nagyon szerethető karakterek ejtik szerelembe az egyszerű sorozatnézőt, és még így a sorozat végén sem nagyon engedik el, sokkal inkább a film iránti vágyakozásra sarkallnak.

Hogy mire is gondolok? Az alap storyba nem mennék bele, mert elég hülyén jönne ki, ha erről kellene írnom így a 8. és egyben záró évad végén. Mindenki szépen megtalálja kis millió helyen, h kinek az élményei alapján és mi körül forognak az események. Én inkább arról beszélnék, hogy a kiváló karakterek mekkora fejlődésen mentek keresztül az évadok során, és hogy mindezek mellett megtartották azokat a tulajdonságaikat, amiért imádtuk őket. Lehet, hogy erősnek tűnik az imádat szó, de szerintem elég, ha csak Ari Goldot említem, akihez hasonló karakter szerintem még soha nem született, és szerintem még évek múlva is nyugodtan emlegethetem majd, mert mindenki tudni fogja, h miről is van szó, még akkor is, ha nem nézte a sorozatot.  A karakterek mellett mindenképp meg kell említenem a sorozat másik alappillérét, ami talán még fontosabb, mint a karakterek, ez pedig az az érzés, ami végigkísér minket mind a 8 évadon át. A sorozat végig azt sugározza, h ez bizony a realitás, és insidernek tekintik a nézőt, betekinthetünk a színfalak mögé, sokkal kevesebb mázzal, és sokkal több olyan aprósággal, ami alapján roppant hitelesnek tűnik az egész. Persze nyilván nem tudhatjuk (én nem tudom), hogy valóban ilyen-e az élet LA-nek ezen a részén, de én úgy érzem, hogy talán ez a sorozat áll a legközelebb az igazsághoz. Ezt a realitás érzetet nagyban erőssíti a rengeteg saját magát alakító vendégszereplő is, és itt bizony nem kis, hanem sokkal inkább hatalmas nevekre kell gondolni, akik rengeteget tesznek hozzá a feel good érzéshez. Szintén a nagy pozitívumok közé sorolom a végig megmaradó pozití felhangot, ami még akkor is ott motoszkál a háttérben, ha hőseink éppen valami méretes szarba keverednek. Ez szerencsére igaz az utolsó évadra is, amiben elég sok volt a konfliktus és a ború, de valahogy mégis mosolyogva nézte az ember, ha mást nem is, de a problémák megoldódását mindenképp. Amit még meg kell említenem, az a drága kocsik, a jó nők, és a remek zene, amik elengedhetetlen részei a sorozatnak, mindehhez pedig hozzá járul még a humor, ami lehet, h néha kicsit fanyar, de folyamatosan ott van, és még a karakterek szivatásánál is inkább velük nevetünk, mint sem rajtuk.

Rettenetesen hiányozni fog a Törtetők, örültem a happy end-nek, és várom a filmet. Mindezek mellett pedig nyugodt szívvel ajánlom bárkinek, akit kicsit is érdekel a filmes világ és szeretne látni egy igényesen kivitelezett sorozatot, ami bármikor mosolyt tud csalni az ember arcára.

Hazaértem

Published
by
Sir Alex
on 2011. szeptember 9. péntek
in Mi van/volt ma...
. Closed

Szóval, mint gondolom sokan észre is vettétek, vhogy a tábor vége és az utazás is kimaradt… a tábor vége azért mert hosszú és bonyolult, és amint belekezdtem leírni, gyorsan rájöttem, h esélytelen visszaadni pontosan… Az utazást pedig úgy lett volna jó, ha minden nap leírom a történteket képekkel illusztrálva, de szerencsére azt kell, h mondjam, h annyi unalmas percem azért nem volt, h napi 1 órát ezzel töltsek. Szóval akit ezek a dolgok érdekelnek, azoknak nagyon szívesen elmesélném egy sör mellett, de biztos vagyok benne, h csak több sör mellett sikerülne. :)

Már lassan egy hete itthon vagyok, és vannak fura dolgok, meg vannak, amik nagyon hiányoztak, és vannak, amik meg a kintlétből hiányzonak rettenetesen. A repülőről leszállva nagyon örültem, és az egyetlen különbségnek azt éreztem, h itt nincs mindenhol légkondi. Aztán jött a család egy része, meg a sok-sok itthoni kaja, és ezzel elkezdődött a visszaállás az itthoni létre. Bevallom, h az “örülök, hogy itthon vagyok” téma kb 2 napig tartott, aztán szépen visszakerül az ember az igazi Magyarországra, ami azért még sok mindenben elég csúnyán le van maradva, nem csak az USA-tól, de minden nyugati országtól. Itt pedig egyáltalán nem arra gondolok, h nem jár mindenki hatalmas kocsikkal, vagy vmivel alacsonyabb az életszínvonal. Egyszerűen csak a rettenetes magyar mentalitásra gondolok, amit baromi nehéz megszokni, még akkor is, ha a nyár elején azt mondtam, h majd a kintit lesz nehéz megszokni.

Az egyetemi élet viszont semmit sem változott, bevallom, h ennek azért eléggé örülök. Sikerült a koliba gond nélkül beköltözni, mondjuk kellett hozzá egy kis szerencse is, nah, de mihez nem. Már az első 2 napban sikerült az őrületbe kergetni a portások jelentős részét, pedig nem is tettünk semmi rendkívülit, csak a szokásosat. :D

Végre sikerült magam minden tekintetben kialudni, még akkor is, ha az első két debreceni estémen összesen aludtam vagy 5 órát, nah de ott van még a délután, illetve szépen vissza lehet állni arra, h az ember délelőtt inkább csak passzív. :) Nem panaszkodok, vannak azért az alvásnál fontosabb és főleg kellemesebb dolgok is. Voltunk az egyetemen is, ami annyit tett, h megnéztük az új infó épületet, ami szép-szép, viszont szerintem rengeteg fölösleges tér van benne, és még a stílust is sikerült néhány helyen mocskosul megtörni. Persze a légkondis termek azért fényévekkel jobbak, mint a matekban. Arról, h a félévem h alakul majd, nah arról még egyelőre fogalmam sincs, a koliban úgy látom, hogy a társasággal nem lesz gond, ahogy eddig soha, és itt persze nem csak Tibire gondolok. A tárgyaimról egyelőre keveset tudni, pláne mivel a leglényegesebbek am is csak vizsga kurzusok.

Arról pedig, hogy az amerikai emlékek mikor fognak teljesen megszépülni és eléggé elhalványodni, egyelőre sajnos, vagy nem sajnos még fogalmam sincs, de jó volt kinn, és egyelőre elég jó itthon.

Már nagyon közel a vége

Published
by
Sir Alex
on 2011. augusztus 21. vasárnap
in USA
. Closed

Szóval úgy tűnik, h kb ezer éve  nem írtam, és ez bizony így is van. Azóta persze rengeteg dolog történt, és hamarosan arra is ki fogok térni, h mi is az oka annka, h nem írtam már egy jó ideje. Szóval nagyjából tudom, h hol is maradt annyiban a történések sora, de ezzel párhuzamosan azt is tudom, h annyira részletesen már nem fogom tudni leírni a dolgokat, ahogy azokat azonnal le tudtam volna, így nyilván nagyon sok minden ki fog maradni.  Szóval kezdem is azon a ponton, ami a blogolást, mint olyat megszüntette.

Szóval volt egy kellemes péntek este, amikor is ugye a szokásos “ünnepi” vacsorát tartottuk a hobbi zsidóknak, arról nem is beszélve, h még jóval később is jöttek, mint általában szoktak. Szóval volt egy rakás pulyka sütésre használatos tepsi, nekem meg a végére elfogyott a türelmem, és az egyik amúgy is idegestő munkatársnőmmel szemben elszakadt a cérna, és elég rendesen kiosztottam, amire ő egy egész estés sírással válaszolt. Ez persze azt eredményezteaa, – mindamellett, h persze nem vagyok büszke a dologra, sőt – h én lettem a fekete bárány a külföldiek többségének szemében, meg ahogy láttam a magyarok szemében is. Ezen a vonalon elindulva könnyen kideríthető, h nem maradt a dolog megtorlatlanul. Persze azon az estén történt egy csomó jóság is, de az most mindegy. Szóval a megtorlás mint olyan nem lett túl bonyolult: egyszerűen csak kidobtak a konyhából, és nyomhattam az outside melót. Ezzel persze nem is lett volna semmi gond, ha nem a kislány honfitársai lettek volna a munkatársaim, akiknek nem voltam épp szivük csücske. Nah de az első pár nap szopatása után, mostanára normalizálódott a helyzet, és néha még külön élvezem is a dolog. Szépen elfogadtak a munkatársak is, és a főnökeim sem túl haragtartóak, sőt… de erről majd később. A munka élvezetéről meg annyit, h bár 8 órát kell melózni, és csak 1 óra szünet van napközben, de legalább nem vagyunk bezárva a konyhába, folyamatosan ugyan azzal a pár emberrel, és nem feszülnek egész nap az idegeim. A kinti meló elég nagy szopás bír lenni, ha az embernek 3 napig kell esőben damil kaszával füvet vágnia, de elég kellemes is tud lenni, ha csak napozni kell a szeméttelepen, vagy esetleg lemosni 1-2 autót egy egész délelőtt alatt. Szóval változatos a téma, és nem is olyan rossz, arról már nem is beszélve, h ami nem öl meg… Szóval ennyit a váltásról, és arról, h miért nem tudok emberi időben hazatelefonálni, és miért nem íródik mostanában a blog.

Közben a gyerekek is elhagyták a tábort, ami a szabályok jelentős enyhülését jelenti, pláne, mivel a feletünnk dolgozó emberek jelentős része is elment velük együtt, erre a hétre még a táborigazgató is. A gyerekek helyét egy katolikus vallási csoport vette át, akik nagyon rendesek, és “TRON Jézusos” pólókban rohangálnak. Szóval vannak érdekes dolgok. Közben meg folyik egymás szivatása, illetve jönnek szépen sorban a partyk, és mindenki elkezdte már érezni a végét is a dolognak. Úgy döntöttem, h nem fogok minden apró ittas szórakozásról vagy egyébről beszámolni, de azért kettőt ki kell, h emeljek a sorból. Az egyik a legnagyobb buli, ami eddig a tábor területén történt. Mivel a gyerekek múlthét pénteken elmentek (ugye),  a consulerek pedig csak másnap reggel léptek le, így természetesen partyt kellett tartani. A party pedig nem volt akármilyen. A lomtalanítás során rengeteg party kelléket szedtünk össze, így abban nem volt hiány. A party az Outpostban kezdődött, és az alapozás után a Dormban folytatódott, ahol a lányok laktak a tábor ideje alatt. Biztosan mindenki látott már amerikai filmet vagy sorozatot, amiben az egyetemi bulikat a klubházban tartották, és mindenki egy helyen volt (kivéve, akik már elhúzódtak vmi alternatív tevékenységre  :P ), és mindenki ivott, és más egyéb tudatmódosító szereket vitt be a szerevezetbe. Szóval megvolt az eddig általam még soha nem tapasztalt, sőt, szinte csak a Blue Mountain State-ben látott buli feeling…  tényleg, mint a filmekben. Majd mesélek még személyesen erről a dologról, mert voltak durva dolgok. Szóval ez az egész mindaddig tartott, amíg a főnökünk be nem toppant, és mindenki el nem kezdett menekülni. :D Az sem volt egy gyenge pillanat. Aztán az este persze még folytatódott… nem kell félni. :D A másik party pont tegnapra esett, ami pedig az utolsó este volt, amikor még a teljes staff ki tudott menni a városba egy kis pub-ozás erejéig. Ehhez még hozzáscsapódott az az aprócska tény, h már megin’ a főnökök fizették az estét, amitől ugye mindig finomabb lesz a sör. :D Szóval a meló mellett azért akad bőven jóság is. Nem mindig felhőtlen a kapcsolat a különböző nációk között, viszont nagyon sokszor előfordul, h közös partykat a tartunk, főleg az Outpostban, és nagyon kellemes tud lenni ez a multinacionális légkör, ahogy egymásnak tanítgatjuk a nagyon fontos szavakat, illetve összehansolítgatjuk egymás kultúráját, illettve keressük a megegyező dolgokat… Lehet, h ez szentimentálisan hangzik, de néha tényleg rettenetesen érdekes dolgokat tud mesélni még egy európai is, nem h egy dél-amerikai. Persze majd erről is mesélek bővebben, mint ahogy a dzsungelben varázsgombát osztogató papnőről is, aki spirituális utazásra visz a saját elmédbe, de csak, ha már felkszültél rá lelkileg.

Biztos többen hallottak róla, h mennyire ki voltam akadva a múlthéten némi bankos-autókölcsönzős-MBP-s incidens miatt. Nah meg sokan kérdezték is, h mi a helyzet, így most le is írom az igaz történetét a dolognak. Kezdeném ott, h ugye tervbe volt véve egy MBP vásárlása, amire a régi gépem eladásából, és az itteni fizetésemből kapartam össze a pénzt, vagyis egyelőre csak kapartam volna, mert a gépemet még nem sikerült eladni, de reméljük a legjobbakat. Szóval a lényeg, h elméletileg már elég régen megvan a pénz a dologra, és összeállt a fejemben az egész tranzakció. Első körben elkeveredett az otthonról kapott pénz, ami az el nem adott gépem részét fedezi, és elég sokára jutott hozzám, de persze szerencsés körülmények között mégis megérkezett. Aztán mikor meglett a pénz, akkor kiderült, h bár van elég pénz a kártyámon, de mégsem tudok vásárolni. Az ok elég fura, ámbátor annál prózaibb. A Bostoni autókölcsönzés nyomán zároltak kb 50k-t a számlámon, ami még nem is lett volna baj, mert ezt már az előtte lévő alkalommal is megtették a biztonság kedvéért, de most másképp alakult. Mert a legutóbb, amikor kpben fizettem, akkor kb 3 napra rá már újra a rendelkezésemre állt a pénz, itt pedig a zárolás vége épp pontosan szeptember kettőre esett, ami annyira nem vicces, főleg nem annak függvényében, h 3.-án megyek haza. Szóval eléggé kiakasztott a dolog, és elsőre nem is tudtam mit kezdeni a helyzettel, csak majd felrobbantam az idegtől. Nah de másnap reggelre sikerült egy kicsit nyugodtabban átgondolni a dogot, illetve segítséget kérni Z-től. Persze a probléma még csak részben oldódott meg, mert ugyan az autókölcsönző már feloldotta a pénzem, de a bank erről még nem vett tudomást, így továbbra is marad a szopóág, nah meg a pénzem a számlán. Nah de ettől függetlenül azért csak sikerült megrendelni a gépet, ami a mai napon meg is érkezett. Maradjunk annyiban, h elég nagy öröm van aktuálisan. :D A tokomat viszont elkeverték, így ma újra meg kellett rendelnem. Szóval most tok nélkül lennék, ha Regi nem adta volna kölcsön az övét, és csak reménykedek, h még az előtt megjön a saját tokom, h elhagynám a tábort. Szóval szurkoljunk az amazonnak közösen.

A gépről csak annyit, h olyan, amilyenre számítottam, sőt… vannak olyan apróságok, amiket eddig nem is sejtettem és sokkal kellemesebbé teszik a használatot. A minőségérzet csodálatos, de tényleg. A pozitív meglepetés a dologban, h a legújabb oprendszerrel kaptam a gépet, ami sok apró ujdonságot hozott magával, köztük pl a magyar nyelvet, még több multi-touch-os gesztust, sok szép animációt, és 1-2 átdesignolt apróságot. A kicsomagolás is élmény volt, a bekapcsolásról nem is beszélve. Szép lassan végig vezetett egy varázslón, aminek során felkonfigurálta saját magát. Persze kellett neki net, de épp meg tudtam oldani, így mindent beállított, mindent szinkronizált… szóval gördülékeny volt az egész, ahogy azt el is vártam. Az akksi pedi félig volt töltve kb… és kicsit több mint 4 órán keresztül használtam vele (most épp 7:32 van hátra üzemidő ügyileg :D )… eléggé bejön ez a dolog. Persze vannak még dolgok, amik nem teljesen tiszták, illetve még nem sikerült a QuickTime-ot megfelelően működésre bírnom, de ez már csak az én tapasztalatlanságomból ered. Ezzel párhuzamosan viszont nagyon sokat bír adni a felfedezés, a kitapasztalás, és tanulás élménye, ami a használattal jár, mint anno a Win esetén. Ha egyszer eljutok majd arra a szintre, h úgy tudom kezelni az OS X-et is, mint a Win-t, akkor már nagy gond nem lehet.

Lassan vége lesz az egész melónak és a tábornak is. Talán picit sajnálom is a dolgot… de azért van ennek előnye is. Mert már nem sokat kell aludni, és csövelhetünk egy estét New Yorkban, majd egy hét Miamiban, ahol South Beach-en süttethetjük a hasunk, vagy akár élhetünk azzal a lehetőséggel, amiről az ismert nóta szólt… Utána pedig 3 napot töltünk egy apartmanban 3-4 utcányira a Central Park-tól, amit épp ma foglaltunk el, és elég korrekt volt még az árfekvése is.

Szóval nagyon sok apróság, érdekesség és durva dolog kimaradt… de nem lehet kb 2 hét minden élményét visszaadni egyetlen bejegyzésben, pláne, h egy ekkora időintervallumot már nem is olyan könnyű átgondolni, pláne mivel elég mozgalmasak a mindennapok, így a vége felé, még akkor is, ha nem feltétlen a munka szempontjából. Szóval minden eléggé rendben van, eddig a hangulatom ingadozó volt, de most persze rettenetetesen örülök a gépemnek, amin ezt a bejegyzést is írom. Aztán gondolom lesz még itt mélypont is, ha mást nem akkor, amikor majd el kell hagyni a tábort, és az itt megszokott embereket és életvitelt, és a nyaralás után szép lassan vissza kell majd térnem az otthon megszokott életemhez. – Olyan ez az egész, mint mikor az ember kap egy tesztkészüléket, amit a teszt időszak alatt megszok, megszeret, sajátjának érez, majd jön a mail, h vissza kell adni a forgalmazónak, és épp egy olyan mütyürről van szó, amire nincs pénzed, h magadévá tedd.  – A többiek mind azt mesélik, h elég nehéz visszaállni… már Magyarország hangulatára is, nem hogy az életvitelre. Itt jut még eszembe, h mostanában szerencsére a konyhát is szabadabban fogják, így elég sok magyar kaját tudtak készíteni a srácok, az eddigi legkirályabba a (rengeteg) pogácsa és a marhapörkölt volt, amiért rajongott az egész staff, nemzetiségtől függetlenül…

Boston

Published
by
Sir Alex
on 2011. augusztus 2. kedd
in USA
. Closed



Hol is kezdjem…? Talán az elején kellene, ha egyáltalán tudnám, h hol is lehet az eleje. Talán ott, h kisebb-nagyobb huzavona után, én kerültem a másodévesek közé második első évesnek, ha értitek, h mondom. Szóval megvolt a fix 7 fős csapat, és szépen mindenki felvázolta, h mégis mit szeretne Bostonban, vagy Boston környékén csinálni. Voltak elég határozott terveink, miszerint: el kell látogatni a füvesek Mekkájába, Marcinak siklóernyőzni kell, majd Harvard nézegetés, utána IMAX, majd buli a városban, majd alvás hotelben, másnap pedig bálna les, városnézés, és outlet. Persze, ember tervez, Isten pedig végez, nah meg az amerikai IMAX-ek is kibasznak velünk, szóval a tervek részben változtak. Itt most megpróbálok átváltani időrendi sorrendre, és a pozitívumokra hangsúlyt fektetni, persze azt is csak némileg cenzúrázott formában…

Szóval a szokásoknak megfelelően péntek este 5-kor kellett elindulni az autóért, ami csak abból a szempontból volt cink, h míg a mellettünk lévő megyében 2 tornádó is volt, addig itt csak riadó és felhőszakadás. Nem tudom, h közületek hányan vezettek már tornádó melletti felhőszakadásban, de elég nagy móka, azt mondhatom. A következő lépés az volt, h hozzak döntést, h olcsóbb autó, kényelmetlen utazás és hotel, vagy drágább autó, kényelmesebb utazás és autóban alvás. Bevallom, h kicsit a szívemre is hallgattam a célszerűség mellett, amikor a szakadó esőben megláttam a hatalmas Ford Expedition Limited Editiont. Szóval rögtön bele is sikerült szeretni egy kicsit az autóba. Ha már a múltkor lemaradt a szerelmes regény, némi technikai malőr miatt, így most megírom, és le is mentem vagy 3 helyre az autóval kapcsolatos tapasztalatokat, csak h csorogjon a nyála a kicsit is hozzáértő közönségnek. A „kicsi” Ford 8 személy befogadására képes 2-3-3 elrendezésben. Itt ne arra tessék gondolni, h csak papíron ennyi személyes, hanem arra, h van benne 8 darab teljes értékű ülés, ráadásul fekete bőrből mindenhol. Ezek közül az első 2 ülés hűthető, fűthető, arról nem is beszélve, h minden elképzelhető irányba elektromosan mozgatható, beleértve a derékpárnát is. Ehhez jön még hozzá a 3 zónás klíma és a 2 zónás hi-fi rendszer, ami line-in bemenetről és USB-ről is működött, ami mellesleg még a szifonomat is töltötte. A digitális klíma kb 25 gombjával egy picit meg kellett küzdeni, mire mindennek engedelmeskedett, de azért csak sikerült. :) A teljesítményről is beszélnék egy kicsit, mert az sem utolsó dolog. A hajtáslánc egy tekerőkapcsolóval állítható az első két kerék meghajtásától a teljes differenciálzárig bezárólag. Ehhez jön még hozzá az automataváltó „disznó fokozata”. Amennyiben sikerül megtalálni ezek megfelelő kombinációját, akkor bizony mindamellett, h rendesen elkezdi szüpürtyülni a 87-est, képes arra, h kilinccsel előre kanyarodjon ki kicsiny táborunk bekötő útjáról, vagy Dórit a sörbolt előtti parkolóban a kocsi bal oldalából a jobb oldalába varázsolja egy szempillantás alatt. Kicsit rövidebben: ÁLLAT! A lényeg persze a hatalmas hely, és a kényelem volt. Most már a tempomat is működött rendesen, szóval „egy gomb is képes vezetni a metrót”. A parkolás viszont picit érdekes egy ekkor autóval, ami mellett egy Pajero Pick-UP eltörpül, és a fordulóköre pedig akkora, mint egy szippantós IFÁnak. :D Akkor viszont végképp leesett az állam, és lenn is maradt, amikor olyan apróságokra is rájöttünk, mint, h a csomagtartó 3 külön gombbal is automatikusan nyitható és zárható, illetve, ha hátramenetbe rakod az autót, akkor a középső tükör bal oldala kijelzővé változik, ami bizony a tolató kamera képét mutatja. Nah, de akkor ennyit az autóról, térjünk át a történésekre, mert gondolom, h nem mindenkit izgat egy fekete batár és szerelmünk története.

Péntek este az autó átvétele után még egy kis meló, majd benéztünk a városba pár emberrel, mert ha már van autó, akkor bizony ki kell használni. Vettünk töményet, majd átnéztünk a beer shop-ba, ahol a szokásos magyar party fogadott, nah meg a jól megérdemelt Corona. Kisebb bevásárlás a Wal-Mart-ban, majd kis sörözés, beszélgetés a parkolóban. A táborba visszaérve még lenéztünk a „netlelőhelyre”, aminek az lett a folyomány, h kicsit változtatni kellett a programon. A mozi kilőve, mert kizárólag a retek HP-t adják egész Amerika területén IMAX-ben, a party kilőve, mert olyan 26 dolcsi csak a beugró egy normálisabb helyre, nah meg az autó folyományaként kilőve a hotel szoba is. Szóval egyig ment a tervezgetés, utána meg próbáltunk aludni, ami nem nagyon ment főleg, h a többiek olyan fél 3 körül érkeztek vissza szintén Bostonból, és még előadták a tapasztalataikat, majd mikorra sikerült volna ismét elaludni, akkorra már szinte csörgött is az óra, h kelni kell.

Beköltöztünk a kocsiba, majd elindultunk Woodstock-ba, ahol nem nagyon találtuk a helyet, viszont WC sem volt, így míg én épp dobtam egy kaksit egy bódé mögött, addig a többiek tekertek egyet egy rendőrautótól kb 5 méterre, szóval a kirándulás ezen része inkább érdekes volt, mint jó, viszont a táj elég szépecske. Innen a siklóernyőzés helyére vettük az irányt, amit viszont nagyon könnyen és hiba nélkül sikerült megtalálni. Ott következett egy jó 2,5 órás várakozás arra, h Marci végre a repülőre kerüljön. Persze nem volt ezzel gond, mert a hely elég érdekes volt, és sorban potyogtak az ejtőernyősök az égből, nah meg volt kivel és miről beszélgetni a lökhárítón ücsörögve. Végre Marci is kiesett a gépből, amit ő nagyon élvezett, mi meg néztük, mint a moziban.  Aztán következett egy elég hosszú túra Bostonig, megállás nélkül és néhány érdekes pillanattal, de én eléggé élveztem, mert volt az úton sok érdekesség, sokkal több, mint mikor a Niagarához mentünk. Kis program átrendezés után először a Harvardot néztük meg, ami egyszerűen magával ragadó volt, leírhatatlan a hangulata, és gyönyörű az egész városrész, illetve a rengeteg vörös téglából készült épület, a parkok, a folyón átívelő hidak, amikről egyetemisták ugráltak a folyóba. A fényképek a szépségét vissza tudják adni, de a hangulat megfoghatatlan… sikerült megérteni, h miért szeretne mindenki erre az egyetemre járni a tanítás színvonala mellett.

Az este hátralévő részét már Boston belvárosában töltöttük, ahol pici kóválygás után megtaláltuk a kormányzati center parkolóját a városházától kb 50 méterre, ahol elég olcsó volt a parkolás és ideiglenes szállásnak is megtette (bár nem volt egy leányálom, mint később kiderült). Körbenéztünk egy kicsit a városba, majd kajáltunk a Hard Rock café-ban, ami dárga volt, de hatalmas élmény, és jó érzéssel töltött el életem legdrágább hamburgerének és sörének elfogyasztása, főleg a hosszú utazás után. Kb 1-körül végeztünk a vacsorával, majd visszamentünk a kocsihoz, h némi alkoholt vegyünk magunkhoz, amit a kikötőben szerettünk volna elfogyasztani. A kikötőbe menet a Hard Rock mellett lévő utcában egy elég komoly motoros bandába ütköztünk, akik a teljes utca hosszát igénybe véve parkoltak az út mindkét oldalán, méghozzá hihetetlen motorokkal. Bevallom a sok gengszter külsejű arc között nem éreztük annyira biztonságosnak a helyzetet, de hatalmas élmény volt olyasmit élőben tapasztalni, amit az ember csak a Halálos Iramban filmekben látott, persze ott autókkal a középpontban. A kikötőben rengeteg partyzó fiatal volt, ami persze az egész belvárosra jellemző, és mindenfelé drága autók és limuzinok kóvályogtak az északéban, kb mint a részeg lányok a mini ruhákban és a drága cipőikben. Fogyasztottunk némi csokis Sprite-ot, közben pedig hallgattuk az éjszaka zajait és élveztük a város és a kikötő látványát… annyit az egészről összefoglalva, h meg tudnám szokni. Aztán olyan 3 körül visszatérünk a kis parkolóházunkba. Nem messze tőle a városháza másik oldalán volt egy „eseménytér”, ahol vége lett a koncertnek, de a mobil WC-ket reggelig még otthagyták, ez elég jól jött. Nah meg az egész terület is… nah de ezt majd személyesen, mindenkinek, aki szereti. A parkolóházba alvás volt a legszarabb része az egész utazásnak, én gyakorlatilag egy beton párkányon aludtam, és körülöttem néha elég nagy patkányok rohangáltak…, ami nem volt olyan vicces, de állítólag a többiek sem élvezték annyira a kocsi kényelmét. Ebből csak annyi a tanulság, h mindig jól jön egy ágy és egy zuhanyzó, ha az ember 2 mozgalmas napot szeretne normális körülmények között végigcsinálni. Szóval rettenetesen kevés, és rohadt kényelmetlen alvás után fél 9-kor indult a hajónk bálnát lesni, amit sikeresen el is értünk.

Már maga a hajóút is remek volt, nem hasonlítható semmihez, amit eddig tapasztaltam, az óceán teljesen más hangulatú, mint a tengerek, amiken eddig jártam, illetve a hajó is sokkal gyorsabb volt, és szinte repült a víz felett. Ahogy láttam, ezt a programot mindenki kivétel nélkül élvezte, aki részt vett rajta, még akkor is, ha Regi végig hányta az utat, mert neki nem nagyon jött be ez a „víz felett repülés” téma. Szerintem több mint 30 km-t mentünk befelé, majd a hajó lassítani kezdett, és szép lassan elkezdtek feltűnni a púpos bálnák, amik nem olyan nagyok, mint a kék bálnák, de azért hatalmasak. Előbb csak távolról sikerült őket szemügyre venni, majd volt 3-4, ami a hajótól kb 3 méterre jött fel levegőt venni. Ha majd nézitek a képeket, akkor látni fogjátok, h miről is beszélek, az egész rettenetesen jó volt, mert az ember egy, h általában nem találkozik ilyen állatokkal, kettő, h ekkora „hallal” meg úgy egyáltalán nem lehet találkozni szinte sehol máshol. Még mielőtt kérdeznétek, nagyon sok bálnát láttunk, nem tudnám megmondani, h mennyit, de sokat. A 3 órás bálna les után, következett némi város les. Az úgynevezett „vörös vonalat” próbáltuk végig követni, ami arra szolgál, h Boston látványosságait mutassa be a turistáknak. Maga a város gyönyörű, nagyon érdekes keveréke 2 teljesen eltérő építészeti stílusnak, és a modern és a régi korok tökéletes elegyét alkotja, mindezt pedig megfűszerezi néhány gyönyörű parkkal, amik ugyan más hangulatúak, mint pl a londoniak, de legalább olyan gyönyörűek. A városnézés után elhagytuk az otthonunkul szolgáló pakolót. Azt az apróságot majdnem kifelejtettem, h reggel a térről majdnem elvittek a mobil wc-vel együtt, de ezen esemény pontos körülményeit is inkább majd egy sör mellett osztom meg az arra érdemesekkel. :D

Az úti cél egy mások által ajánlott és állítólag már tv műsorban is szereplő étterem volt Boston külvárosában, ahol ismét sikerült nagyon jót enni. Bár a hely specialitást a 60 dolláros 10 hamburger húst tartalmazó hamburgert nem próbáltuk ki, pedig, ha sikerült megenned egy órán belül a hozzá tartozó krumpli ággyal együtt, akkor bizony a ház vendége voltál, és még egy pólót is kapsz, ami azt bizonyítja, h teljesítetted ezt a lehetetlen küldetést. A kajálás után búcsút vettünk Bostontól, és ezzel számomra le is zárult a kirándulás érdemi része. A többiek még eltöltöttek 3 órát egy outletben, ami számomra tök fölösleges időpocsékolás volt…, de ez már csak ilyen, ha az ember 6 másikkal utazik együtt. Egy kicsit meg is csúsztunk időben, így éjfél helyett, inkább 2 körül értünk haza. Az utolsó 100-150 km már eléggé kemény volt, én az alvás hiánytól már szó szerint hallucináltam, és egy-két perces alvásokat produkáltam, miközben néznem kellett a GPS-t és tartani a lelket a haza utat vállaló Marcellban.

Összességében én élvezetem az utazást, és úgy az egészet egyben. Voltak nagyon jó pillanatok, nah meg sok-sok tanulság a jövőre nézve, ami nyilván a kellemetlenebb pillanatokhoz köthető…, de ugye a férfi nemi szervnek 2 oldala van, és nem könnyű mindig a kellemesebbiken tartózkodni. Rengeteg maradandó és megfizethetetlen élménnyel gazdagodtunk, minden másra pedig ott a MasterCard (amit elég rendesen igénybe is vettünk). Szóval megvolt az utolsó tábor alatt tervezett utazás, szinte biztossá vált, h idén nem lesz MBP-m, és már csak 10 nap van a gyerekek távozásáig, ami egy részről örömteli, más részről viszont elég szomorú. Kezdem ugyanis érezni, h hamarosan vége a dalnak, és vissza kell térni a saját életemhez, ami nem olyan rózsás, mint itt… és ha tudnátok, h pontosan miről is beszélek, akk bizony megértenétek szorongatott helyzetem, de majd utólag elmesélem, h vége szakadt a mesének… és nem pont a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” traktusnál…

Néha partyzni is kell

Published
by
Sir Alex
on 2011. július 27. szerda
in USA
. Closed

Az a helyzet, h elég régen írtam, azóta rengeteg dolog történt mindenféle terülten. Megpróbálom ismét normálisan összeszedni, h mégis mi volt, illetve tartani az időrendi sorrendet, de sanszos, h nem fog teljesen sikerülni. Nah, de ez most mindegy is. Szóval kezdem a „visiting day”-el, amire olyan sokat készült a teljes staff és a tábor vezetősége is. Szóval itt is kb annyira volt minden túlbiztosítva, mint a másik táborban, csak talán a kaja lett tényleg egy kicsit jobb, kezdve az egyben sült marha combtól egészen a kis krémmel töltött golyócskákig. Szerencsére, mint a másik táborban, itt sem volt túl sok dolgom, a hotdogos pultnál voltam runner, ami annyit tesz, h nekem kellett volna mindenfélét oda vinni a konyhából, és nem hagyni, h bármi is elfogyjon. Azért csak „kellett volna”, mert igazából nem nagyon kellett semmit csinálnom, ugyanis minden szépen ki volt készítve, és alig fogyott el vmi. Természetesen, ahogy az várható volt, azok jöttek át a másik táborból, akikkel a legtöbbet spanoltunk ott, így a csapat szerintem minden tagja magyar volt, legalábbis nem emlékszem külföldire. A lényeg, h meló nem nagyon volt, viszont kivételesen buborékos ásványvíz és magyar lányok igen, szóval elvotunk, én legalábbis biztosan. Annyira nem éreztem, h gazdagok lettek volna a szülők, bár a parkolóig nem mentem el, így az autókat sem láttam, de a Camero-ból kiindulva a mellettük lévő tábor lakói azért picit gazdagabb zsidók lehetnek. :) Szóval minden rendben volt a szombattal, és mivel a visiting day is rendben lezajlott, így kaptunk egy kis időt a water fronton, amit mi ki is használtunk izibe, nah meg most már használhattunk tényleg majdnem mindent, úgyhogy bekajakoztunk a tó közepére, mert mér’ ne? Aztán az előző este mintájára ismét kevertünk egy kis csokis narancsot, amit a kedvenc sütis lányom le is hozott a partra, így ismét kezdődhetett a vízparti lazulgatás, amit kisvártatva át kellett költöztetnünk a menza lépcsőjére, de a hangulat ettől még hasonlóan jó maradt.

A vasárnap elég csendes mederben telt, minden folyt a maga kis útján, annyi volt csak az extra, h estére mozi volt a program. A mozi olyan volt, mint nálunk voltak picit régebben a falusi mozik, vagy még talán annál is gyengébb minőségű, de legalább baromi halk. Viszont a Sprite jó volt, ha már a popcorn pont szar. Nah de mindegy is, mert nem ezért megy az ember moziba, hanem a film miatt. Szerencsére sikerült jól dönteni, és a várakozásaimnak megfelelően, meglehetősen jó volt a Friends with benefits, míg az elmondások alapján a Captin Amerika és a HP7/2 is elég szar volt, az előbbi pl leírhatatlanul szar. Mila Kunis viszont gyönyörű volt, a poénok ültek, és a film nagyon jól adta vissza a keleti és a nyugati part legnagyobb városai között lévő hangulatbeli különbséget. Azt hiszem, h elég kevés poénról maradtam le, de azért otthon majd meglesem felirattal is, hátha. :)

A hétfői nap elég későn kezdődött az elhúzódó mozi miatt, ami persze nem volt olyan nagy gond. A szünetekben még megtoldottam előbb 1, majd 3 óra alvással, így az esti mosogatást már kellemesen sikerült megpörgetni, így még egy sör is belefért a kivételesen este 8-kor induló buszhoz. Mikorra a busz indulásához érkezett az idő, már mindenki elég jó hangulatban volt, köszönhetően a kisebb mennyiségű csokis narancsnak. Aztán, mivel ez volt a minden évben hagyományos KMP staff jutalom party, így mindenkinek a nagy barnamedve fizette a sört, ez pedig azt jelentette, h sört magadnak nem is tudtál kérni, csak az „öreg Jónáson” keresztül. Ennek pedig az lett az eredménye, h orbitális nagy multinacionális, bárpulton pucér fenékkel táncolós, és majd jól mutatok mindenkinek képeket… típusú partyt csaptunk, bár bevallom, h vannak olyan pillanatok, amikről, csak azért tudok, mert készült róluk fotó. :D Szóval a lényeg, h jó volt, és gyakorlatilag az eddigi legnagyobb partym volt, mióta kinn vagyok, méghozzá 0 forintból. Aztán a táborba visszaérve a fiúk folytatták a szokásos outpost party hangulattal, amiről én kivételesen lemaradtam.

Ma reggel pedig még kicsit aznaposan indulta a munka, ami kb délre rettenetes másnapba csapott át. :)

A tervek a jövőre nézve megszilárdulni látszanak, olya annyira, h 30-31-én Bostonba utazunk a kis másodéves csapattal, ami reményeim szerint szintén meglehetősen kellemes party hangulatban fog telni, az olyan apróságokról, mint városnézés, hippi szenthely látogatás, és bálna nézegetés…, már nem is beszélve. Szóval remélem, h minden rendben lesz, és még anyagi csődbe sem kerülök majd utána. Aztán, mivel itt a hónap vége, már csak 2 hét lesz, amikor a gyerekek is itt rontják a levegőt, így utána állítólag minden sokkal szebb lesz (nah majd meglássuk), ezzel párhuzamosan pedig, rohamosan közeleg a megérdemelt nyaralás Miamiban.

Az egyetlen dolog, amivel komoly bajban vagyok, az a gépvásárlás. Mivel sokkal olcsóbb minden Apple termék, így semmiképp nem akarom kihagyni a dolgot, viszont most már nem akarok iPad 2-t, mert úgyis jön a 3, meg azért egy teljes értékű notebook sokkal jobban adná. Ehhez viszont el kéne adni a régi gépem, de rettenet gyorsan, mert jó lenne vmi emberi árfolyamon kivenni a pénzem, mert az mégiscsak tisztább szárazabb érzés. Jelen pillanatban kettőn áll a vásár. Vagy egy i5-ös 13-as MBP lesz az „áldozat”, vagy, ami talán még egy kicsit keményebb lenne, ha a legújabb 13-as i5-ös, 128 GB SSD-s MB Air kerülne a kosárba. Persze a döntésben kicsit segíteni fog, h valószínűleg még a héten érkezik egy, az utóbb említett csoda masinából, és sanszos, h sikerül majd beleszeretni… nah, de ez az egész persze mindaddig csak álom, amíg nem megy el az otthon gép, amire vajmi kevés esélyt látok sajnálatos módon, akkor pedig marad az iPad, vagy a szomorkodás.

Védett: “és már megin’ áll a …”

Published
by
Sir Alex
on 2011. július 22. péntek
in Cute Girl and USA
. A hozzászólások megtekintéséhez meg kell adni a jelszót!

Ez a bejegyzés jelszóval védett. Megtekintéséhez meg kell adni a jelszót:


Egy kellemesen meleg nyári nap

Published
by
Sir Alex
on 2011. július 22. péntek
in USA
. Closed

Tegnap, mint minden csütörtökön ismét general cleaning volt, így azt reméltem, h nem h nem kell a sinkben melóznom, de nem is lesz egy túl kemény nap. Kivételesen ez irányú számításaim be is jöttek, ritkán fordul elő ilyen csoda. Szóval a napot nem kezdtük túl korán, és némi mosogatás után még az is kiderült, h egész nap kb annyi lesz a dolgom, h lemossam Tibivel a tányérok szállítására és tárolására használt kocsikat. Megbeszéltük, h senki nem tudja, h h mondják angolul a slagot, de azért mégis tudtuk, h miről is van szó. Szóval ezt a nem túl kemény melót csináltuk, közben meg szólt a konyhából az Anima. Mivel most már nálunk is kurva meleg van (38 °C) és állítólag még melegebb jön a hétvégére a sivatag felől…, így egyértelmű volt, h a salg használatból fürdés és fürdetés lesz. Szóval kaptak a lányok rendesen, akármekkora is volt az ellenállás. A délután talán még kevesebb munkával telt, viszont elkezdtek készülődni a szombati visiting day-re, így már megin’ mindenféle jóság került a konyhába, kivételesen még nem konzerv ananász is volt. Nah meg csináltunk pulyka nyakból, és belsőségből levest, ma majd az is kiderül, h mégis milyen lett. Délután 4 körül megjött a „nagyfaszú” szokás szerint a kis elemlámpájával és minden eldugott kis zugot megnézett, h tiszta-e a konyhában, de csak 2 apró hibát talált, és hozzátette, h ilyen tisztának még talán soha nem látta a konyhát. Szóval a lebaszás elmaradt, így mindenki megnyugodott, a nagy fekete pedig engedélyt adott, h mindenki olyan pizzát készítsen magának, amilyet csak szeretne, és ehhez felhasználhatja a teljes raktárkészletet. Szóval vacsira pizza volt a menü, még akkor is, ha nem igazán bírtam sokat enni. Szóval nem volt túl sok munka, inkább csak szórakozás, nem úgy, mint az előző csütörtökön, amikor mi voltunk vidámparkban, a többiek meg 9-ig takarítottak. Este 7-től 8-ig, a melegre való tekintettel, a teljes KMP lehetőséget kapott, h lemenjen a water frontra. Most már minden passzív eszközt ki tudtunk próbálni. Elég fárasztó mókák, de mókák. Közben pedig szemrevételezhettük a munkatársnőket, bár a java most valahogy kimaradt…, de erről majd később. Aztán a fürdés után érkezett némi „csokis-narancs” a partra, szóval a kedvenc sütis lányom és egy mexikói csaj társaságában még döglöttem egy kicsit a parton, és közben iszogattunk, nah meg láttunk egy baromi nagy medvét a túlparton.

Az este pedig csendes iszogatással és beszélgetéssel telt, aminek az lett a vége, h egy picit le is csúsztunk a szokásos esti „sing in”-ről, de ez azért nem akkora trauma. Mivel itt sokkal kisebb a fényszennyezés, mint bárhol Magyarországon, így még egy csomó hullócsillagot is láttunk, szóval nem volt rossz az este.

A mai nap viszont már nem egy leányálom. Végül is nincs túl sok meló, bár elég sok extra edény van a nagy készülődés miatt, viszont egyszerűen kurva meleg van. Ma éppen shower vagyok, ami annyit takar, h 55-60 fokos vízzel kell leöblítenem a tányérokat, meg más egyéb cuccokat. Ehhez még hozzá jön az a kb 40 fok, ami a konyhában van, szóval úgy érzem magam, mintha egész nap szaunában lennék. Olyan ütemben ömlik rólam a víz, h alig győzöm törölgetni, a pólóm pedig úgy néz ki, mintha épp szarrá áztam volna. Egy-egy műszak végére elég igénytelenül szar érzés, és valószínűleg hasonló látvány is lehet. Remélem délután már le tudok menni a netezni, mert másfél napja nem voltam, és kezd egy picit hiányozni, és akkor talán majd ezt a bejegyzést is fel tudom tölteni.

KMP vacsi

Published
by
Sir Alex
on 2011. július 20. szerda
in USA
. Closed

A tegnapi nap relatíve normális kerékvágásban indult, a hétfő esti „party” ellenére még csak másnaposak sem voltunk igazán. Szóval sima reggeli műszak. Majd az ebéd utáni műszak közben a nagy fekete főszakácsunk addig ordított a kedvenc sütis lányommal, amíg el nem kezdett sírni. Mit ne mondja, annál kevés dolog basz fel jobban, mint mikor egy méretes férfi ordibál egy fiatal 50 kilós nővel… Szóval kapta közben és utána a tekinteteket az öreg medve. Majd 2-kor elindultunk Social Security Number-t csináltatni a legközelebbi nagyvárosba Scrantonba. Kb 1,5 óra volt az út, és 3 perc a valós ügyintézés egy tipikus filmekből ismert amerikai hivatalban. A hivatalnokok viszont pont olyanok, mint otthon se jobba, se rosszabbak. Szóval gyorsan megvolt az ügyintézés, így volt időnk egy apró városnézésre, ami kb 3 utcát ölelt fel, de legalább láttunk 1-2 érdekes épületet, és kimozdultunk a táborból, ami igazából az egész utazás legfontosabb eleme volt. Valahogy mindig feltölti az embert, ha elhagyhatja a tábor területét, és érezheti egy kicsit Amerikát és a szabadságot. Sajna a kis városnézés ellenére is sikerült még a vacsora kezdete előtt visszaérnünk, így mosogathattunk ismét. :(

A műszak után kilátogattunk netezni és közben inni egy sört, mert megérdemeltük. Az egyik lengyel Hey-Ho lány is épp kinn volt, amikor megérkeztem, legnagyobb meglepetésemre a szolgálati golf kocsijával. Szóval sörözgettünk, és netezgettünk, nah meg szívattuk egymást facebookon, amit biztos láttatok is… Nah, de nem is ez a lényeg, hanem, h műszak, és pláne sötétedés után nem használhatja a golf kocsit. Persze, ha már közösen söröztünk, közösen neteztünk, akkor már közösen is mentünk vissza, és persze az sem volt hátrány, h ő kocsival volt. Szerencsénkre volt lámpa a golfautón, így nem kellett a sötétben szerencsétlenkednünk. Már majdnem a főkapuhoz értünk, amikor megláttuk, h az öreg „hangya” (aki még mindig a főnökünk) vagy valaki más, épp a kapuban áll a mosodás kocsival, ami nem volt egy vidám pillanat. Orbitális szerencsénk volt, h még lement a water frontra és így pont elkerültük egymást. Már azt hittünk, h ezt is megúsztuk, és kezdtünk megnyugodni, amikor visszatért a teherautó és láttuk, h tényleg a főnök vezeti. Nem szólt semmit, tovább hajtott. Nagy levegő, megúsztuk… Kb 1 perc múlva szólnak a rádión, h van-e Hey-Ho girl a kapu közelében, a kapus válaszolt, h igen… akkor legyen szíves elmenni és lekapcsolni a golf kocsin a világítást… wááááá… a kislány szép, de nem túl körültekintő. Szóval az agyfasz kapás szélén álltunk, főleg amikor láttuk, h a távolban még össze is találkoznak…, de az öreg csak annyit mondott, h a másnap is használni akarja a kocsit, akkor kapcsolja le a lámpát, mert le fog merülni. Szóval csak megúsztuk az a lényeg.

Ez után a kis móka után plusz KMP-s összejövetel volt az étkezőben. Tamás, a mi szakácsunk, 4 hét pácolódás után késznek nyilvánította a tatár beefsteak-et, majd sütött hozzá pár kiló hazai típusú kenyeret, és megvendégelte belőle a teljes staff-ot, és a vezetőséget is. Az egész dolog kurva jó hangulatban telt, és a kaja is király lett, annyira hiányzott már az otthoni típusú kenyér és az olyan mentalitású táplálkozás. Szinte mindenki fél hullára zabálta magát, még a táborigazgató is, aki kicsit félve kóstolta meg a dolgot, de aztán nem bírt vele leállni. A kajálás végén a nagy fekete medve nagy nehezen felállt, és bocsánatot kért mindenki előtt újra a sütis lánytól a délben történt incidens miatt. Hosszasan magyarázta a bizonyítványt, de látszott rajta, h érezte, h ez nagyon nem tett jót a megítélésének, így most nyalni kell kicsit a konyhai dolgozóknak… mert azt még ő sem teheti meg, h olyas valakit aláz meg nyilvánosan, akit kb mindenki szeretek a konyhában, arról meg már nem is beszélve, h az egész konfliktus nevetséges volt, ráadásul félreértésen alapult. Lényeg a lényeg, h megvolt a bocsánatkérés, mindenkitől. Ehhez, ha már ott volt a mi drága „nagyfaszúnk” természetesen társult a „büszke vagyok mindenkire” lemez, majd ezt váltotta szokásos „best KMP staff ever” lemez, szóval nem volt túl változatos a felhozatal… Persze ezek a dolgok csak az itteni emberek szemében jelentősek, amúgy eléggé apróságnak tűnhetnek, de ez egy kis társadalom sok-sok szabállyal és kemény hierarchikus rendszerrel. A kaja viszont jó volt, és összességében mindenki jól érezte magát egész este.

Ma nem nagyon történt semmi, csak rengeteg tepsi volt, amire darabonként ráégettek minimum 30 deka pulyka húst, ami nem mondhatnám, h a kedvencem, pláne nem, amikor a sink-ben vagyok. Szóval szar műszak volt, viszont ennek ellenére elég sok időnk van kivételesen netezni, szóval képben vagyok minden tekintetben.

Holnap a szokásos general cleaning, ami szerintem durvább lesz, mint bármikor, mert szombaton ugye visiting day, és ennek örömére mindennek csillogni-villogni kell.

Jah, és one more thing: valaki vegye meg a notebookom, de sürgősen!!! Köszönöm! :)

u.i.: megin’ nincs időm átolvasni, nézzétek el nekem, ha vannak gondok a szöveggel, de azért remélem érthető

Bryn(g) More (beer)

Published
by
Sir Alex
on 2011. július 18. hétfő
in USA
. Closed



Utoljára vidámparkról írtam, pedig azóta már történt sok érdekesség és még több jóság. Megpróbálok rendesen időrendi sorrendben, és pontosan haladni az események vonalán, ami nem biztos, h sikerülni fog, már csak azt tekintve sem, h abban sem vagyok 100%-ig biztos, h milyen nap van ma. Szóval, a csütörtöki vidámpark után a pénteki nap a szokásoknak megfelelő kerékvágásban telt, elég sok volt a meló, főleg a kedvenc sajtos tésztánkkal, és a hobbi zsidók ilyenkor szokásos 3 fogásos vacsorája miatt. A szombati nap viszont már eléggé rendhagyóra sikerült. Szerencsére a pár héttel ezelőtt feltett kérdésre, miszerint: szeretnék-e átmenni a másik tábor „visiting day”-ére segíteni?, azt a választ adtam, h miért ne?, így szombaton a reggeli mosogatás és kis várakozás után 9 másik emberrel átmentünk a Byrn More nevű lánytáborba. A tábor kb 15 percre van kocsival, de a különbség a két tábor között olyan, mintha más bolygón lenne. Continue reading ‘Bryn(g) More (beer)’

(brutális) Vidámpark

Published
by
Sir Alex
on 2011. július 15. péntek
in Nincs kategorizálva and USA
. Closed

Tegnap volt az egyik kötelező szabadnapunk, ami ugyan picit furán indult, de annál jobb lett. Reggel korán kellett kelni és tök fölöslegesen bemenni dolgozni, de legalább a „nagy fekete” megengedte, h csináljunk magunknak szendvicset az útra. Szokás szerint megin’ egy csomót kellett várni a kis szappanokra, de végül mindenkinek lett helye a buszon. Majd elindultunk a Dorny Park nevű vidámparkban. Az út röpke két óra volt, de kb egy örökké valóságnak tűnt, mert ezeket az iskolabuszokat nem ekkora emberekre tervezték.

Mikor odaértünk, akkor kintről nem tűnt túl nagy számnak a dolog, így amikor beértünk, rögtön bele is vetettük magunkat a dolgokba. Az első, az otthonról is ismert feldob-majd leejt téma volt, ami kicsit para volt elsőre (meg az összes többi alkalommal is :D ), de kiderült, h ez még csak a kezdet. A második egy U alakú gyorsvonat sebességű téma volt, majd dobok fel róla videót a YouTube-ra, ami az U betű két felső vége között vitt oda-vissza, vmi iszonyatos sebességgel (utánanéztünk, 110 km/h az arcba), és persze mind a két végén megtartott, az egyik vége meg még meg is volt csavarva egy kicsit. Számomra ez volt a legdurvább, halálfélelem minden pillanatban, és a szemedből a könny a füledig folyt, aztán meg vissza. (persze, teszem hozzá, h baromira élveztük). Aztán szépen sorban (majdnem rohamléptekben) végig próbáltuk az összes hullámvasutat és más egyéb durvulást. A hullámvasutak lényege, h szinte lógsz a semmiben és száguldasz körbe-körbe, miközben forogsz az összes létező tengelyed körül. Első körben szinte mindegyiken a félelem lesz rajtad úrrá, majd a második (harmadik, negyedik) menetre már élvezed a dolgot. Két dolgot emelnék még ki. Az egyik a fém pályás orbitális méretű hullámvasút, ami a legmagasabb pontján több mint 70 méter magas volt, és annak az emelkedőnek az alján 105-el ment. Sikerült rávennem Vikit, h üljön be velem az első kocsi harmadik sorába, de nem nagyon tudom, h ő félt-e jobban vagy én. Nagyon durva érzés, amikor érzed a szádban, h a fogidban lévő tömések önálló életet élnek. Minden hullámvasút végén volt egy monitorokból álló fal, ami a hullámvasút legdurvább pontjain készült képeket mutatta, hát bevallom, h vágtunk érdekes pofákat. Szintén ezen a hullámvasúton történt meg, h bár szerették volna ordítani, vagy sikítani, de a nyitott szádon beáramló levegő miatt esélyed sem volt.  A másik, ami nem volt annyira félelmetes, viszont minden amerikai vidámparknak szerves része, az a hajó, ami elég magas és meredek lejtőről a vízbe csapódik. Annyira mondjuk okosak voltunk, h a gatyánkon kívül mindent levettünk, de még így is meglepett, h 100%-ig vizesek lettünk. Aztán meg persze már mindegy volt, így oda álltunk a leérkezés felett lévő hídra, és vártuk a vizet.  Az egyik déli tesó viszont nem volt ennyire előrelátó, és neki vizes lett a telefonja és az útlevele is. :D Szóval voltak durva dolgok, mint a régi fa hullámvasút is, ahol meg végig azt érezted a sebesség mellett, h szét akar esni az egész, így gerjed a halálfélelmed.

Aztán, ha már úgyis vizesek voltunk, kipróbáltunk még 2 hullámvasutat (attól még, h mindet így hívom, mind teljesen különböző volt, még az elv is, nem csak a pálya), majd átmentünk a vizes részre, ahol meg volt elég sok csúszda, hullám medence (aminél a tiszaújvárosi jobbnak bizonyult), nah meg végre bikinis lányok. Én ennyi négert még nem láttam bikiniben, volt, amelyik szörnyű élmény volt, és volt, ami kellemes. Nah meg persze végre volt lehetőség a mi a lányainkat is megtekinteni bikiniben, ahol természetesen szintén vegyes volt az összkép, de volt akiben nem, és volt akiben pozitívan csalódtam. A vizes rész nekem annyira nem adta, bár a több személyes úszógumis téma 3, 80 kiló feletti úriemberrel a fedélzeten és egy baromi nagy csúszdán azért elég jó volt, de a többi nem érte meg a sorban állást, így inkább visszamentünk még hullámvasutazni.

Szerintem ez egy teljesen átlagos vidámpark volt, amitől ahogy láttam nem csak mi magyarok, de a legtöbb európai letette a haját. Mint említettem itt azok voltak a legalapabb mutatványok, amik Pesten a legdurvábbnak számítanak. Közben végig arra gondoltam, h anya biztos ki lenne akadva, ha látná, h mikre ülök fel, így még jó, h nem volt ott. :D Nagyon élveztük az egészet, és teljesen kihasználtuk, h ingyen vittek be, és ingyen vittek oda, így nekünk ez az egész 0 forintból volt egy egész napos szórakozás, mert este fél 8-kor kellett csak elhagynunk a parkot, és délben már benn voltunk. Az egyetlen gond csak annyi volt, h senki nem hozott napozó krémet, így szinte mindenki szarrá égett, de hát ennyi belefér.

Visszafelé már aludni is sikerült, mert az állandó adrenalin többlet, és a rengeteg kapaszkodás, mintha az életedért küzdenél, azért elég sokat kivesz az emberből, pláne a 30 fokban. Szóval, aki az óceán ezen oldalára téved és szeret félni, és nincs hányingere már a buszon is, az mindenképp látogasson el egy ilyen helyre mert eszméletlen durva dolgok vannak. (átolvasni nincs időm, szal biztos vannak hibák )

General Cleaning

Published
by
Sir Alex
on 2011. július 8. péntek
in USA
. 1 Comment

Egyszer majd írok egy átlagosan szopatós napomról is, de most épp nem olyan volt. Minden csütörtök némileg más, mint a többi nap. A kis szappanok elmennek vhova kirándulni, nekünk meg az a dolgunk, h puccba vágjuk a konyhát. A mai nap annyiból volt különleges, hogy szinte senki nem vette ki a szabadnapját, így túl sokan voltunk erre a melóra, szóval átkerültünk ismét az öreg hangya hatásköre alá. A reggelt jó későn kezdtük, mert nem nagyon kellett csinálni semmit, csak joghurtot osztani némi eperrel. Az a szép a konyhában, h ha mindenkit ismersz, illetve a kaja készítő emberkék 70%-a magyar, akkor bizony minden jóságból csurran cseppen, így én tegnap, és ma is epret zabáltam, így nem is nagyon volt elég a reggelinél. Szóval csináltam némi alibi melót a reggelinél, majd csatlakoztam a srácokhoz, akik a karbantartóknál léceket festettek. Ebédig megcsináltuk kb a felét, mert átkapcsoltunk „meneddzser módba”, ugyanis azt hittünk, h végig kell nyomni a napot, és ez elég jó melónak bizonyult ahhoz, h egész nap ezt csináljuk. Aztán ebéd után már csak Dióval kettesben tértünk vissza, és azt is kiderítettük, h amikor végeztünk a festéssel, akkor már nem kell csinálni semmit, szóval kb 2 óra alatt ketten befejeztük az egészet egy újabb réteggel megspékelve. :D Közben, mivel a GYM mellett voltunk közvetlenül, beraktunk némi zenét a konditerem hangcuccán, ami nem egy gyenge vas, így már sokkal könnyebben ment a meló, arról nem is beszélve, hogy közben lehetett nézegetni a pont előttünk a partról visszatérő lányokat. Közben kaptunk némi M&M’s-et, meg sorban hordták nekünk a jeges teát, így elég jól elvoltunk. Aztán jött némi kaja szervírozás, mivel ma kizárólag outside kaja volt, így nem kellett mosogatni olyan sokat, csak kaját kivinni a kis szappanoknak. Izzadtunk ugyan rendesen, de sokkal jobb volt, mint benn a konyhában, és még a látnivaló is sokkal kellemesebbnek bizonyult. Mondjuk itt tenném hozzá, h a lányok java, egy-két kivétellel, a konyhában található meg, ma pl az egyik kislány végig forró naciban, felsliccelt pólóban, és a picit kilógatott bugyiban nyomta. Arról pedig nem is beszéltem még, h „törperős” feneke minden napunkat bearanyozza. :D Persze kellett egy picit mosogatni is, de az egész sokkal jobban pörgött, mikor megjött az „öreg Réjmond” a szállítmánnyal.

Összességében elég jó a hangulat a konyhában, már összecsiszolódtunk, és amikor nem túl kemény a meló, akkor megy a hülyülés minden létező nyelven. :D

Remélem a szállítmánynak köszönhetően ma elég szórakoztató kis „restroom partyt” tudunk csapni, mert már eléggé hiányzik a dolog. Majd vhova feltolom a szállítmányról készült képet, és meglátjátok, h mégis miről van szó. :D

A partz rettenetesen jól sikerült, majd dobok fel képeket jól, és meglátjátok, h nem is olyan rossz itt az élet. Szerintem elég, ha csak annyit mondok, h hajnali fél 4-kor magyar nótákat énekeltünk a restroomban. :D

Niagara (rövidített)

Published
by
Sir Alex
on 2011. július 3. vasárnap
in USA
. Closed

Az első utunk a Niagara vízeséshez vezetett. Ez kb 1100 km-t jelentett, és szerda este 9-től csütörtök délután fél 6-ig tartott. Írtam egy hosszabb bejegyzést az autóról, az autóbérlésről, a közlekedésről, meg az egész utazás vicces és érdekes dolgairól, köztük Ibolyáról a GPS-ről, de ez sajnos elveszett. Szóval annyit az egészről, h az autó nagyon tetszett és jó is volt vezetni. A közlekedési morál sokkal nyugodtabb, mint nálunk otthon. Az íratlan szabályokra könnyen rá lehet érezni, és akkor fel lehet venni a forgalom ritmusát. Az úthálózat sokkal fejlettebb, mint nálunk, és mindenki hatalmas kocsikkal jár, többnyire teljesen feleslegesen. Az út teljes ára 67 dollár volt fejenként, ami nem olyan rossz, főleg, h a következő bérlésnél még kapunk is vissza 25 dolcsit az egészből. Az energia üccsik többnyire sokkal erősebbek, mint otthon, szóval két félliteressel ki tudtam húzni az egész utat. Az autópálya mellett az összes pihenőnél van wi-fi, amit itthon is bevezethetnének. :)

Bementünk a városba felvenni a többiektől Ibolyát (a GPS-t), majd olyan fél 12-körül nekilódultunk. A kocsit elég könnyű volt vezetni (szerencsére előtte való nap volt lehetőségem kipróbálni egy batár Jeep-et egy parkolóba, mert vicces lett volna a kölcsönzőnél megjátszani, h kinyomom az amúgy is nagyon feszes féket, mint a kuplungot), sajna a tempomat nem nagyon működött, így nyomni kellett a gázt egy picit. Persze kipróbáltam, h mit is tud az autó. Ha mindent a megfelelő állásba kapcsol az ember, akkor a nagyon kellemes, de erős változattól, az „országúti vaddisznóig” mindenfélét tud. Természetesen utóbbi esetben annyit eszik, mint 3 európai autó együtt. A fogyasztást sikerült egész kulturált szinten tartani, szóval azzal sem volt gond.

Reggel fél 6-ra értünk oda, egyetlen turista sem volt, és mindent meg tudtunk nézni a kis csoportunkkal, meg néhány helyi futóval. Szerencsére a korai időpont miatt a parkolóért sem kellett fizetni, és csak egy picit bolyongtunk a városban, mielőtt megtaláltuk a megfelelő helyet. Először csak a kisebb részét láttuk meg a Niagarának, mert 2 fő részből áll, meg van egy pár sziget, meg rengeteg ilyen kilátós rész. Szóval elsőre kicsit le voltunk hangolódva, h egy ilyen kis vízesés miatt autóztunk ennyit. :) Aztán persze körbesétáltunk az egészet, és gyökeresen megváltozott a véleményünk. Hatalmas az egész, gyönyörű a környezet, a víz zaja, meg a felcsapódó vízen látszódó állandó szivárvány. Hihetetlen, h milyen ereje van a víznek. Míg a többiek fotóztak, addig én kb csak a számat tátottam. Sajnos a képek nem adják vissza a teljes élményt, mert ahhoz kéne a víz. :) 13 dolcsiból egy hajó bevitt a nagyobb vízesés közepére. Az egyik itteni ismerősöm úgy írta le az egészet, h pont ezt érezheti a kaki a WC-ben, mikor lehúzzák. Víz van mindenfelé, és az úthoz járó kék esőkabát szinte csak arra volt elég, h ne ázzanak el a cuccaink a zsebünkben. Szóval szép volt, nagy volt, látni kell…

Hazafelé nem volt semmi gond, bár kicsit ismét eltévedtünk… vagyis elnéztünk egy lehajtót, mert Ibolya belassult egy picit, és kb 10 km-t kellett kerülnünk, h vissza tudjunk fordulni az autópályán. Szóval igazából szinte egyáltalán nem tévedtünk el az egész út alatt. Büszke vagyok magamra és Ibolyára is. (itt jegyzem meg, h teljesen jó az NOKIA Ovi térkép szettje)

Szerintem a pénzt, az időt, és a fáradtságot 100%-ig megérte, mert arra úgyis ott a MasterCard, az élmény meg felbecsülhetetlen. Arról nem is beszélve, h nekem maga az autó és az utazás legalább akkora élmény volt, mint maga a vízesés.

Így másodjára már kihagytam a részleteket, mert alapvetően 2 bejegyzést terveztem, csak lusta vok újra begépelni. Kimaradt a kocsi tetején lévő világító Jézus szobor, a különböző állatok és állatkodások. Ezeket majd megkapja, aki szeretné, ha hazaértem. Remélem többet nem lesz ilyen baki, és lesznek bővebb bejegyzések is.